UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2017-08-06 00:26

Ér(d)emtelen nap

A kötöttfogásúak is megkezdték küzdelmüket a tamperei TESC-csarnok négy szőnyegén a junior-világbajnokságon. A három magyar együttvéve három-három megnyert, illetve elvesztett meccset tud felmutatni, éremközelbe egyikük sem került. Most a legnagyobb veszély – nekünk is – az, hogy a korosztályban a világ elszaladni látszik a kötöttfogásban is Európa mellett. Irán két, az Egyesült Államok egy aranyérmével szemben, kontinensünk képviseletében az ukránok nyertek egyet.

Szekeres István A junior Eb mélyrepülése után a világbajnokságon sem számítottunk átütő magyar sikerre, bár az akkori csapat összetételéhez képest most Érsek Róbert is szőnyegre lépett a kötöttfogás első tamperei versenynapján. Fussunk át gyorsan a történéseken! Sajnos, nem lesz benne sok örömük… Gégény Dominik (74 kg) kezdte a napot, szó szerint, hiszen a B szőnyeg első mérkőzését vívta. Két intés nyomán 1-1-re állt a litván vetélytárssal, és ő volt nyerő helyzetben, de míg ő fejben sakkozott a folytatásról, Kersevicius fejlefogással a szőnyegre nyekkentette, és tusolta is. A legyőzőjét a következő körben 6-1-re megverte az ukrán Nuraliev, és a magyar fiú már ki is esett. Váncza István (60 kg) éhgyomorra simán elintézte a mexikóit, majd – a nap legértékesebb magyar mérkőzését víva – 4-3-ra a kazahot is legyőzte. A negyeddöntőben aztán mintha a szőnyegen sem lett volna, az indiai Manis a technikai tusig meg sem állt ellene. Az indiait az elődöntőben a későbbi világbajnok, az iráni Abdevali verte meg, 3-1. Tehát Váncza is kiesett. Érsek Róbert (96 kg) a japán vetélytársat levitellel és pörgetéssel 4-0-ra megverte, ahogy kell. Az idei junior Eb-n (ahol ő sérülés miatt nem indulhatott) ezüstérmet szerzett, török Erbay ellen remekül, négypontos válldobással kezdett, hogy aztán 8-4-re kikapjon úgy, hogy az ellenfél az ő indításaiból gyűjtögette a pontjait. Az elődöntőben aztán a törököt az orosz Szárgszjan (akiről később még lesz szó) két, fantasztikusan nagy dobással, 35 másodperc alatt verte technikai tussal. Végül tehát Érsek is búcsúzott. A magyarok története eddig szomorú, de nem tragikus…

Mint a svéd vetélytárs ellen, úgy szórta a szaltókat a döntőben is a 74 kg parádésan birkózó győztese, az amerikai Kamal Bey Forrás: UWW
Mint a svéd vetélytárs ellen, úgy szórta a szaltókat a döntőben is a 74 kg parádésan birkózó győztese, az amerikai Kamal Bey Forrás: UWW
Az igazán ijesztő – nekünk is – az, hogy láttuk birkózni a mai legjobb juniorokat. Tapasztalhattuk azt, hogy – legalábbis most és ebben a korosztályban – a világ úgy szaladt el Európa mellett, hogy csak pislogtunk. Miközben például a mieink is komótosan, taktikusan tologatták a vetélytársakat, addig irániak, amerikaiak, indiaiak, kirgizek és mások nyílt és akciógazdag, már-már akrobatikus és baromira vagány kötöttfogást birkóztak. És nagyon eredményesen. De hogy ne parentáljam el teljesen Európát, muszáj szólni az orosz Artur Szárgszjanról, aki 35 másodperc alatt „kivégezte” Érsek török legyőzőjét. Egész nap úgy hajigálta az ellenfeleit, mint valami kalapácsvető: nagy ívben és – szőnyeg méreteit figyelembe véve – jó messzire. Az ember persze arra gondolt: ha nekünk is lenne ekkora figuránk… Csakhogy a döntő után már inkább az ukrán Vladen Kozljukot láttuk volna szívesebben a sorainkban. Mert képes volt úgy megfékezni az orosz erőgépet, mint hajdan Toldi Miklós a megvadult bikát: ő dobott rajta négypontosat az elején, és az előnyét végig megőrizte, hiába pattogott Artur barátunk.
A 74 kg fantasztikus döntőjén Palásti Tibor volt a mérkőzésvezető Forrás: MBSZ
A 74 kg fantasztikus döntőjén Palásti Tibor volt a mérkőzésvezető Forrás: MBSZ
És aztán a 74 kilós döntő, a kirgiz Mahmudov és az amerikai Bey csatája!... Az első menetet 11-6-ra nyerte meg az amerikai, a végeredmény pedig 16-11 lett a javára. Mind a ketten úgy szórták a szaltókat, mint régmúlt időkben a kisasszonyok a csókokat az erkélyről az utcán vonuló katonák felé. Az egészen különleges látványnak fontos magyar szereplője is volt: Palásti Tibor vezette a találkozót, akitől igazán nem áll messze a súlycsoport… A parázs csata hozott több challenge-et is, de emlékezetem szerint a mi bírónk jól jött ki belőlük. Szóval, ébresztő, Európa és ébresztő, magyar birkózás! A juniorvébé első napja komoly figyelmeztetést jelent. Vasárnap újabb három magyar lép szőnyegre a vébé zárásán. Remélem, legalább az egyikük már ébren lesz, amikor szőnyegre szólítják.

JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁG, TAMPERE (FINNORSZÁG) Kötöttfogás, 1. nap: 50, 60, 74, 96 kg A magyar szereplők 60 kg: Váncza István. 74 kg: Gégény Dominik. 96 kg: Érsek Róbert A magyar mérkőzések A 16-ba jutásért. Titas Kersevicius (litván)–Gégény tus az 5:50. percben, 5-1-nél. Selejtező. Váncza–Samuel Ugalde Aguilar (mexikói) 8-1. Érsek–Hiroto Ninomija (japán) 4-0. Nyolcaddöntő. Váncza–Galim Kabdunaszárov (kazah) 4-3. Süleyman Erbay (török)–Érsek 8-4. Negyeddöntő. Manis Manis (indiai)–Váncza technikai tus, 10-0 a 4:18. percben. A nap junior-világbajnokai és a magyarok helyezése 50 kg (17 induló): Poja Dadmarz (Irán), magyar induló nem volt 60 kg (28): Karamat Abdevali (Irán),… 10. Váncza István 74 kg (32): Kamal Almeer Bey (Egyesült Államok),… 27. Gégény Dominik 96 kg (26): Vladen Kozljuk (Ukrajna),… 10. Érsek Róbert

Vasárnap a verseny magyar idő szerint reggel kilenckor kezdődik, és végignézhető a világszövetség honlapján. Amit eddig írtunk a juniorvébéről 1-2. versenynap: szabadfogás 3. versenynap: női birkózás 44, 51, 59, 67 kg 4. versenynap: női birkózás 48, 55, 63, 72 kg Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.