UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2017-09-17 21:09

Hatvanhat a magyar igazság

A racicei Olimpiai Reménységek Versenyén 66 érmet, köztük 30 aranyat szereztek a magyar kajakosok. A 15-17 éves korosztály egyetlen nagy nemzetközi versenyén évről évre egyre magasabb a színvonal, idén már 16 ország versenyzői állhattak dobogóra. Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány szerint örvendetes tény, hogy a magyar fiatalok alkatilag is felveszik a versenyt a világgal, nemcsak technikailag, amelyben eddig is kiválóak voltak.

Gy. Szabó Csilla Nem volt túlzó a jóslás, miszerint a magyar kajakos küldöttség idén Racicében, az Olimpiai Reménységek Versenyén túlszárnyalja a tavalyi remek teljesítményét. A 15-17 éves korosztály legnagyobb nemzetközi viadalán, a háromnapos versengésben végül 66 érmet, köztük 30 aranyat, továbbá 15 ezüstöt és 21 bronzot gyűjtött válogatottunk. A tavaly megszerzett 56-nál ez tízzel több, igaz, a legfényesebből csak eggyel volt kevesebb az elmúlt esztendőben. A vasárnapi zárónapon a 200 méteres sprintszámokra került sor, s a korábbi napi 24-24 éremhez képest „csak” 18 volt a termés. Az ORV-n jelenlévő szövetségi felnőttkapitány, Hüttner Csaba szerint erre is megvan a magyarázat:

Nagy Bianka triplázott Racicében Forrás: delmagyar.hu
Nagy Bianka triplázott Racicében Forrás: delmagyar.hu
„A németek különösen jól szerepeltek az utolsó napon, de ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a legrövidebb távokon különösen számít a testfelépítés. Ráadásul a mi versenyzőink közül sokan már pénteken, az ezer méteres számokban is rajthoz álltak, utána szombaton az ötszázasokon is, elfáradtak kicsit a végére. Ennek ellenére bravúros szereplés volt az idei is, amit azért tartok különösen fontosnak, mert a verseny színvonala láthatóan emelkedik. Idén egyes számokban már öt-hat előfutamot is le kellett bonyolítani. Szakmai szempontból nagy örömmel töltött el a tizenhat-tizenhét éves fiú kenusok eredménye, fizikailag erősek miközben technikailag is kiválóak. A lányok teljesítménye most is kimagasló, csak dicsérni lehet őket. Kifejezetten jónak tartom, hogy a mi versenyzőink testfelépítése is változott, korábban számos alacsony, de nagyon jó mozgású kajakosunk volt, míg a mostaniak ugyanolyan erősek, magas alkatúak, mint a külföldiek. Szerencsére, a jó magyar technika megtartásával.” Hüttner Csaba szerint ez azonban nem elsősorban a kiválasztáson múlik, a mi gyermekállományunknak a fizikai adottságai is egyre jobbak. A szakember csak azt sajnálta, hogy a korosztályban az egyetlen és nagyon fontos nemzetközi viadal ilyen későn kerül megrendezésre. Csehországban is nagyon rossz volt az idő a hét végén, a gyerekeknek nem volt kellemes a versenyzés, ráadásul a korosztályos versenyek általában nyár elején vannak, a formaidőzítést sem könnyíti meg a késői rendezés. Ennek ellenére nagy volt a résztvevők száma, harminc országból érkeztek a fiatalok, és abból tizenhatnak a versenyzői állhattak dobogóra.
Zombori Dominik öt aranyérmet nyert a hétvégén Forrás: szegedive.hu
Zombori Dominik öt aranyérmet nyert a hétvégén Forrás: szegedive.hu
Ami a magyar versenyzőket illeti, elsőként mindenképpen Zombori Dominikot kell említeni, aki öt számban nyert (C−2 1000 m és 200 m, C−4 500 m és 200 m, C−1 500 m), így ő lett a küldöttség legeredményesebb versenyzője.  A 17 éves Nagy Bianka is kiemelkedő hétvégét tudhat maga mögött, hiszen a C−1-ben egyáltalán nem talált legyőzőre, mindhárom távon ő volt a legjobb. Duplázott a Hodován Dávid, Kollár Kristóf kettős a C−2-ben: az 500 és a 200 méteres döntőt egyaránt megnyerte. A C−2-esek között két ezüstérem (1000 m és 500 m) után, vasárnap a Molnár Csenge, Szamosi Blanka kettős a dobogó legmagasabb fokára is felállhatott. A négyesek zárták a háromnapos sorozatot, mindkét fiúszámban magyar győzelem született, a kajakosoknál a Gergő Bálint, Csokor Erik, Keresztes Kristóf, Nikodém Patrik összeállítású egység nyakába került az aranyérem, míg a kenuban a Zupkó Balázs, Zombori Dominik, Mitró Márton, Kocsis Ádám alkotta csapat sprintelt a legjobban. A leányok kajaknégyesében két magyar egység is a dobogóra állhatott,  Szellák Szabina, Szabó Cintia, Gábor Netta és Csikós Zsóka második, míg Kovács Mirtill, Pazár Anna, Nyuli Dóra és Rendessy Eszter harmadik lett. A győztesek ezúttal a németek lettek, akik a vasárnapi sprintszámokban nem kevesebb mint hét aranyérmet nyertek, megközelítve a magyar küldöttséget, amely 10 arannyal büszkélkedhetett az utolsó napon. Dónusz Éva utánpótlás-kapitány a legnagyobb elismeréssel értékelte a csapat teljesítményét: „Nagyon nehéz bárkit is kiemelnem a csapatból, annyi jó eredmény született, olyan szépen versenyzett mindenki. Ami látható, hogy a leányok kajaknégyesében nagy rivalizálás várható, kiélezett versenyek lesznek a válogatókon. De ez viszi előbbre a sportágat, mindenkinek javára válik, hogy ilyen sok jó versenyzőnk van. Az eredmények magukért beszélnek, szerencsére van miből építkeznünk, széles és biztos alapokon áll az utánpótlásunk. Ez volt nekünk a háromnapos viadal tanulsága, míg a fiatalok felbecsülhetetlen tapasztalatokkal gazdagodhattak.” További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.