UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2017-08-12 18:58

Elsöprő záró negyed

Küzdelmes mérkőzésen, az utolsó negyedben mutatott remekléssel nyert az U18-as leányválogatott a Sopronban zajló A divíziós kosárlabda Európa-bajnokságon. Balogh Judit csapata a svédeket győzte le a helyosztón, s így az ötödik helyért, a spanyolok ellen játszhat a zárónapon.

B. V. A pénteki szünnapot követően a svédek ellen, az 5-8. helyért folytatta szereplését a magyar U18-as leányválogatott a Sopronban zajló A divíziós kosárlabda Európa-bajnokságon. A csapat egyik legjobbja, Juhász Dorka nem épült fel a negyeddöntőben elszenvedett sérüléséből, így Balogh Judit együttese nélküle lépett pályára a skandinávok ellen.

Gereben Lívia is nagyot küzdött a svédek ellen Forrás: FIBA
Gereben Lívia is nagyot küzdött a svédek ellen Forrás: FIBA

Hullámzó első negyed és 13-6-os magyar vezetés után döntetlennel zártak a csapatok (13-13). A mieink kezdtek tehát jobban, ezt követően azonban felébredtek a svédek, és Lundquist vezérletével egalizáltak. A folytatásban megint sikerült pár ponttal meglépnünk, de az ellenfél ismét visszajött, sőt, ezúttal fordított is. Viszont mégis a magyar válogatott vonulhatott valamelyest boldogabban a nagyszünetre (26-25).

A második félidő aligha indulhatott volna rosszabbul, közel hét percig nem talált a gyűrűbe Balogh Judit csapata. 9-0-val kezdtek a svédek (26-34). Ezt követően azonban gyorsan megváltozott a játék képe,s ezúttal a mieink produkáltak 10-0-s szériát, s zárták előnyben a harmadik etapot (36-34). A záró negyedben fej fej mellett haladtak a csapatok, a hajrához érkezve aztán Gereben Lívia és Mérész Beatrix vezérletével sikerült behozhatatlan előnyre szert tennünk.

Az 59-43-as sikernek köszönhetően a zárónapon, vasárnap 15.45-től az ötödik helyért a spanyol csapat ellen játszhat a válogatott.

LEÁNY U18-AS A DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, SOPRON Mérkőzés az 5-8. helyért Magyarország–Svédország 59-43 (13-13, 13-12, 10-9, 23-9) Magyarország: Boros 2, Pusztai 8, Kányási 4, Gereben 16, Mérész 15. Csere: Kovács 7, Lelik 5/3, Czukor 2, Varga, Karagits. Szövetségi edző: Balogh Judit

További hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.