UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2017-08-08 21:25

Elmaradt az újabb bravúr

Nem sikerült az újabb bravúr az U16-os csapat Európa-bajnokság nyolcas döntőjében már négy közé jutott leányválogatottunknak az oroszok ellen. A 3-0-s vereség azt is jelenti, hogy szerdán az olasz csapattal szemben a bronzéremért játszhat a Nagy Adrienn (16), Gécsek Fanni (15), Kovács Zita (16) összeállítású magyar együttes. A La Rochelle-ben szereplő U18-as fiú gárda ismét vereséget szenvedett, ezúttal a csehekkel szemben, így ők a hetedik helyért küzdhetnek az Eb zárónapján, a portugálok ellenében.

gy.sz.csNagy árat fizetett U16-os leánycsapatunk a hétfői, ukránok elleni bravúros győzelméért. Olyan sokat kivett belőlük az előző napi mérkőzés, hogy kedden meg sem tudták közelíteni az akkori produkciójukat. Még ha akarásban nem is volt hiány, meg kell említeni, hogy az orosz együttes nemcsak papíron, de a pályán is nagyobb játékerőt képviselt, mint a miénk.

A Gécsek, Kovács páros remekült harcolt Fotó: Zádor Péter/MTSZ
A Gécsek, Kovács páros remekült harcolt Fotó: Zádor Péter/MTSZ
„Erős, stabil csapat volt az orosz, remek egyéni játékosok alkották – nyilatkozta honlapunknak a csapat edzője, Mák Tibor. – A csapat tegnap száz százalékosan teljesített, Adrienn ma erős fájdalmakkal lépett a pályára, ami miatt el is engedte ellenfelét a meccs elején. Később azonban felszívta magát, és még rövidítést is sikerült kicsikarnia, amit végül elveszített. De ebben a fizikai állapotban, még ha meg is nyeri az első szettet sem vagyok benne biztos, hogy bírta volna a másodikat. Fanni ellenfele hibátlanul játszott, ütőerőben felülmúlta őt.  A második szettben nagyon sok szoros játék volt, még ha az eredményből ez nem is tűnik ki azonnal. Adri túljátszotta magát az utóbbi napokban, ezért már nem is erőltettük a párost. Kovács Zita remekül helyt állt Gécsek Fanni oldalán, szoros mérkőzésen vesztettek. A bronzéremért olaszok is erős ellenfelek lesznek, de a lányoknak is elmondtam, örülniük kell annak, hogy ebben a sorozatban jobbnál jobb játékosok ellen játszhatnak, mert csak az ilyen találkozókból lehet tanulni és önbizalmat meríteni.” A Piros Zsombor nélkül felálló U18-as fiú együttes második mérkőzését is elvesztette La Rochelle-ben. Marozsán Fábiánnak (17) kellett vállaira venni a csapatot, de ez a feladat neki egyelőre még túl nehéznek bizonyult. Ahogy hétfőn itt Budapesten, úgy kedden, Franciaországban kellett az eső miatt elhalasztani a mérkőzések kezdését. De ez vélhetően nem befolyásolta válogatottunk eredményét, Pelva Gábor utánpótlás szövetségi kapitány szerint a csehek egyszerűen jobbak voltak nálunk. A fiúk minden tőlük telhetőt megtettek, de igazából csak a párosban tudták megszorongatni ellenfelüket. Szerdán a hetedik helyért a portugálok ellen lép pályára a magyar együttes.

Leány U16-os csapat Európa-bajnokság, Budapest Elődöntő: Oroszország−Magyarország 3-0 Kamilla Rakhimova−Nagy Adrienn 7-6(4), 6-0. Daria Frayman−Gécsek Fanni 6-0, 6-3. Kamilla Rakhimova, Anastasia Tikhonova−Gécsek Fanni, Kovács Zita 6-3, 7-5 Fiú U18-as csapat Európa-bajnokság, La Rochelle (Franciaország) Az 5-8.helyért: Cseh Köztársaság−Magyarország 3-0 Tomas Machac−Khin Dániel 6-2, 6-0. Ondrej Styler−Marozsán Fábián 6-3, 6-2. Tomas Machac, Michael Vrbensky−Khin Dániel, Vörös Máté 6-4, 6-3

További korosztályos hírek TENISZBEN a sportági aloldalunkon.