UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2017-09-15 09:13

Kiütött akadémia

Van egy jó és van egy rossz hírünk a Magyar Ökölvívó Szakszövetség háza tájáról. A jó, hogy a MÖSZ folytatja a minőségi utánpótlásképzés legfőbb területeinek, az akadémiáknak a támogatását. A rossz, hogy a négy ilyen jellegű hazai bokszintézmény egyikének, a hajdúszoboszlóinak a minősítését a legutóbbi elnökségi ülésen visszavonták. Éppen azét, amely a háromszoros olimpiai bajnok Papp László nevét viselte...

Jancsó Kornél „Auditáltuk az akadémiáinkat, akadtak hiányosságok, de nem lényegiek, kivéve a hajdúszoboszlóit, amelynek ügyében úgy határoztunk, hogy nem támogatjuk tovább – bocsátotta előre érdeklődésünkre Erdei Zsolt, a MÖSZ-elnökké öt hónapja avanzsált korábbi profi világbajnok, aki szerencsétlennek minősítette az esetet abból a szempontból, hogy abban éppen a Papp László Ökölvívó Akadémia az érintett, majd hozzátette: – Az akadémia azonban nem egyenlő Papp Lászlóval, a személyére ettől még nem vetül árnyék, ő továbbra is a magyar ökölvívás ikonja, legnagyobb alakja, igazi legendája.”

Az akadémiai státusz megszüntetése után egyesületi tagként bokszolhatnak tovább a szoboszlóiak Forrás: papplaszloakademia.hu
Az akadémiai státusz megszüntetése után egyesületi tagként bokszolhatnak tovább a szoboszlóiak Forrás: papplaszloakademia.hu
A felvetésre, hogy netán anyagi visszaélés is közrejátszhatott a drasztikus elnökségi döntés meghozatalában, a szakszövetség első embere határozottan cáfolt. „Nem az elszámolással volt gond, csakis szakmai okok miatt döntöttünk így. Például azért, mert nem volt náluk beiskoláztatás, különböző egyesületekből hozták Szoboszlóra a fiatalokat, nem volt megfelelő a működés – mondta, és így folytatta a szigorú lépést magyarázva: – Jó példával kell elöl járnunk, ez az egyik. Ha valami nem működik, azt ne erőltessük. Márpedig itt semmi esélyt nem láttunk rá, hogy lesz eredmény.” Erdei elmondta még, nem hiszi, hogy más akadémiát léptetnének a megszüntetett helyébe. „A meglévőket kell minél hatékonyabbá, eredményesebbé tennünk, s ehhez a szükséges segítséget megadnunk. Változtatás kell, egy folyamat kezdete a mostani lépés, amelyet meg kellett tennünk, hogy a többiek is lássák: ha valami nem úgy működik, ahogyan kell, annak nincs helye a magyar ökölvívásban” – hangsúlyozta. A hajdúszoboszlói klub a jövőben hagyományos egyesületként működhet tovább. További korosztályos hírek ÖKÖLVÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.