UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2017-08-30 14:30

Megméretés a rajt előtt

Ötödik alkalommal került sor Tatán a hagyományos Kanyó Antal-emléktornára. A háromnapos viadalt két korosztályban rendezték meg, külföldről ezúttal cseh, svéd és szlovák ellenfelek érkeztek. A résztvevők körében osztatlan sikert aratott a torna, remek felkészülésnek tekintették a bajnoki rajt előtt.

UP-info Ötödik alkalommal rendeztek a tatabányai kézilabdacsapat korábbi kiváló trénerének, Kanyó Antalnak az emlékére nagyszabású, nemzetközi fiú-utánpótlástornát. A háromnapos tatai viadalon két korosztályban − U14-ben és U16-ban − mérték össze a tudásukat a csapatok. A rendezvényen megjelent az együtt 371 válogatottságot számláló Iváncsik Gergő és Ivo Díaz is. Mindkét versenyben nyolc csapat indult, amelyeket négyfős csoportokba sorsoltak. A lebonyolítás szerint a két kvartett első két helyezettje az elődöntőbe jutott,  míg a hátrébb végző együttesek az 5-8. helyért folytatták.

A NEKA U16-os csapata nem talált legyőzőre a tornán Forrás: Kanyó Memorial FB-oldal
A NEKA U16-os csapata nem talált legyőzőre a tornán Forrás: Kanyó Memorial FB-oldal
A hagyományoknak megfelelően az idén is érkeztek külföldi csapatok Csehországból (Nové Veselí, Zubri HC), Svédországból (Ystads IF) és Szlovákiából (Tatran Prešov) érkeztek ellenfelek. Hiába azonban a nemzetközi mezőny, az aranyérmeket hazai együttesek szerezték meg. A nagyok között a NEKA százszázalékos teljesítménnyel menetelt végig. A balatonbogláriak a csoportkörben legyőzték a Gyöngyös, a Tatabánya és a cseh Zubri csapatát, a helyosztókon pedig a Tatran Prešov és a Nové Veselí együttese ellen biztosították be az elsőségüket. A kisebbek mezőnyében az Éles Kézisuli győzött. A veszprémiek a fináléban a rendező Tatabányát múlták felül, a döntőig vezető úton pedig többek között legyőzték a svéd Ystads együttesét. A rendezvényről a kézisuli névadója, a legendás irányító, Éles József elégedetten nyilatkozott: „Mindig nagy lökés jelent a bajnoki szezon előtt ilyen rangos tornát nyerni. Nem is kérdés, hogy minden évben szerepelünk itt. A bajnokság elejére jellemző, hogy alig játszunk komoly mérkőzéseket, ezért nagy szükség van az ilyen megméretésekre.” További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.