UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2017-06-04 13:18

Nyári menetrend

Egy kivétellel valamennyi korosztályos kosárlabda-válogatott felkészülési programját nyilvánosságra hozta a szövetség. Az U20-as férfi és női együttes már hétfőn munkába áll Székesfehérváron.

L. G. Nem pihenhettek sokat a legjobb utánpótláskorú kosárlabdázók, a szövetség által nyilvánosságra hozott program tanúsága szerint júniusban már az összes korosztályos válogatott megkezdi a felkészülést a nyári világversenyekre. Három csapatunk ráadásul duplázni fog, az U18-as leányválogatott az U18-as Európa-bajnokság mellett az U19-es világbajnokságon is érdekelt, míg az U16-os fiú- és leányválogatott az Európa-bajnokságot megelőzően a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) szerepel. A felkészülés menetrendje nagyjából minden korosztályban összeállt, a központi helyszín a szövetség székesfehérvári edzőcsarnoka lesz.

U20 férfi magyar-litván
U20 férfi magyar-litván
Az U20-as válogatottak már hétfőn megkezdik a közös munkát. A lányok Székesfehérváron páros mérkőzést játszanak az oroszokkal, a törökökkel háromszor is összecsapnak, majd július 1-én a britek elleni főpróbával zárul a felkészülés. Az együttes  július 8. és 16. között a portugáliai Matosinhosban szerepel az A divíziós kontinensviadalon. A fiúk az irániakkal, a szlovákokkal és a britekkel kétszer is összecsapnak Székesfehérváron, egyszer pedig a románok ellen is pályára lépnek. A csapat a B divíziós Eb-n szerepel Aradon 15. és 23. között. Az U18-as fiúválogatott tagjai június 12-én találkoznak először. Székesfehérváron kétszer is megmérkőznek a románokkal, a britekkel, a belgákkal és az irániakkal, egyszer pedig a csehek ellen játszanak. A kilenc felkészülési mérkőzés után utaznak el a B divíziós Eb helyszínére, az észtországi Tallinnba, ahol július 28-tól augusztus 6-ig szerepelnek. Az U18-as lányok június 26-án kezdenek, Székesfehérváron és Sopronban is három-három mérkőzés szerepel a programjukban. Előbbieken az oroszok lesznek az ellenfelek, az utóbbiakat még szervezik. Az U19-es vb-t július 22-30-án rendezik Udinében, az U18-as Eb pedig augusztus 5-13-án lesz Sopronban. Az U16-os fiúk június 19-én, az U16-os lányok pedig egy héttel később, június 26-án állnak munkába. A fiúk programjában hat székesfehérvári mérkőzés szerepel, kettő az irániak, kettő az ukránok ellen, kettő pedig szervezés alatt áll. A legkésőbb kezdő U16-os leányok programja még nem ismert. Az biztos, hogy a két együttes július 23-29-én Győrött lép parkettára az Európa Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. A fiúk B divíziós Európa-bajnoksága augusztus 10-19-én lesz Szófiában, míg a lányok A divíziós kontinensviadalát  augusztus 4-12-én rendezik meg Bourges-ban. További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.