UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2017-08-09 21:32

Az időzítés már megy

Negyedik helyen végzett a magyar U16-os leányválogatott a Budapesten megrendezett csapat Európa-bajnokság nyolcas döntőjében, miután Olaszországgal szemben elveszítette bronzmeccsét. U18-as fiúcsapatunk a hetedik helyért játszott a franciaországi La Rochelle-ben, s 2-1 vereséget szenvedett Portugáliától, így a nyolcadik helyen zárta a korosztályos kontinensviadalt.

gy.sz.cs.Egyetlen napig tartott a csoda a budapesti Park Teniszklubban, bár azt hozzá kell tenni, hogy ez a nap volt a sorozatból a legfontosabb. A nyolcas döntő első mérkőzése határozta ugyanis meg, hogy a folytatásban a magyar válogatott az első vagy az utolsó négy hely valamelyikéért harcolhat majd. Ezen a sorsdöntő, Ukrajna elleni mérkőzésen remekeltek a lányok és ezzel már teljesítették is küldetésüket, hiszen biztosították helyüket Európa négy legjobb csapata között. A kiélezett, hatalmas csatában nyert küzdelemnek persze meg lett az ára, Nagy Adrienn (16) és Gécsek Fanni (15) olyannyira kijátszotta magát, hogy a következő két mérkőzésén már nem tudtak a korábbihoz hasonló bravúrt végrehajtani. A döntőbe jutásért, az Európa-bajnoki címet megnyerő Oroszország ellen vesztettek, a bronzmeccsen pedig Olaszországgal szemben maradtak alul.

Gécsek Fanni és Mák Tibor Fotó: Zádor Péter/MTSZ
Gécsek Fanni és Mák Tibor Fotó: Zádor Péter/MTSZ
„Bár vereséggel zártuk a Európa-bajnokságot, nem szabad elfeledkeznünk a korábbi győzelmekről – értékelte honlapunknak a majd kéthetes sorozatot Mák Tibor, az U16-os csapat erre az eseményre kijelölt edzője. – Már a selejtezőben is remekül játszottak a lányok, csoportelsők lettek, itt, a döntőben pedig bravúrosan verték meg az ukránokat. Tudtuk, hogy nagy falat lesz ez a döntő, itt már minden ellenfél nagyon erős volt, éppen ezért csak gratulálni tudok a lányoknak a negyedik helyezésükhöz. A harcosságukért és a küzdeni tudásukért pedig különösen. Nagyon jó lenne, ha ez a csapat még sokáig együtt maradhatna, remek kis gárda, jól megértik egymást mind a hárman, Adri és Fanni pedig különösen jók párosban.” Az utolsó, Olaszország elleni találkozón Nagy Adrienn már nem lépett egyéniben a pályára, mert előző nap apróbb sérülést szedett össze, és sem ő, sem a szakvezetés nem akart kockáztatni. Gécsek Fanni két szettben veszítette el az első mérkőzést, majd Kovács Zita a lehető legnagyobb küzdelemben kapott ki Federica Rossitól. A harmadik szettben 2-5-ről jött vissza, majd 6-5-ös vezetést szerzett, végül elvesztette a rövidítést. Pedig Nagy Adrienn néhány perccel korábban, már készülődött egy esetleges mindent eldöntő párosra… Miután a mérkőzés Kovács vereségével eldőlt, sem az olasz, sem a magyar edző nem ragaszkodott a folyatáshoz, látva a nagy melegben és a hosszú sorozattól teljesen elcsigázott versenyzőiket. „Az ukránok elleni első meccsemen nagyon jól ment a játék, ilyen nagy skalpot még sohasem szereztem. Ma valahogy nem éreztem olyan jól a labdát, sajnos nem tudtam megismételni a hétfői teljesítményemet. Persze az olasz lány is nagyon jó volt, de szerintem én sem tudtam a maximumot adni” – mondta mérkőzése után, a zárónapon Gécsek Fanni.
Kovács Zita csak egy lépésre volt a bravúrtól Fotó: Zádor Péter/MTSZ
Kovács Zita csak egy lépésre volt a bravúrtól Fotó: Zádor Péter/MTSZ
A budapesti selejtező után nagy reményekkel tekintett fiú U18-as csapatunk a franciaországi döntőre. Az indulás előtt azonban kiderült, hogy az együttes legjobbja, Piros Zsombor (17) nélkül kell utazniuk. A néhány hete egyéni Európa-bajnokságot nyert játékos olyan nehéz sorozatot tudhat a háta mögött, hogy orvosai néhány fontosabb vizsgálat elvégzése után nem tanácsolták neki a játékot. A szakvezetés pedig tartotta magát a szakemberek véleményéhez, és nélküle állt fel a csapat La Rochelle-ben. A Vörös Máté, Khin Dániel, Marozsán Fábián összetételű együttes végül mindhárom mérkőzését elvesztette a csapat Európa-bajnokság döntőjében, és a nyolcadik helyen végzett. Az első játékosát hirtelen elvesztő együttesről, az őket elkísérő Pelva Gábor utánpótlás szövetségi kapitány adott rövid értékelést honlapunknak: „Bár voltak szoros gémek a portugálok ellen, s ha ezeknél kicsit több szerencsénk van, több játékot nyerhettünk volna, fordítani nem tudtunk volna, egyénileg erősebbek voltak nálunk. A párosban Dániel és Fábián felszabadultan és nagyon jól játszottak, az ibériaiak pedig egy kicsit kiengedtek. Nagy öröm, hogy itt lehettünk Európa legjobb csapatai között és sok hasznos dolgot tanulhattunk. Amire a jövőben sokkal nagyobb hangsúlyt kell majd fordítanunk, az a fizikai felkészítés, valamint a mentális tréning. A többiek meccsét együtt néztem a fiúkkal és gyakran felhívtam a figyelmüket arra, hogy a legjobbak milyen jól kezelik az érzelmeiket és milyen pozitívan állnak a játékhoz vesztett pontok után is. Nekünk is fejlődnünk kell ezen a téren, ha fel akarjuk velük venni a versenyt.”

Leány U16-os csapat Európa-bajnokság, Budapest A harmadik helyért: Magyarország −Olaszország 0-2 Gécsek Fanni −Federica Sacco 1-6, 0-6. Kovács Zita − Federica Rossi 6-2, 2-6, 6-7(5). A párost nem játszották le. Fiú U18-as csapat Európa-bajnokság, La Rochelle (Franciaország) A 7.helyért: Portugália − Magyarország 2-1 Luis Faria −Vörös Máté 6-2, 6-1. Martim Leote Prata−Khin Dániel 6-1, 6-1. Martim Leote Prata, Daniel Rodrigues −Marozsán Fábián, Khin Dániel 0-6, 0-6.

További korosztályos hírek TENISZBEN a sportági aloldalunkon.