UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2017-07-25 14:11

Két bronz Prágából

A prágai U19-es öttusa-világbajnokság utolsó napján tizenegyedik lett a Turbucz Anna és Salga Gergő alkotta mix váltó. A magyar válogatott így két harmadik hellyel zárt a cseh fővárosban, Gulyás Michelle és Barta Luca kettőse, illetve a Szép Balázs, Burcsik Barnabás, Viczián Bence fiúcsapat nyert bronzérmet .

Leiner SomaAz öttusaviadalok hagyományosan a mix váltók versenyével érnek véget, ez a prágai U19-es világbajnokságon sem volt másként. Az sem volt újdonság, hogy a záró napon a versenyen addig nem szerepelt sportolók mutatkozhatnak be, tőlünk Turbucz Anna és Salga Gergő debütált a cseh fővárosban. Amiben bíztunk, bekövetkezett: a páros a fizikai számokban – hasonlóan a többiekhez – felvette a kesztyűt, úszásban az előző napokhoz hasonlóan, kiváló teljesítményt nyújtottak a mieink. Összesített idejük két perc alatt volt, és azzal a hatodik helyen álltak, de a lemaradás az elsőhöz képest egy-két másodpercben volt mérhető. Ismét bebizonyosodott, hogy manapság az uszodában öttusaversenyt nem lehet megnyerni. Vívásban már volt mitől tartanunk, de mindketten pozitív mérleggel zártak: Anna 12-10-es, Gergő 13-9-es mérleggel zárt,  ez összesítésben 25-19-et jelentett, ami remek eredménynek számít. Pechükre azonban több ország is hengerelt a páston, így az olaszok, oroszok,  a mexikóiak. Az eleje nagyon meglépett, a középmezőny pedig roppant sűrűvé vált. A kombinált is jól sikerült, de az előrelépésre nem volt esély, a magyar páros a tizenegyedik helyen zárt a huszonhárom váltót számláló versenyen. „Kiválóan úsztak mindketten, alig maradtak el a legjobb csapattól, nyílt maradt a verseny. A vívóteremben is jó teljesítményt nyújtottak, de sajnos több váltó is óriási fölénnyel zárta a számot, így nagy hátrányba kerültünk. A kombinált hiába sikerült jól, nem tudtunk előbbre kerülni, ettől függetlenül az egyéni teljesítményekkel elégedett vagyok."

Balról: Viczián Bence, Szép Balázs és Burcsik Barnabás is nagyot küzdött, és megérdemelték a bronzérmet Fotó: Szloboda József
Balról: Viczián Bence, Szép Balázs és Burcsik Barnabás is nagyot küzdött, és megérdemelték a bronzérmet Fotó: Szloboda József
Az U19-es, azaz az ifjúsági A öttusa világbajnokságot így két bronzéremmel zárta a magyar válogatott. Az első nap Barta Luca és Gulyás Michelle kettőse az úszást mellett a kombináltat is megnyerte, viszont a vívásban haloványabb volt. Ennek ellenére a váltó a harmadik helyen végzett az olaszok és az egyiptomiak mögött. A másik dobogós helyezést fiúcsapatunk szállította Prágából, a Szép Balázs, Burcsik Barnabás, Viczián Bence alkotta hármas szintén a fizikai számokban remekelt, míg a páston nem sikerült tartaniuk a lépést. Ugyan egyéniben egyikük sem állhatott fel a dobogóra, összeadott eredményük alapján bronzzal zártak. A leányok döntőjében a betegséggel küzdő Gulyás Michelle nüansznyira volt az éremtől, negyedik lett, míg csapatban Barta Lucával és Sarcia Borbálával kiegészülve hatodik, csakúgy, mint a Szép Balázs és Burcsik Barnabás nevével fémjelzett fiúváltó. A fiatal öttusázók következő nagy erőpróbája az augusztusi junior-világbajnokság lesz, amelyet ráadásul hazai környezetben, Székesfehérváron rendeznek.

U19-ES ÖTTUSA-VILÁGBAJNOKSÁG, PRÁGA Mix váltó: 1. Olaszország (Elena Micheli, Giorgio Malan) 1191,...11. Magyarország (Turbucz Anna, Salga Gergő) 1110

További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN  a sportági aloldalunkon.