UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2017-06-07 18:25

„Nem nyaralni megyünk”

Tizennégy főre szűkült az U17-es strandkézilabda-leányválogatott kerete. A társaság a június 16-án kezdődő Európa-bajnokságra, illetve a július 11-én rajtoló korosztályos világbajnokságra készül – Budaörsön látogattuk meg a csapatot.

reb Napsütés, remek időjárás, forró homok – mégsem strandon, hanem a budaörsi strandkézilabda-pályán járunk. Itt készül ugyanis a fiú és leány U17-es együttes a június 16-án, azaz bő egy hét múlva rajtoló zágrábi korosztályos Európa-bajnokságra. A lányoknak kiemelt figyelmet szenteltünk, ugyanis nekik nem a horvátországi lesz az egyetlen viadal a nyáron. Norvégia visszalépésének köszönhetően szerepelnek a július 11-én, Mauritiuson kezdődő U17-es világbajnokságon is, amelyről kvalifikálni lehet a 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára.

strandkezi_leanyok
strandkezi_leanyok
„Sírni kezdtem, amikor megtudtam, hogy mégis utazhatunk a vébére – mondja Benzsay Réka, aki tavaly kulcsembere volt a nazaréi U16-os Eb-n ötödik Eb-csapatnak. – Tavaly nagyon picit múlt a részvétel kiharcolása, most pedig nagy lehetőséget kaptunk. Szeretném ugyanakkor, ha nem stresszelnénk, mert egy éve is akkor játszottunk igazán jól, amikor felszabadultak voltunk. Élveznünk kell a játékot.” Csatlakozik hozzá Wágner Virág is, akit 2016 legjobb magyar ifjúsági leány strandkézilabdázójának választottak. „Régi vágyam, hogy eljussak Mauritiusra, csodálatos hely, a fehér homok és a tengerpart... gyönyörű! A legfontosabb viszont maga a verseny lesz, minél jobban akarunk szerepelni” – teszi hozzá Wágner. Pinizsi Zoltán szövetségi kapitány nagy célt fogalmazott meg: az indulás lehetőségén felbuzdulva az aranyat lőtte be a világbajnokságon. Azóta finomított a célon, pontosabban: egyelőre a zágrábi U17-es Európa-bajnokságra koncentrál. „Lépésről lépésre kell haladni, a világbajnokságról inkább a kontinensviadal után, annak tapasztalatait látva érdemes beszélni – szögezi le a szakember. – Az biztos, hogy nem nyaralni megyünk Mauritiusra: a legjobb három európai csapat között kell végeznünk ahhoz, hogy indulhassunk az ifjúsági olimpián, így ez a célunk.” Egyébként, ha már Pinizsi: a fiatal tréner szemlátomást jól elegyíti a humort és a határozottságot a lányokkal közös munkában. „Mi nem stimmelt az előbb?” – állítja meg az edzésen a játékot, majd mint tanárember, elvárja, hogy a a tanítványok jelentkezzenek, mielőtt bemondják, mit rontottak el a támadásban. Tanárként sem egyszerű feladat azonban, hogy az egyre inkább összeálló válogatottból kitegye az embereket: most már csak 14 lány készül együtt, a hétvégi, alsóörsi összetartás után pedig kialakul a végleges, tízfős Eb-keret. A válogatottról szombaton 6.55-től láthat riportot a honlapunk által készített, az M4 Sporton sugárzott Jövünk! utánpótlás-magazinban. További korosztályos hírek (STRAND)KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

U17-es strandkézilabda Európa-bajnokság, 2017. június 16-18., Zágráb, Horvátország Fiúk A-csoport: Spanyolország, Németország, Svájc, Ukrajna, Szerbia B-csoport: Portugália, Lengyelország, Magyarország, Bulgária, Szlovákia C-csoport: Olaszország, Oroszország, Hollandia, Horvátország, Románia Leányok A-csoport: Hollandia, Magyarország, Németország, Lengyelország, Románia, Ukrajna B-csoport: Spanyolország, Portugália, Horvátország, Oroszország, Svájc, Litvánia