UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2017-07-17 19:20

Melegünk lesz Afrikában?

A Veszprémmel a BL kölni négyes döntőjét és a felnőtt-világbajnokságot megjárt, húszéves Ligetvári Patrikkal készül a juniorválogatott a kedden kezdődő algériai vb-re. Az utolsó utánpótlás-megméretésére készülő balátlövő sikeres szerepéssel tenné emlékezetessé a búcsúját, s arra szerinte minden esélye meg is van a csapatnak.

Bruckner VinceAlgériában rajtol kedden a férfi junior kézilabda-világbajnokság, amelyen a magyar csapat játssza a nyitómérkőzést Németország együttese ellen. Gyurka János szakvezető társulata ugyan néhány hetet tudott csupán együtt készülni, a csapat vébélázban ég, a játékosok alig várják a startot. Nincs ezzel másképpen az elmúlt évadban már Veszprémben játszó Ligetvári Patrik sem, aki a felnőttválogatott és a Bajnokok Ligája után most a saját korosztálya nagy eseményén bizonyíthat.

Ligetvári Patrik góljaira Algériában is nagy szükség lesz Forrás: keziszovetseg.hu
Ligetvári Patrik góljaira Algériában is nagy szükség lesz Forrás: keziszovetseg.hu
„Egyáltalán nem érzem visszalépésnek, hogy ezúttal junior-világversenyre készülök. Rendkívül motiváltak vagyunk, magam pedig az utolsó korosztályosválogatott-eseményemen mindenképpen szeretnék emlékezetes teljesítményt nyújtani.” Az utóbbi évek visszafogottabb szereplése után (a 2015-ös vb-n és a tavalyi Eb-n is tizedik lett a Ligetvári fémjelezte garnitúra) természetesen javítana pozícióján a csapat, s ebben kulcsszerepe lesz annak, hogy a megfelelő időben nyújtsa a legjobbját az együttes. „Egyértelműen jobb eredményt vártunk az elmúlt két évben, de sajnos éppen a legfontosabb pillanatokban játszottunk gyengébben. Az idén ebben is fejlődnünk kell.” Ráadásul már a csoportkörben nehéz feladatok várnak a társaságra, mivel a német mellett a norvég és a dél-koreai csapat is ebben a hatosban szerepel. A nyolcaddöntőbe jutás ugyan ennek ellenére sem foroghat veszélyben, ám korántsem mindegy, hányadik helyen kvalifikálja magát a következő szakaszba az együttes. „Úgy gondolom, a nyolc közé jutásért vívjuk majd a legfontosabb meccsünket, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy negyeddöntőt játszhatunk-e vagy csak az alsóházban folytathatjuk. Ugyanakkor szerintem elvárható, hogy azt a mérkőzést megnyerjük, s attól kezdve felszabadultan játszunk, ami előnyére válhat a csapatnak.” A felnőttválogatott balátlövőre az észak-afrikai megméretés után is izgalmas időszak vár, hiszen klubjában, a Veszprémben új trénere lesz. A hírek szerint a svéd mester komoly szerepet szán a húsz éves játékosnak az elmúlt idényben BL-harmadik bakonyi csapatban. „Személyesen még nem beszéltem Ljubomir Vrajnessel, de tudok róla, hogy számít rám. Ez pedig a jelenlegi teljesítményemre is pozitívan hat; arra ösztönöz, hogy még keményebben dolgozzak.” Egyelőre azonban minden idegszálával a juniorcsapatra koncentrál Ligetvári, aki friss klubtársával, Győri Mátyással együtt a válogatott vezéregyénisége lehet Algériában. „Érzem a felelősséget, és Matyival azon leszünk, hogy amiben csak tudunk, segítsünk a kevésbé rutinos társainknak. Nagyon egységes a társaság, úgy érzem, kellően felkészültek vagyunk.” A korosztály nemzetközi élvonala rendkívül kiegyensúlyozott, így nehéz megjósolni, mire lehetnek képesek a magyar fiúk. Azt, hogy készen állnak a legnagyobb kihívásokra is, már kedden a németek ellen bizonyíthatják. További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.