UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2017-08-15 18:10

Szárazon és vízen

Maratoni világbajnokságra utaznak szeptember elején a legjobb magyar kajak-kenusok. A Dél-Afrikai Köztársaságban esedékes viadalon a felnőttek mellett az U23-as és az ifjúsági korosztály versenyzői is összemérik majd erejüket. Az eseményre utazók kijelölése a hétvégén, Ráckevén megrendezett válogatóverseny eredményei alapján történt.

gy.Két napon át küzdöttek egymással Ráckevén a legjobb maratoni kajak-kenusok. Szombaton a széllel és a nagy hullámokkal gyűlt meg a bajuk, vasárnap a kicsit hűvösebbre fordult időben, már kevésbé kellett az előző napi borulásoktól tartaniuk a versenyzőknek. A világbajnokságot szeptember 8-10-én rendezik meg a dél-afrikai Pietermaritzburgban, így ideje volt a válogatásnak. Mivel a fiatalok még nem specialistái a számnak, s szinte mindannyian a gyorsasági versenyekről ültek át az embert próbáló maratoni számba, szükségük lesz egy kis időre, hogy elvégezzék a versenyszám által megkövetelt sajátos finomhangolásokat. Dónusz Éva utánpótlás szövetségi kapitány, a nagyon jó színvonalú, izgalmas ráckevei válogatóval kapcsolatban mondta el tapasztalatait honlapunknak.

Györgyjakab Máté a felnőttek között is indul Forrás: olimpia.hu
Györgyjakab Máté a felnőttek között is indul Forrás: olimpia.hu
„A huszonhárom éven aluliak között a kajakos Györgyjakab Máté nagyon meggyőző formát mutatott, pedig alig volt ideje a felkészülésre hiszen gyorsasági versenyei voltak. Nagyon ritka, hogy valaki egy hét alatt meg tudja oldani a váltást, de neki remekül sikerült, ő párosban a felnőtt korosztályban is indulni fog. A hölgyek között Mihalik Sára uralta a távot, pedig ő is korosztályos gyorsasági Eb-ről és vébéről érkezett. A fiatalabbaknál Varga Ádám két számban is nyerni tudott, így ő kajak kettesben is indulni fog. Párjával ugyan eleinte egyáltalán nem voltak összeszokva, de aztán a végére egész jól belejöttek. A világbajnokságig szerencsére még pont annyi idejük van hátra, hogy  ott már tökéletesen menjenek majd együtt. A leányok mezőnyében Csikós Zsófia nyerte a kajak egyest, pedig alkatilag egyáltalán nem rá számítottunk. Annyira ügyes volt és annyira gyors, hogy bár Fekete Dorina a vízen mindig utolérte, a szárazföldi futásban behozhatatlan előnyt gyűjtött. De ez nagyon kellemes meglepetés volt a számunkra. Kajak kettesben a Bakó, Kőhalmi páros megverte a világbajnokokat, úgyhogy ők lettek az egyes számú egység. A fiatalok közül a gyorsasági válogatott keretből válogattunk, ebben a korosztályban még viszonylag könnyű az átjárás a szakágak között. Igazából nem tudok elvárásokról beszélni, mert a maratonban ritkán jön be a papírforma. Annyi minden történhet, de az igaz, hogy erős csapattal utazunk, rátermett, jó versenyzők, úgyhogy bízunk a jó szereplésben.” S bár ez a hosszútávú viadal, sokban különbözik a fiatalok által megszokott gyorsasági versenyektől, a szakvezetés szerint még éppen van annyi ideje a kijelölt egységeknek, hogy sikeresen átálljanak az előttük álló maratoni próbára.

Az U23-as és ifjúsági maraton-világbajnokságra kijelölt magyar keret U23-asok. Nők. K−1: Mihalik Sára Anna (Multi) és Czéllai-Vörös Zsófia (Graboplast Győr) Férfiak. K−1: Györgyjakab Máté (UTE) és Máthé Krisztián (UTE) C−1: Dóri Bence Balázs (UTE) és Koleszár Zoltán (Atom SE) Ifjúságiak. Leányok. K−1: Csikós Zsóka (Esztergomi KKSE) és Fekete Dorina (FTC Rekontir) K−2: Kőhalmi Emese, Bakó Olga (KSI SE) és Korsós Zsófia, Nagy Viktória Fruzsina (Szekszárd). C−1: Bragato Giada (TKKSE) Fiúk. K−1: Varga Ádám (KSI SE) és Lukács István (Göd SE) K−2: Varga Ádám, Lukács István (KSI SE,Göd SE) K−2:  Varga Ádám, Vékássy Levente (KSI SE) és Bodnár Balázs, Horváth Ádám (Szekszárd). C−1: Adolf Balázs (Szentendre) és Simon Sebestyén (Csepel). C−1: Fejes Ádám, Simon Sebestyén (Merkapt- Mekler, Csepel)