UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2017-08-12 12:14

Amerikából jöttem

Visszajáró vendég az amerikai U18-as jégkorong-válogatott Budapesten, a frissen összeállt csapat legutóbb fordulatos mérkőzésen, 4-2-re győzte le U20-as együttesünket. Honlapunknak interjút adott a kerettel tartó Kevin McLaughlin – a szövetség utánpótlásért felelős vezető igazgatója – aki többek közt a tengerentúli képzés titkairól is beszélt.

Leiner SomaEgy évvel ezelőtt 4-1-re nyert az akkori U18-as amerikai válogatott Magyarországon, de az U20-as együttesünk felvette a kesztyűt. „Sokkal szorosabb meccs volt, mint ahogy az eredményjelző mutatta” - jegyzi meg rögtön Kevin McLaughlin utánpótlásért felelős vezető igazgató, aki ezúttal is örömmel látogatott Budapestre. Bár a mieink az idén sem tudták megfogni az amerikai csapatot, izgalmas mérkőzésnek lehettünk szemtanúi a Tüskecsarnokban. – Immár második éve érkeztek hazánkba az aktuális U18-as együttessel az Ivan Hlinka Emléktorna előtt, a felkészülést tekintve miért jó a magyar U20-as válogatottal játszani?  – A magyar jégkorong folyamatosan erősödik, plusz mivel idősebbekkel játszunk, ezért az ellenfelek erősebbek, nagyobbak, fizikailag nagyon sokat tanulnak a srácok az ilyen meccsekből. A vendéglátó csapat ráadásul mindig korrekten áll a mérkőzéshez, tisztán játszik, ez is nagyon fontos, és ezért is jövünk szívesen. Azt gondolom ez tipikus „win-win” szituáció, mindenki profitál belőle. – Teljesen új, kétezres születésű játékosokból álló csapattal jöttek a mérkőzésre. Mit gondol erről a generációról, mekkora esélyt lát arra, hogy a jövő NHL-sztárjait láttuk Budapesten?  – Abszolút megvan erre az esély, de tizenhét éves játékosok esetében felesleges jósolni még bármit is. Amit tudni érdemes, hogy száznyolcvannyolc gyerekkel kezdtük júniusban a munkát, az edzőtábor teljesítményei alapján kellett huszonkét főre szűkíteni a keretet, nem volt egyszerű dolgunk.

Kevin McLaughlin ezúttal is elégedett volt a magyarországi fogadtatással
Kevin McLaughlin ezúttal is elégedett volt a magyarországi fogadtatással
– Az amerikai jégkorong-szövetségnél dolgozik, az utánpótlásért felelős vezető igazgatóként. Pontosan mi tartozik a munkakörébe?  – A toborzástól kezdve a bajnokságokig mindent én felügyelek az utánpótlásban, megszervezem a válogatottak programjait. A játékosok mellett az edzőképzés is az én kezem alá tartozik, rendkívül sok  feladatom van. – Az elmúlt tizenhárom évben kilenc alkalommal nyerte a tizennyolc éven aluliak világbajnokságát az Egyesült Államok válogatottja, mi állhat a folyamatos sikerek hátterében?  – Két dolog: hamar kiválasztjuk a legjobb játékosokat, a világbajnokság idején már két éve együtt játszanak, jól ismerik egymást. A másik pedig az, hogy a többi válogatott sokszor nem tud kiállni a legjobb csapattal, mert a kerettagok többsége érdekelt a hazai bajnokságban. – Egyszerű, de mégis nehéz kérdés: mi az amerikai utánpótlás titka?  – Összetett a válasz. Először is türelmesek vagyunk, olyan terveket állítunk össze, amelyek az adott életkornak megfelelőek. De talán a legfontosabb, hogy olyan edzők foglalkoznak a gyerekekkel, akik nem csak szakmailag kiválóak, hanem beszélnek a fiatalok nyelvén, és ki tudják belőlük hozni a legtöbbet. Nem elég taktikailag felkészültnek lenni: ha nyolcéveseket edzel, tudnod kell, hogy bánj a nyol évesekkel. Talán ez az, ami nálunk tökéletesen működik. – A nagy átlagot tekintve mikor lépnek először jégre a fiatalok, és hány évesen válnak profi játékossá? – Változó, általában öt és kilenc év között kezdik, de a programjaink lehetőséget biztosítanak arra is, hogy ne legyen probléma, ha valaki csak tizenegy évesen dönt a hoki mellett. A profivá válás megint eltérő lehet, az NHL-draft korhatára tizennyolc év, de vannak, akik Kanadába szerződnek, és ott tizenhat esztendősen profi szerződést írnak alá. De ez nem túl népszerű, mert eligazolásuk esetén a játékosok kizárják magukat az egyetemi rendszerből (NCAA). – Ha tanácsolnia kellene valamit a magyar jégkorong fejlesztését illetően, mit mondana?  – Toborzás, toborzás, toborzás. Sok országban itt kezdődnek a problémák. Ha van száz gyereked, legyen kétszáz, ha megvan a kétszáz, legyen négyszáz. Folyamatosan növelni kell a bázist. További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.