UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Evezés

2017-07-20 09:45

Drónos bajnokság

Harminckét egyesület evezősei indultak Szegeden, ahol a felnőtt- mellett az utánpótlásbajnokság is a programban szerepelt. A négy napig tartó versenyt nagyszerű újdonságként drónról közvetítették. Örömteli volt a nagy létszám, mert a sportág fejlődését mutatja. Az egyesületi pontversenyt a Csepel Evezős Klub SE nyerte.

Leiner Soma Az újdonságok éve volt az idei, legalábbis ami az evezősök országos bajnokságát illeti. A korábbiakkal ellentétben először lehetett a szövetség Facebook-oldalán élőben követni a futamokat, drónfelvételek segítségével. A helyszín azonban változatlanul Szeged, ezúttal is a Tisza-parti város adott otthont a sportág legnívósabb hazai viadalának. Az utánpótlás is megvívta a maga bajnoki küzdelmét; szép számmal képviseltették magukat a fiatalok, emelkedő korsorrendben: a mini, a tanuló-, a serdülő- és ifjúsági korosztályban.

A legkisebbektől a legnagyobbakig minden korosztály megmérette magát Szegeden Forrás: Kozsák János
A legkisebbektől a legnagyobbakig minden korosztály megmérette magát Szegeden Forrás: Kozsák János
Noha az első két napon nem kedvezett az időjárás, a fiatalok is birokra keltek az erős széllel. A nevezésekből megállapítható, hogy a vidéki és a budapesti egyesületek hasonló számban vettek részt a bajnokságon. Nem csak a Budapest kontra vidék összehasonlításban voltak érdekesek a küzdelmek, hanem a versenyszámok sokszínűségében is: a nyitó napon az ifjúsági egypár egységek mellett a tanuló-, illetve a serdülőhajók is vízre szálltak. Előbbin az egész héten remeklő Porvázsnyik Patrik, a Csepel EK versenyzője ért célba elsőként, míg a könnyűsúlyúak mezőnyében a váci Lázár Vilmos diadalmaskodott. Kiemelendő a serdülő nyolcas mezőnye: szokatlan módon hat egység is rajthoz állt az igen komoly humán erőforrást igénylő számban, ez mindenképp a sportág utánpótlásának fejlődését, bővülését mutatja. Továbbá az ilyen nagy egységekben való versenyzés nem csupán technikailag és fizikailag fejleszti a fiatalokat, hanem a csapatszellem kialakulására is nagy hatása van. Innen nézve pozitív üzenet, hogy a klubok figyelmet fordítanak a nyolcas hajókra. Az erős tolószélben a tanulókorosztály nyolcasai is vízre szálltak, lányok, fiúk egyaránt, utóbbiak viadalára hét egység is nevezett. Az ifjúságiak mezőnyében kormányos négyesben csepeli fölény volt jellemző (az első két helyen az ő egységük zárt), míg a kormányos nélküli kvartettek közül a ferencvárosiak bizonyultak a legjobbnak. A házigazdák sem maradtak első hely nélkül, kétpárban a Szegedi Vízisport Egyesület duója végzett az élen, míg a szám könnyűsúlyú változatában váci siker született. A hét végére a szél mellé eső is érkezett, néha napsütés váltotta fel, vegyes időjárási viszonyok közt folytatódott a küzdelem, amelyet a hullámok még izgalmasabbá tettek. Az eredményekben viszont nem volt komoly változás. Az ifjúsági és a serdülőmezőnyben folytatódott a csepeli dominancia, az idősebb korosztályban férfi nyolcasuk a Ferencvárost megelőzve győzött 2000 méteren, de a fiatalabbak is felállhattak a dobogó legfelső fokára, mégpedig a női kormányos négyesek döntőjét követően. Érdekesség, hogy a fináléban négy budapesti egység mellett csupán két vidéki egyesület képviseltette magát. A férfiaknál viszont meglepetésre győri aranyérmet hozott ugyanaz a szám, a Rába-partiak a Danubius csapatát előzték meg. Az ifjabb korosztályban, azaz a tanulóknál a csepeli fiúk mellett a váci leányok örülhettek, mindkét egység kormányos négypárban diadalmaskodott a Maty-éren. A szövetség célja természetesen a következő években sem lesz más, mint hogy a megkezdett úton tovább haladva megtartsa, sőt emelje az országos bajnokság színvonalát, illetve egyre több fiatalnak adjon lehetőséget a versenyzésre. Az egyesületi pontverseny végeredménye: 1. Csepel Evezős Klub 351,35 pont, 2. Győri Atlétikai Club 328,03, 3. Szegedi Vízisport Egyesület 191,75 A bajnokság teljes dokumentációját ITT találja meg. További korosztályos hírek EVEZÉSBEN a sportági aloldalunkon.