UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2017-07-16 22:27

Éremközelbe érkeztünk

A guimaraesi ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokság harmadik napján a csapatversenyt a főtáblákkal folytatták. Három győzelemmel és három vereséggel zárt a magyar küldöttség; a serdülő fiúk hétfőn negyeddöntőt játszanak, a német együttest kell legyőzniük az éremszerzéshez.

Munkatársunktól A portugáliai ifjúsági és serdülő Európa-bajnokság harmadik napján a főtáblákkal folytatódtak a csapatverseny küzdelmei. A zömében örömteli eredményeket hozó csoportkör után a magyarok vasárnap nyújtott teljesítménye sem nevezhető kudarcnak.

Juhász Patrik
Juhász Patrik
Az ifjúsági fiúcsapat egyértelmű célja a feljutás volt, amit – ha nem a 16. helyen zárnak – elértek azzal, hogy 3-0-ra megverték a magasabban rangsorolt törököket, soraikban az Európa-ranglista-24. Abdullah Yigenlerrel, akit Juhász Patrik öt játszmában győzött le. Ezt követően azonban a nyolc közé jutás nem sikerült: a címvédő olasz válogatott ellen 3-0-ás vereséget szenvedett a Molnár István Patrik, Juhász Patrik, Nagy Norbert alkotta trió. Feltétlenül kiemelendő, hogy a magyar csapat éljátékosának egészen eddig hibátlan mutatója volt az Európa-bajnokságon, Daniele Pinto szakította meg Molnár sorozatát. Az ifjúsági fiúk a 9-16. helyért folytatják. Az ifjúsági lányok kénytelenek voltak több nehézséggel megküzdeni: korábbi edzőjük, Szabó Krisztián helyett Somosi Miklós utazott velük a kontinensviadalra, illetve a korosztályos világranglistán legelöl álló Hartbrich Leonie megsérült, így nem tudta vállalni a játékot. A csapat a 16 közé jutásért Csehországtól kapott ki 3-1-re, ami azt jelenteti, hogy a 17-24. helyért játszik tovább. Délután Észtországgal került szembe Fehér Orsolya, Harasztovich Fanni és a mindössze 13 éves nyírbátori Tölgyes Dorottya, akik 2-1-es hátrány után képesek voltak fordítani, megadva maguknak az esélyt arra, hogy visszakerüljenek az A-divízióba, hiszen a 17. helyezett csapat feljut. A lányok hétfőn a házigazda portugálokkal mérkőznek. Az egyetlen valóban éremesélyes magyar csapat a serdülő-fiúválogatott, amely egyelőre esélyeshez méltón veszi az akadályokat. A csoportgyőzelemnek köszönhetően a főtáblán a 16 közé jutásért nem, csupán a nyolcaddöntőben kellett asztalhoz állnia András Csabának és Both Olivérnek. A magyar együttes 3-1-re verte Csehországot, így hétfőn, magyar idő szerint negyed háromkor – ott már az érem lesz a tét – Németország legjobbjaival csap össze. A serdülő lányok az idei nemzetközi versenyekről rendszerint érmekkel tértek haza, ám ezúttal – csapatban már biztosan – ez az álom elszállt: a Dari Helga, Drabant Anita fémjelezte csapat 3-2-es vereséget szenvedett a moldovai vetélytárstól. Drabant Anita a nyitómeccsen döntő játszmában kapott ki a lehető legkisebb, kétpontos különbséggel. A lányok hétfőn a 9-16. helyért folytatják, a fiúkhoz hasonlóan, a németek ellen.  

IFJÚSÁGI ÉS SERDÜLŐ EURÓPA-BAJNOKSÁG, GUIMARAES (PORTUGÁLIA) Főtábla Ifjúsági fiúcsapat A 16 közé jutásért Magyarország–Törökország 3-0. Juhász Patrik– Abdullah Talha Yigenler 3-2 (8, -12, 8, -9, 10), Molnár István Patrik–Umut Emre Bassan 3-0 (9, 8, 6), Nagy Norbert–Tugay Yilmaz 3-2 (-5, 3, 7, -7, 8) A 8 közé jutásért Magyarország–Olaszország 0-3. Juhász Patrik–Mutti Matteo 1-3 (-5, 7, -8, -?), Molnár István Patrik–Daniele Pinto 2-3 (8, -4, 8, -5, -7), Nagy Norbert–Antonio Amato 0-3 (-7, -3, -9) Ifjúsági leánycsapat A 16 közé jutásért Magyarország–Csehország 1-3. Fehér Orsolya–Katerina Cechova 1-3 (10, -8, -5, -5), Harasztovich Fanni–Zdena Blaskova 3-1 (5, 7, -5, 6), Tölgyes Dorottya–Stanislava Slezakova 1-3 (-6, 6, -4, -4), Fehér–Blaskova 0-3 (-8, -6, -5) A 17-24. helyért Magyarország–Észtország 3-2. Harasztovich Fanni–Reelica Hanson 1-3 (8, -7, -7, -6), Fehér Orsolya–Aleksandra Kuprikova 3-1 (-8, 8, 8, 3), Tölgyes Dorottya–Valeria Sarocheva 2-3 (6, -5, 4, -9, -6), Fehér –Hanson 3-1 (-10, 3, 8, 3), Harasztovich–Kuprikova 3-0 (17, 10, 2) Serdülő fiúcsapat A 8 közé jutásért Magyarország–Csehország 3-1. András Csaba–Frantisek Onderka 3-0 (1, 6, 5), Both Olivér–Tomas Martinko 3-1 (3, -2, 8, 11), András, Both–Onderka, Skala 2-3 (-14, -7, 8, 7, -6), András–Martinko 3-1 (8, -9, 3, 9) Serdülő leánycsapat A 8 közé jutásért Magyarország–Moldova 1-3. Drabant Anita–Vitalina Brinza 2-3 (-11, 2, -6, 7, -10), Dari Helga–Natalia Brinza 0-3 (-13, -5, -6), Dari, Drabant–V. Brinza, N. Brinza 3-2 (-6, 11, 6, -6, 5), Drabant–N. Brinza 0-3 (-2, -5, -8)