UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2017-08-27 07:28

Ajna és a fiúváltó a dobogó tetején

Két aranyat nyertek vasárnapra virradóan a magyar úszók Indianapolisban, a korosztályos úszó-világbajnokságon. Késely Ajna a női 400 méteres gyorsúszásban állhatott a dobogó tetejére, míg a fiú 4x200-as gyorsváltó egyetlen századdal verte meg a házigazda amerikaikat, és lett aranyérmes. Németh Nándor a hetedik helyen végzett az 50 m gyors fináléjában, Milák Kristóf pedig negyedik helyen jutott a vasárnapi 50 m fiú pillangó döntőjébe.

MunkatársunktólMagyar szemszögből kissé álmosan indultak az indianapolisi junior-vb negyedik napjának délutáni döntői, hiszen pontosan öt szám ment le anélkül, hogy bárkiért is izgulhattunk volna. A korábbi napok hangos sikerei után, furcsa volt úgy nézni a finálékat, hogy nem volt bennük egyetlen magyar sem. Az üresjárat szerencsére nem tartott sokáig. A program közepén beiktatott elődöntőben ugyanis indult Milák Kristóf. A fiú 50 méteres pillangóban nem erőltette meg magát túlságosan, 23,85-ös, negyedik legjobb idővel harcolta ki a vasárnapi döntőben indulás jogát. Ennél sem jobbat, sem rosszabbat nem lehetett várni tőle, a finálé mindig másik történet. Ahogy Milák elhagyta a medencét, már következett is az est egyik fénypontja, legalábbis a magyar szurkolóknak. Késely Ajna állt rajtkőre a 400 méteres női gyorsúszás döntőjében. A Kőbánya SC versenyzője a kettes pályán vágott neki a távnak, mellette a hármason az argentin vetélytárs, aki 800 méteren két nappal korábban már csúnyán megtréfálta, s elhappolta előle az aranyérmet. Ajna most felkészült minden eshetőségre és magabiztos, rajt-cél győzelemmel utasította maga mögé ellenfeleit, s ezzel megnyerte első aranyérmét, amelyre már annyira vágyott.

Késely Ajna a dobogó tetején Forrás: FINA
Késely Ajna a dobogó tetején Forrás: FINA
„Nagyon izgultam, nagy nyomás volt rajtam amiatt, hogy még nem nyertem aranyat – értékelte teljesítményét a futam után a szövetség honlapján. – Pedig már nagyon sokan várták tőlem. Most, hogy végre megvan, kicsit leszállt rólam ez a teher. Mind ezerötszázon, mind pedig kétszázon felszabadultabban fogok versenyezni. A felnőtt-világbajnokság után, bevallom, hullámvölgyben éreztem magam. Sokat idegeskedtünk a zsúfolt augusztusi program miatt. Úgy érzem, itt a világbajnokságon, most már minden fejben dőlt el. Bennem volt a győzelem lehetősége, de el is kellett hinnem, hogy képes vagyok rá. A tegnapi váltót elrontottam, mert igazából nem terveztem, hogy a négyszáz előtt másik számban is ússzak. De kértek rá, úgyhogy elvállaltam. Annyira bántott, hogy miattam zárták ki a váltót, soha nem történt még ilyen velem. Az ezerötszázon az argentin lány nagyon erős lesz, nem számítottunk rá, hogy ilyen jó formában van. Vigyáznom kell arra, hogy ne vegyem fel az ő ritmusát az elején. Nyolcszázon azt rontottam el, hogy vele mentem, nem lett volna szabad. Csak a saját ritmusomat, a saját taktikámat szabad követnem.” És a napnak még nem volt vége. Ajna után Németh Nándor ugrott a medencébe és az 50 méteres férfi gyorsban a hetedik helyen ért célba. És végül az utolsó szám, amelyre legalább annyira vártak a magyar szurkolók, mint nem sokkal korábban Ajnára. S amilyen hasonló volt a várakozás, amely a futamot megelőzte, olyannyira hasonlatos lett a végeredmény is. A magyar fiú 4x200-as gyorsváltó 7:10,96-es új ifjúsági világrekorddal utasította maga mögé a mezőnyt, s állhatott a dobogó legfelsőbb fokára. Ráadásul rég nem látott csatát vívott a házigazda amerikai váltóval, s ezúttal nekünk volt szerencsénk. A két egység közötti különbség ugyanis egyetlen hajszál, pontosan 1 század másodperc volt. Hozzá kell tenni, hogy délelőtt a Kalmár Ákos, Barta Márton, Lakatos Dávid, Holló Balázs alkotta csapat szállt medencébe, és juttatta a váltót a fináléba, ahol már Márton Richárd, Milák Kristóf, Holló Balázs, Németh Nándor összeállításban úszott új korosztályos világcsúcsot.
Magyar öröm Indianapolisban Forrás: FINA
Magyar öröm Indianapolisban Forrás: FINA
A szövetség helyszínen tartózkodó munkatársának a győzelem után nyilatkozott a győztes egység három tagja. „Nagyon ki volt centizve – mondta az első ember, Márton Richárd. – Amit Nándi a végén művelt, az egyszerűen fenomenális volt. Mi csak ordítottunk a medence partján, hihetetlen volt, ami velünk történt.” Milák Kristófnak arra kellett figyelnie, hogy ne ragadja el az ellenfelek lendülete: „Az orosz fiú nagyon ment mellettem, túlságosan elvitt magával az elején. Az első száz végén vissza is vettem, hogy bírjam a másodikat. Amikor Nándi úszott, már láttuk hogy világcsúcson belül vagyunk, ordítottunk, ahogy a torkunkon kifért.” Holló Balázs is arról beszélt, hogy nagyon okosan kellett taktikáznia: „Az első százon nem akartunk túl erősen kezdeni, arra számítottam, hogy elmennek mellettem a többiek. Nem így történt, aminek nagyon örültem. A harmadik ötvenen elindítottam egy kisebb hajrát, a negyediken pedig egy nagyobbat. Úgy mentem, ahogy bírtam, nem figyeltem az ellenfeleket. Bíztam a meglepetésben. Nándit a szíve vitte egy századdal az amerikaiak előtt a célba.” És valóban. Németh Nándor szenzációsan úszott, 1:46,52-vel a csapat legjobbja volt. A mezőnyben is csak egyvalaki, a negyedik helyen végzett ausztrálok második embere volt gyorsabb nála. „Győzni jöttünk, még akkor is, ha tudtuk pokolian nehéz lesz legyőzni az amerikaikat” – nyilatkozta Németh Nándor a futam után, akinek arra sem maradt ereje, hogy a dobogóra álljon társaival. Korábbi cikkeink: előzetes1. nap2. nap, 3.nap Az összes eredményt ezen ezen a linken érheti el. További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon. 

JUNIOR ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, INDIANAPOLIS (EGYESÜLT ÁLLAMOK) A negyedik nap eredményei Fiúk 200 m mell: 1. Daniel Roy (Egyesült Államok) 2:10,77, 2. Whitley Reece (Egyesült Államok) 2:10,82, 3. Zac Stubblety-Cook (Ausztrália) 2.10,90 50 m hát: 1. Michael Andrew (Egyesült Államok) 24,63, 2. Hugo Gonzalez (Spanyolország) 25,30, 3. Kacper Stokowski (Lengyelország) 25,38. 50 m gyors: 1. Michael Andrew (Egyesült Államok) 21,75, 2. Maxime Grousset (Franciaország) 22,25, 3. Leonardo Deplano (Olaszország) 22,31, …7. Németh Nándor 22,66 4x200 m gyorsváltó: 1. Magyarország (Márton Richárd, Milák Kristóf, Holló Balázs, Németh Nándor) 7:10,95, 2. Egyesült Államok (Callan, Levant, Foster, Freeman) 7:10,96, 3. Oroszország (Girjov, Zsiharjev, Alekszandrov, Maljutyin) 7:11,39 Leányok 50 m pillangó: 1. Rikako Iki (Japán) 25,46, 2. Sara Junevik (Svédország) 26,18, 3. Rebecca Smith (Kanada) 26,22 100 m mell: 1. Mona Lucille Mc Sharry (Írország) 1:07,10, 2. Faith Knelson (Kanada) 1:07,47, 3. Zoe Elizabeth Bartel (Egyesült Államok) 1:07,63 400 m gyors: 1. Késely Ajna (Magyarország) 4:06,72, 2. Delfina Pignatiello (Argentína) 4:08,33, 3. Anasztaszija Kirpicsnyikova (Oroszország) 4:08,73 200 m vegyes: 1. Miku Kodzsima (Japán) 2:12,42, 2. Kayla Noelle Sanchez (Kanada) 2:12,64, 3. Cyrielle Duhamel (Franciaország) 2:13,31