UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2017-06-27 23:38

Hajszállal „csak” bronz

Hadilábon állt a szerencsével mind a négy női öttusázónk a barcelonai junior Európa-bajnokság döntőjében, ám csapatban így is bronzérmet szereztek, Simon Sarolta pedig negyedik lett egyéniben. Szerdán a férfiak fináléjával folytatódik a program.

Leiner Soma „Éppen óvunk, majd visszahívom” – így zárta rövidre első keddi telefonbeszélgetésünket Kállai Ákos, a női öttusacsapat szövetségi kapitánya. Kíváncsian vártuk, hogy az elmaradt kvalifikációt követően ezúttal mi borzolta a kedélyeket a barcelonai kontinensviadal döntőjében. „Az egyik orosz lány a futásban nem követte a pálya vonalát, ezért a szabályok értelmében ki kell zárni. Először azt hittem, ez befolyásolja a csapatverseny végkimenetelét, de ha érvénytelennek minősítik, akkor is előttünk maradnak a negyedik sportolójuk eredményei miatt. De ezt leszámítva is azt gondolom, fontos, hogy betartsuk a szabályokat. Volt már ehhez hasonló eset, és akkor sem volt megfelelő az elbírálás, az ilyen döntések miatt elég szomorú vagyok.” A mieink eredményei azonban nem adnak okot bánatra, ugyanis csapatban harmadik lett a Gulyás Michelle, Simon Sarolta, Barta Luca és Strobl Anita alkotta kvartett, és közel volt ahhoz, hogy ennél is fényesebb éremmel térjen haza. „Amiért jöttünk azt teljesítettük, és elégedett vagyok a lányok teljesítményével, de nagyon közel voltunk az aranyéremhez, amelyben egész nap bíztam. Sajnos, a lovaglással nagy pechünk volt, három ló jutott a négy versenyzőnkre, rosszul jöttünk ki belőle. Ettől a számtól eltekintve minden adott volt, hogy felálljunk a dobogó legfelső fokára. Legidősebb versenyzőnk, Simon Sarolta vívásban elért első helyével megalapozta egész napos teljesítményét. A Csepel SC öttusázója a második pozícióból kezdte a lovaglást, és a kombinált számnak is éremesélyekkel vágott neki. Végül a lövészetben becsúszott hibák miatt a negyedik helyen végzett összetettben, mindössze három ponttal lemaradva a dobogóról.

Vívásban első, összetettben negyedik lett Simon Sarolta Forrás: MÖSZ
Vívásban első, összetettben negyedik lett Simon Sarolta Forrás: MÖSZ
A többiek igen változatos teljesítményt nyújtottak: a küldöttség legifjabb tagja, Gulyás Michelle megnyerte az úszást, majd pont nélkül zárta a lovaglást, ezzel óriási hátrányba hozta magát, végül harminckettedikként zárt. Az országos bajnok Barta Luca stabil teljesítményt nyújtott mind páston, mind a medencében, sőt versenyzőink közül Simon után ő volt a második legjobb a lovardában. Kombináltban nem tudta megközelíteni a közvetlen élmezőnyt, de így is a kilencedik helyen fejezte be a kontinensviadalt. A 19 éves Strobl Anita a jó úszást követően majdnem egálra hozta a vívást, és kiváló lövéseinek köszönhetően tizedik lett a futással vegyített számban, így a középmezőnyben, a tizennyolcadik pozícióban végzett. „Örülök Simon Sarolta első helyének vívásban, tőle ez egyáltalán nem meglepő, erős ebben a számban. A végén néhány hiba miatt lemaradt a dobogóról, pedig megérdemelte volna az érmet. Gulyás Michelle teljesítménye bizakodásra ad okot, a kiváló úszást követőenmegilletődötten kezdte a vívást, de végül feltámadt, és egészen jó eredményt hozott ki belőle, viszont a lovaglás nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Barta Lucát és Strobl Anitát pedig a lövészetben nyújtott teljesítményéért illeti dicséret. Nagyon bíztam az egyéni éremben, emiatt hiányérzetem van, főleg, hogy hajszálon múlt, de összességében elégedett vagyok a lányok teljesítményével” – zárta értékelését Kállai. Szerdán a férfiak döntőjével folytatódik az Európa-bajnokság a katalán fővárosban.

JUNIOR ÖTTUSA EURÓPA-BAJNOKSÁG, BARCELONA A nap Európa-bajnokai, és a magyar eredmények NŐI DÖNTŐ Egyéni. 1. Irene Prampolini (Olaszország) 1363, ...4. Simon Sarolta 1353, 9. Barta Luca 1323, 18. Strobl Anita 1293, 32. Gulyás Michelle 999 Csapat. 1. Oroszország 3994, 2. Olaszország 3969, 3. MAGYARORSZÁG (Gulyás Michelle, Simon Sarolta, Barta Luca, Strobl Anita) 3969 A további program Június 28., szerda. Férfiak, döntő Csütörtök. Női váltó Péntek. Férfiváltó Július 1., szombat. Mix váltó

További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN  a sportági aloldalunkon.