UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2017-06-09 14:08

Szülinapos döntős

Történelmet írt Jelena Ostapenko, ugyanis ő az első lett teniszező, aki Grand Slam-fináléba jutott, szombaton a Roland Garros döntőjében bizonyíthat. A huszadik születésnapját az elődöntő megnyerésével ünnepelte az ifjú versenyző, akinek a fejlődése a női tenisz talán legizgalmasabb folyamata, játékát pedig már Szeles Mónikáéhoz hasonlítják.

Leiner Soma A stílus maga az ember, ez a megállapítás a teniszben is helytálló. És ha Jelena Ostapenko játékát nézzük, kiforrott, különleges stílussal találkozunk. Lenyűgöző, ahogy szemrebbenés nélkül üt elemi erővel a vonalra, azzal sebezhetővé teszi az ellenfelét, majd befejezi a labdamenetet. Agresszív, látványos, de kockázatos. Az ilyen játékkal ritkán párosul konzisztens teljesítmény, főleg ebben a korban, Ostapenko legnagyobb hátránya az élmezőnnyel szemben a rengeteg ki nem kényszerített hiba és a mérkőzéseken belüli hullámzó tenisz volt. Valami azonban megváltozott Párizsban. A tehetsége sosem volt kérdés, az áttörést a 2014-es wimbledoni bajnokság hozta meg, ahol megnyerte a juniorok versenyét. Annak köszönhetően még abban az évben bemutatkozhatott a WTA-mezőnyben, szabadkártyával indult a Taskent Openen, Üzbegisztánban. A következő év már komoly sikereket tartogatott a lett leánynak, a szentpétervári ITF-versenyen nem akadt legyőzőre, és egy évvel a juniorgyőzelmét követően már a „nagyok” között mérette meg magát Wimbledonban. Az első körben pályafutása addigi legjobb ellenfelével, a spanyol Carla Suarez Navarróval nézett szembe. Óriási meglepetést okozva, mindössze két játékot veszítve győzte le jóval rutinosabb ellenfelét Ostapenko, aki azt megelőzően sosem találkozott a világranglista első tíz helyén lévő játékossal. Tavaly kiváló versenyzéssel kezdett, begyűjtötte a második skalpját is top tízes játékos ellen, Petra Kvitovát győzte le Katarban. Bár a döntőt elveszítette a dohai tornán, mégis a 41. helyre ugrott a világranglistán. Hiába a sikerek, a rigai születésű tehetség nem tudta állandósítani a formáját, a játéka csapongó volt. Vegyes párosban viszont kifejezetten eredményes szezont futott – Wimbledonban Oliver Marach oldalán a legjobb négyig jutott. Összességében elégedett lehetett az idény végén, noha sok elsőkörös vereséget jegyzett. Az idei Australian Openen két kört ment, s azzal megdöntötte saját rekordját Grand Slam-versenyen, a világranglistán pedig addigi legmagasabb helyezését elérve a 33. helyre kúszott fel. Talán ő sem gondolta, hogy ez csak hangolás 2017-re. Élete második Roland Garros-versenyén indult május végén, és az eddigiekkel ellentétben kifejezetten kedvező volt a sorsolása. Az első három fordulóban hozta a tőle várt sikereket, és a legjobb 16 közé jutott. A nyolcaddöntőben az ausztrál Stosur ellen az első szettet elvesztette, de egyenlített, majd győzedelmeskedett a döntő játszmában. A forgatókönyv a negyeddöntőben is így alakult, a dán Wozniackit búcsúztatta.

Ő az első női teniszező 1983 óta, aki nem kiemeltként játszhat Roland Garros döntőt.  Forrás: Reuters
Ő az első női teniszező 1983 óta, aki nem kiemeltként játszhat Roland Garros döntőt. Forrás: Reuters
Az elődöntő hozta neki a francia nyílt eddigi legnehezebb összecsapását, ahol a másik születésnapossal, a magyar származású, svájci Bacsinszky Tímeával nézett szembe. A fordulatokban gazdag mérkőzésen rövidítésben nyerte a lett leány az első szettet, majd a második elbukását követően lehengerlő játékkal diadalmaskodott a döntő játszmában. Nem hazudtolta meg magát – az egész meccsen támadott, 50 győztes ütése volt, emellett 45 ki nem kényszerített hibával zárt. Félelmetes adatok. „Nagyon boldog vagyok, szeretek itt játszani, és jó érzés győzelemmel ünnepelni a születésnapomat. Hogy erősebb tenyeresem van-e mint Andy Murray-nek, azt nem tudom, de agresszíven játszom, és amikor csak esélyem van rá, nyerőt akarok ütni. Azt hiszem, ez segített ma.” A szombati döntő élete eddigi legfontosabb mérkőzése lesz, de ez igaz volt az előző két összecsapására is. Kiváló mentális állapotban van, biztosan nem fogja vissza magát a fináléban sem. Hosszú út áll még előtte, ha ilyen ütemben fejlődik tovább, és folyamatosan csökkenti a hibák számát, megállíthatatlanná válhat a női mezőnyben. További korosztályos hírek TENISZBEN a sportági aloldalunkon.