UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2017-06-28 23:05

Csak a vége hibádzott

A barcelonai junior öttusa Európa-bajnokság negyedik napján a férfiak döntőjét rendezték meg. Négy magyar volt érdekelt. Bár Regős Gergely és Kardos Bence is a dobogóért küzdött, előbbi végül a hatodik, utóbbi a tizenharmadik helyen zárt. Csapatban, Szép Balázzsal kiegészülve negyedik helyen végeztek a mieink.

Leiner Soma A katalán fővárosban rendezett kontinensviadalon négy magabiztos magyar öttusázó kezdte meg szereplését a szerdai fináléban, miután mindegyikük gond nélkül vette a selejtezős akadályokat. Az uszodában ennek megfelelően indították a napot, a legjobban Kardos Bence teljesített, ráadásul a páston még egy lapáttal rátett, második helyen zárta a vívást, ezzel komoly éremesélyessé lépett elő. Még az sem okozott számottevő gondot, hogy a lovardában hibázott egyet, a kombináltnak a második helyről vágott. A lövészet azonban teljesen kicsúszott a 19 éves versenyző keze közül, csak a harmincharmadik helyen zárt a futással vegyített számban,így összesítésben visszaesett a tizenharmadik helyre.

Regős Gergely nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt férfi versenyzőink közül Forrás: MÖSZ
Regős Gergely nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt férfi versenyzőink közül Forrás: MÖSZ
Stabil teljesítményt nyújtott Regős Gergely, akinek szintén a vívás sikerült kiemelkedően, sőt, a lovaglást hiba nélkül teljesítette, ezzel ő is esélyt adott magának a dobogós helyezésre. Ám az utolsó számban ő sem tudott javítani, de legalább nem rontott, megőrizte a hatodik pozíciót. A küldöttség legifjabb tagja, Szép Balázs minden számban a középmezőnyben végzett, de tisztességgel helytállt a nála jóval idősebbeket is felvonultató fináléban, összesítésben a tizennyolcadik helyen zárt. Nem sikerült azonban jól Bereczki Richárd napja, aki feszülten vívott, a lovardában pedig több hibát is ejtett, ráadásul sem az úszásban, sem a kombináltban nem tudta megközelíteni az élbolyt, így a harminckettedik helyen fejezte be a kontinensviadalt. A csapatversenyben a legjobb három egyéni eredmény összege a negyedik, pontszerző helyet jelentette juniorversenyzőink számára. A versenynapot követően Martinek János szövetségi kapitány értékelt honlapunknak: „Összességében elégedett vagyok a teljesítménnyel, de mert végig bíztam a dobogós helyezésben, van bennem hiányérzet. Mind egyéniben, mind csapatban kevés hiányzott, sajnos, Kardos Bence hiába teljesített kiválóan, a végén több hiba is becsúszott, ami a fiatalságának, rutintalanságának tudható be. Regős Gergely meggyőző volt egész nap, neki is a végén kellett volna jobb teljesítmény az éremhez. Az idősebbek között versenyző Szép Balázs tőle elfogadható eredményt hozott, ő ennél csak jobban fog teljesíteni. Bereczki Richárd túl feszülten, görcsösen versenyzett, sok hibával.” Csütörtökön a női váltóversennyel folytatódik a kontinensviadal programja.

JUNIOR ÖTTUSA EURÓPA-BAJNOKSÁG, BARCELONA A nap Európa-bajnokai és a magyar eredmények FÉRFIAK Egyéni: 1. Marek Grycz (Csehország) 1480, ...6. Regős Gergely 1445, 13. Kardos Bence 1432, 18. Szép Balázs 1399, 32. Bereczki Richárd 1346 Csapat: 1. Oroszország 4339, ...4. Magyarország 4276 A további program Június 29., csütörtök. Női váltó Péntek. Férfiváltó Szombat. Mix váltó

További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN  a sportági aloldalunkon.