UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2017-05-21 12:02

A Statisztika statisztikája

Áprilisi remeklésüknek köszönhetően a Statisztika PSC asztaliteniszezői nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségszavazáson is a csak leányokkal foglalkoztató pingpongműhely bizonyult a legjobbnak, és szerezte meg a százezer forintos utalványt.

UP-info Remek statisztikával zárta az áprilist a Statisztika mind a hazai, mind a nemzetközi küzdőtéren. Az évtizedek óta legsikeresebb, 25-szörös BEK-győztes női asztalitenisz-műhely mindkét hazai csapatbajnokságot megnyerte, továbbá négy érmet elhozott a belga nemzetközi utánpótlás-bajnokságról is. A teljesítményével először nyerte el A hónap műhelye díjat.

Dari Helga hazai és nemzetközi fronton is kivételesen eredményes áprilist zárt, ez is kellett a Statisztika sikeréhez Forrás: moatsz.hu
Dari Helga hazai és nemzetközi fronton is kivételesen eredményes áprilist zárt, ez is kellett a Statisztika sikeréhez Forrás: moatsz.hu
Az országos ifjúsági csapatbajnokságon az első csapatával aranyérmes lett a fővárosi szakosztály, míg B együttese a harmadik helyen végzett. az ifjúsági MOATSZ-kupán Statisztika-házidöntőt rendeztek: Fehér Orsolya nyert, Dari Helga előtt. Az országos serdülőcsébén az első és második csapat találkozott a fináléban, az előbbi diadalmaskodott, míg a C csapat érkezett a harmadik helyre. A serdülő MOATSZ-kupát Dari nyerte, Menkő Veronika és Phan Viola bronzérmes lett. A nemzetközi színtéren sem maradtak el a Statisztika sikerei: a belga nemzetközi bajnokságon csapatban Dari a kecskeméti Drabant Anitával ezüstérmet szerzett, míg a Menkő, Phan összetételű csapat harmadik lett. Párosban a Dari, Drabant duó második, míg a Menkő, Phan kettős bronzérmes lett. Az év negyedik kiírására számos jelölést adtak le a sportszervezetek, a szakemberek és a sportkedvelők. A MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu képviselői alkotta kuratórium a teljesítmények alapján döntötte el, melyik öt műhely kerüljön fel a szavazólapra. A helyezésekről a közönség és a kuratórium közösen határozott. A győztes Statisztika PSC asztaliteniszezői mögött a Törekvés SE vívói, a Jászberényi SE rövid pályás gyorskorcsolyázói, KSI SE öttusázói és a Tapolcai VSE sakkozói végeztek. A közönségszavazáson is – hatalmas csatában a jászberényi rövid pályás gyorskorcsolyázókkal – a fővárosi pingpongműhely végzett az élen, jutalma az internetes verseny győztesének járó 100 ezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalvány lett. A részletes eredményeket itt találja meg. A sorozat folytatódik, így a május teljesítmények alapján június 5-ig lehet leadni ezen a felületen a jelölést az egyéni sportágakat képviselő szakosztályokra, illetve az első negyed év legjobbjainak ítélt csapataira.