UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2017-08-09 12:15

Újra fel kell pörögni

Másfél hét pihenő után ismét világversenyen bizonyíthat az EYOF-aranyérmes ifjúsági leányválogatott, ugyanis csütörtökön kezdődik a szlovákiai U17-es kézilabda Európa-bajnokság. Bohus Bea szövetségi edző a csoportból való továbbjutást tűzte ki csapata alapvető céljának.

Bruckner Vince Nem pihenhetett sokat a győri EYOF-aranyérem után az ifjúsági leányválogatott, ugyanis csütörtökön már Montenegró ellen van jelenése a szlovákiai U17-es kézilabda Európa-bajnokságon. Bohus Bea csapata még Horvátországgal és Dániával került egy csoportba, a szövetségi edző pedig elmondta: az első két hely valamelyiket szeretnék megszerezni a négyesből. Továbbjutása esetén a középdöntőben az orosz, német, holland, osztrák kvartett első két helyezettjével találkozhat a válogatott. „Nem kerültünk túl nehéz csoportba, a továbbjutás az egyértelmű célunk, majd utána a középdöntőben is minél jobban szeretnék szerepelni. Az EYOF-aranyérem után természetesen nagyobbak a csapattal szemben az elvárások, igyekszünk ennek megfelelni.”

A magyar női ifjúsági válogatott kerete: Kapusok: Szabó Dóra (DVSC-TVP), Magera Noémi (NEKA) Jobbszélsők: Arany Rebeka (Vasas), Kovács Noémi (NEKA) Jobbátlövő: Afentáler Sára (Győri Audi ETO) Irányítók: Vámos Petra (NEKA), Tóth Nikolett (FTC), Borgyos Panna (DVSC-TVP) Beállók: Simon Armilla (NEKA), Varga Emőke (Győri Audi ETO) Balátlövők: Kácsor Gréta (Vác), Pál Tamara (Győri Audi ETO), Kuczora Csenge (Vasas), Gerháth Kincső (Győri Audi ETO), Szilovics Fanni (Győri Audi ETO) Balszélső: Schatzl Natalie (NEKA)

Az EYOF-siker után az Eb-n is jól szerepelne az ifjúsági leányválogatott Forrás: gyor2017.hu
Az EYOF-siker után az Eb-n is jól szerepelne az ifjúsági leányválogatott Forrás: gyor2017.hu
Bohus ugyanakkor hozzátette, nincsenek könnyű helyzetben amiatt, hogy időben ennyire közel van egymáshoz a két viadal: az EYOF-döntő után tíz nappal már az Eb-n kell bizonyítania az együttesnek. „Hihetetlen nehéz újra csúcsformában kerülni ilyen rövid időn belül. Azt hiszem ez a legnagyobb kérdése a szereplésünknek, hogy mennyire sikerül megint felpörögni. Dabason készültünk a héten, akkor nem éreztem fáradtságot a lányokon.” Emellett a szakvezető megjegyezte, biztosan nehezebb dolguk lesz, mint az EYOF-on: részint, mert több válogatott indul, részint pedig azért, mert a kontinensviadalra minden csapat a legerősebb összeállításában érkezik. „A győri viadalon egy-egy ellenfelünk nem a legjobb együttesével jött, ilyen az Eb-n biztosan nem fordul elő. A dánok és a norvégok is biztosan erősebbek lesznek, mint másfél hete. Egyelőre nehéz felmérni az erőviszonyokat, meglátjuk, mire leszünk képesek.” Annyi azonban biztos, hogy csütörtökön fél nyolctól Montenegró lesz az első ellenfél.

IFJÚSÁGI LEÁNY KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYMIHÁLY (SZLOVÁKIA) B csoport: Dánia, Magyarország, Horvátország, Montenegró A magyar válogatott csoportmérkőzései: Augusztus 10., csütörtök 19:30: Magyarország-Montenegró Augusztus 11., péntek 19:30: Horvátország-Magyarország Augusztus 13., vasárnap 17:30: Dánia-Magyarország

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.