UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2017-05-24 22:02

Vasas-erődemonstráció

A Vasas Akadémia és a Rátgéber Akadémia együttese csatlakozott a Csata DSE két csapatához a kadet leányok kosárlabda-bajnokságának elődöntőjében. A pasarétiek a miskolci nyolcas döntő második napján mindkét mérkőzésükön száz pont fölé jutottak.

L. G. Ahogyan arról beszámoltunk, a kadet leányok kosárlabda-bajnokságának miskolci nyolcas döntőjében az első nap után két hely elkelt a négy között. A B csoportban lejátszott dupla fordulót követően a Csata DSE A és B csapata már készülhetett az elődöntőre, a második napon pedig az A csoport két továbbjutójának kilétére is fény derült.

Leány kadetdöntő Vasas-DVTK
Leány kadetdöntő Vasas-DVTK
A Vasas Akadémia már az első napon magabiztos győzelemmel kezdett, Deák Éva együttese a második napon pedig valóságos erődemonstrációt tartott. A felsőházi rájátszást megnyerő pasarétiek mindkét találkozójukon száz pont fölé jutottak: a házigazda DVTK-ÉLKSK ellen 102-26-os kiütés lett a vége, majd a nap utolsó mérkőzésén a Rátgéber Akadémiát 113-50-re lépték le a fővárosiak. Addigra már a pécsiek továbbjutás is biztossá vált, hiszen a miskolciak ellen elkönyvelt kétpontos nyitónapi siker után 81-60-ra nyertek a győri Széchenyi KA ellen, így a Vasas elleni mérkőzés a csoport első helyéről döntött. A kvartettben a két nyeretlen csapat csatáját a házigazda DVTK húzta be 57-46-ra a Széchenyi KA ellen, de azon a tényen ez nem változtatott, hogy mindketten az 5-8. helyért folytathatják. A B csoportban a Csata DSE A és B csapata a csoportelsőségért küzdött meg, a testvérharcot ezúttal az idősebb, valóban kadetkorú játékosokból álló A csapat nyerte 53-38-ra a fiatalabb, serdülőkből összerakott B csapat ellen. A két együttes jól ismerte egymást, ezért esett ilyen kevés pont a mérkőzésen. A csoport másik szerdai meccsén a Kecskeméti KA és a Soproni Darazsak Akadémia kiélezett csatát vívott, melyet egyetlen ponttal a kecskemétiek nyertek: hiába hajrázott nagyot a soproni együttes, 55-54-re alulmaradt. A csütörtöki program az 5-8. helyért vívott keresztjátékkal kezdődik, 10 órától a Kecskeméti KA a Széchenyi KA-val, majd 12 órától a DVTK-ÉLKSK a Soproni Darazsak Akadémiával csap össze. Az első elődöntőben 14 órától a Csata DSE A és a Rátgéber Akadémia méri össze erejét, míg a második elődöntőben 16 órától a Vasas Akadémia és a serdülőbajnok Csata DSE B lép parkettára. További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.