UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2017-09-17 14:49

Otthon idegenben

Mind több fiatal labdarúgónk bizonyít Nyugat-Európában. Hollandia két legnagyobb klubjában három honfitársunk játszik, de szinte az összes élvonalban, így Portugáliában, Angliában és Németországban is találunk magyar futballistát. Összeállításunkban az ő helyzetüket elemezzük, illetve felmérjük, hol tartanak pályafutásukban.

Leiner SomaAz ezredforduló óta sok fiatal labdarúgónk próbált szerencsét külföldön, több-kevesebb sikerrel. Ha szigorúan nézzük, nem tudunk számot adni olyan játékosról, aki utánpótláskorban került nyugat-európai élklubba, majd megragadt az első csapatban. Jó példa az Agárdról Liverpoolba költöző magyar kontingenst szemügyre venni: Gulácsi Pétert leszámítva egyikük sem játszik az igazán rangos csapatban, de tegyük hozzá, hogy az U20-as világbajnokságon bronzérmes kapus sem maradt a Mersey-parti városban. A pozitív oldalra sorolható még Szalai Ádám, aki a VFB Stuttgartban és a Real Madridban nevelkedett, majd lett stabil Bundesliga-játékos. Összességében tehát kevés olyan magyar futballista van, aki az utánpótlásban elért sikerek után a felnőttek között a legmagasabb szinten játszik, de ha mégis, akkor sem a nevelőklubjában. A helyzet változásában azért is bízhatunk, mert a jelenlegi utánpótlás-válogatottjaink húzóemberei közül többen is kiváló műhelyekben edződnek, olyan együttesekben, amelyekben az arra érdemes fiatalok megkapják az esélyt a bizonyításra. Egyre többüknek vonzó Hollandia, ami nem meglepő, hiszen az Eredivisie klubjai évtizedek óta nevelik a világ élvonalába tartozó futballistákat. Ifjú játékosaink ottani helyzete több mint reménykeltő: Schön Szabolcs és Horváth Olivér az Ajax, Bencze Márk a Vitesse, Kun Bertalan pedig a PSV együttesében szerepel. Utóbbi története teljesen egyedülálló: a ballábas támadó 2011 óta játszik odakint, de jogi akadályok miatt csak 2015-ben, a tizenhatodik születésnapja után köthetett szerződést a klubbal. Mostani sérülése ellenére a fejlődése töretlen, amit az is mutat, hogy a napokban újabb két évre írt alá Eindhovenben. A nemrég kezdődött szezonban minden bizonnyal a Mark van Bommel által irányított U19-es együttesben bizonyíthat. Miközben itthon évek óta nem veszik számításba a korosztályos válogatottakban. Az amszterdami duó egy éve szerződött a holland fővárosba, Schön Szabolcs a Budapest Honvéd-MFA, míg Horváth Olivér az MTK Budapest csapatát hagyta el az Ajax kedvéért. Jelenleg mindketten az U19-es együttest erősítik, a mostani hétvégéig egy fordulót rendeztek a bajnokságban, akkor Schön csereként lépett pályára, míg Horváth nem volt a keretben.

A 17 éves Szerető Krisztofer eddig minden mérkőzést végigjátszott a Stoke City U18-as együttesében, sőt a Manchester United ellen gólt is szerzett Forrás: goal.com
A 17 éves Szerető Krisztofer eddig minden mérkőzést végigjátszott a Stoke City U18-as együttesében, sőt a Manchester United ellen gólt is szerzett Forrás: goal.com
Két támadónk is remekel Portugáliában – Csoboth Kevin a Benfica, Bíró Bence pedig a Guimarães korosztályos együttesének meghatározó játékosa. Mindkettejük célja az lehet ebben az évadban, hogy a klubja második számú gárdájában bizonyítson – a 19 éves Bíró már a Guimarães B-csapatának tagja, míg a 17 esztendős Csoboth az U19-es együttesben kezdte meg a szezont. Neki is lehet azonban reális esélye arra, hogy bemutatkozzon a felnőttek között, a másodosztályban, hiszen a Benfica nevezte a portugál élvonalbeli bajnokságba. A védő Horváth Csanád (17) szintén a Guimarães labdarúgója volt az elmúlt idényben, de a napokban bejelentette, hogy máshol folytatja. Angliában a „legmagyarabb” csapat kifejezést a Stoke City együttesére aggathatjuk, hiszen a szélső Szerető Krisztofer, illetve a kapus Deczki Máté is a piros-fehéreknél játszik. Az egyaránt 17 éves fiatalok eddig mind a négy mérkőzést végigjátszották az U18-as bajnokságban, mi több, Szerető a Manchester United ellen gólt szerzett. Több országban is találunk egy-egy magyar futballistát: a center Szabó Levente (18) évek óta Olaszországban játszik, az Atalanta együttesétől a Genoa gárdájához igazolt, az első fordulóban kilencven percet volt a pályán a Napoli ellen 2-1-re elvesztett U19-es bajnokin. A városi rivális Sampdoria kapuját védi Hutvágner Gergely (17), aki az U19-es csapatban kezdte meg a szezont. A Barcelonában is megfordult Tajti Mátyás (19) a nyáron bemutatkozhatott az Málaga első csapatában, jelenleg a tartalékegyüttesben, a spanyol harmadosztályban futballozik. Hasonló a helyzete a 18 esztendős ifjabb Dárdai Pálnak (Palkónak) is, aki szintén játszott már a Hertha felnőttjei közt felkészülési mérkőzésen, de jelenleg a második együttesben veszik számításba, s négy meccsen egy gól a mérlege az ősszel. Szintén Németországban futballozik a középpályás Schindler Olivér; ő a Paderborn U19-es csapatának meghatározó tagja, a Mönchengladbach elleni győztes mérkőzésen gólt is szerzett. Belgiumban Puskás Martin képviseli hazánkat, a 18 éves középpályás a Cercle Bruges második csapatát erősíti. Ha pedig nem akarunk annyira messze menni, akkor érdemes kiemelnünk Szoboszlai Dominikot (17) is, hiszen hétről-hétre remekel az osztrák FC Lieferingben, a Red Bull Salzburg fiókcsapatában. Nehéz tehát olyan országot találni Európában, amelyben ne lenne magyar labdarúgó az utánpótlásban. Nem is kívánhatunk tehát mást, mint hogy ezek a játékosok egy-két éven belül az első csapatokban is játéklehetőséghez jussanak, javítva az elmúlt évtized negatív statisztikáján. További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.