UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2017-05-04 11:56

Egy a legjobbak között

Két edzőmérkőzést vívott a másodosztályú felnőtt bajnokság legjobbjaival az Európa-bajnokságra készülő ifjúsági vízilabda- fiúválogatott. Horváth János szövetségi edző elégedett volt csapata teljesítményével, de beszélt a felkészülési a tervekről, az Eb-esélyekről és a magyar utánpótlás helyzetéről is.

Bruckner Vince Az ob I/b-s bajnokság legjobbjaival edzett a szeptemberi Európa-bajnokságra készülő ifjúsági fiúválogatott a Kőér utcai uszodában. A máltai kontinensviadalra készülő együttes két mérkőzést játszott a másodosztályú válogatott ellen, amely ellen délelőtt és délután is magabiztos győzelmet aratott, a pontos végeredményt viszont nem szokták ilyenkor közölni, mivel a teljesítményen van a hangsúly az ilyen típusú edzőmérkőzéseken. Horváth János szövetségi edző elégedett volt a csapata játékával: „A délelőtti mérkőzés abszolút rendben volt, a játékosaim végrehajtották, amit kértem. Délután már próbálgattunk olyan elemeket, amilyeneket eddig nem, de nagyon fontosak a hosszú távú céljaink, a srácok fejlődése szempontjából.” Azokat akár már a szeptemberi Eb-n is alkalmazhatják a fiatal vízilabdázók, addig azonban még hosszú felkészülés áll előttük.

Horváth János, az ifjúsági válogatott szövetségi edzője szerint a magyar csapat akár az első helyre is odaérhet az Eb-n
Horváth János, az ifjúsági válogatott szövetségi edzője szerint a magyar csapat akár az első helyre is odaérhet az Eb-n
„Sűrű programunk lesz, nyáron Kaposváron rendezünk Szerbia, Montenegró és Oroszország részvételével négyes tornát, majd a horvátokkal tartunk háromnapos közös edzőtábort, végül pár héttel az Európa-bajnokság előtt, Montenegróban veszünk részt tornán, amelyen lényegében teljes Eb-mezőny szerepel majd.” Természetesen a magyar vízilabda-válogatottak célja mindig minden meccsen – legyen szó bármelyik korosztályról – csak a győzelem lehet, ennek ellenére megkérdeztük Horváth Jánost a saját célkitűzéseiről. „Tudjuk, a magyar csapat csak úgy utazhat világversenyre, hogy az aranyérem a célja. Ha a realitásokat nézzük, hat-hét együttes pályázik eséllyel az első helyre, közöttük természetesen mienk a szerbek, horvátok, olaszok, spanyolok, montenegróiak és görögök mellett. Apróságokon dőlhetnek el dolgok az Eb-n, azon dolgozunk, hogy a kulcsmomentumban mi legyünk a legjobbak.” A szövetségi edző szerint a mezőny kiegyensúlyozottsága nemcsak az ifjúságiakra jellemző, hanem minden korosztályra. De – hangsúlyozta a szövetségi edző – a magyar utánpótlásnevelés továbbra is a világelitbe tartozik: „Remek munka folyik mind a klubokban, mind a válogatottakban. Hatalmas helyzeti előnyben voltunk egy ideig a ’76-os generációval, Kásás Tamás, Biros Péter és a többi klasszis révén, ugyanakkor ez mára kiegyenlítődött, és a magyar csapat minden világversenyen az egyike azoknak az együtteseknek, amely odaérhet az első helyre.” Arra a kérdésre, hogy lát-e olyan játékosokat a csapatában, akik később meghatározó tagjai lehetnek a felnőttválogatottnak, a szövetségi edző egyértelműen igennel felelt, de neveket nem mondott: „Az ifjúsági válogatottban mindenkinek megvan az esélye, hogy bemutatkozhasson a felnőttek között is. Ehhez persze rengeteget kell még dolgozniuk, és a szerencsének is van szerepe, mivel kérdés, hogy adott poszton hány világklasszis játékosunk lesz pár év múlva. Tudnék mondani nem egy olyan remek magyar pólóst, aki a világ bármely válogatottjának stabil tagja lett volna, a magyart leszámítva.” További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon