UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2017-06-14 09:04

Önbizalmat adó sikerek

Noha a bunyózás nem hiányzik neki, a 17 éves Szilvási Gréta egyre jobban kedveli a nyílt vízi úszást. Az eredmények alapján nagyon megy neki a műfaj: a békéscsabai medencés hosszútávúszó-bajnokság után a Maty-éri nyílt vízen is legyőzte a felnőttek között 10 km-en a szám hazai legjobbját, Olasz Annát.

reb „Tanulunk számolni” – jegyzi meg fanyarul a 17 éves Szilvási Gréta, amikor a kiskunhalasi „kacsaúsztatóról” kérdezzük. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői hiába értek el nagyszerű eredményeket az elmúlt években, az esztendő nagy részében továbbra is a gyógyfürdő 19 méter hosszú, négypályás medencéjében készülnek, ahol ráadásul – az egyébként nem kiugróan magas – Szilvásinak is csupán nyakig ér a víz. No, az úszó nem is a körülmények, hanem a kiváló társaság miatt igazolt Egerből Halasra.

szilvasi_greta
szilvasi_greta
A minimedencében az 1500 méter is 79 hossz, de az elmúlt években legalább két rajtkövet kaptak a kiskunhalasi úszók. Dacára a körülményeknek a Juhász lányok, Adél és Janka mellett Novotny Attila többi tanítványai is a hazai élmezőny tagja, legutóbb Szilvási ért el kitűnő eredményt. Ő tempózta a legjobb időt a Maty-éren rendezett nyílt vízi úszó országos bajnokság 10 km-s versenyében, s bár a szabályok szerint csak korosztálya, a 18-19 évesek aranyérmét vehette át, a felnőttek között első, világbajnoki ezüstérmes Olasz Anna előtt ért célba. „Nemrég a békéscsabai medencés hosszútávúszó országos bajnokságon is megelőztem Annát, az akkori siker erőt adott a mostani versenyhez – mondja Szilvási. – Pedig akkor sem hittem, hogy sikerülhet, hiszen Anna rutinos, nagyon jó eredményei vannak tíz kilométeren, én pedig akkor úsztam először a távot versenyen. Igaz, azt nem hittem, hogy a nyílt vízen is sikerül jobb időt úsznom nála, hiszen a teljesen más a medencében vagy a nyílt terepen megtenni a tíz kilométert. A két siker nagy önbizalmat ad a folytatáshoz.” Gréta még nem tudja megmondani, hogy a nyílt vagy a medencés úszás az ő világa-e: korábban vegyesúszó volt, az idén a 200 m pillangóra készültek, ám az országos bajnokság nem sikerült jól. A nyílt vízen ellenben remekel: nemcsak a két hazai verseny alapján állítható ez, gondolhatunk még a nemrég rendezett, a hazai felnőtt-világbajnokság szempontjából kvalifikációs viadalnak minősülő francia bajnokságra is.
szilvasi_juhasz
szilvasi_juhasz
Szilvási életében először úszott 25 km-en, és az ötödik lett. Hogy miként is néz ki a gyilkos táv a sportoló szemszögéből, azt Gréta elbeszélésen keresztül tudhatjuk meg. „Olyasmi ez, mint a maraton, ott sem futják le edzésen a távot, csak a versenyen. Egy edzésen nagyjából tizenöt, egy nap alatt húsz kilométer volt a rekordom. Tudtam, hogy ha van lelkierőm, akkor az állóképességem alapján bírni fogom a távot. Az edzőm szerint többet kellett volna karral úsznom, szinte végig lábaztam, ami nem éppen ideális, nem csoda, hogy zsibbadt mindenem a végére. A tízkörös verseny első felében nem volt gondom, viszont a második etapban sokszor úgy éreztem, mintha csak egy helyben haladnék. Két körrel a vége előtt szinte végem volt, de úgy éreztem, ha már leúsztam húsz kilométert, történjen akármi, nem adom fel öttel a vége előtt. Elképesztő belegondolni, hogy több mint öt és fél óra alatt teljesítettem a távot. A Maty-éren is eszembe jutott, ha ez sikerült, majd pont a tíz kilométer ne menjen?!” Igaz, utána a kedves úszótárs, Juhász Janka vitte a hátán… A verekedés nem Szilvási műfaja, legutóbb is arcon rúgták, de tisztában van azzal, ez „benne van” a szakágban”. Az augusztus eleji, marseille-i junior nyílt vízi Európa-bajnokságon mindenesetre megharcolna a jó helyért. További korosztályos hírek HOSSZÚTÁVÚSZÁSBAN a sportági aloldalon.