UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2017-09-18 17:34

Csodatini Szlovéniából

Meglepetésre Szlovénia sikerével zárult a kosárlabdában a férfiak felnőtt Európa-bajnoksága, a győzelemben pedig hatalmas szerepe volt a mindössze 18 éves Luka Doncicnak. A fináléban ugyan megsérült, de addig egyértelműen a csapatának a vezére volt.

L. G. Vasárnap véget ért a magyar férfiválogatott régóta várt részvétele és nagyszerű szereplése miatt is emlékezetes felnőtt kosárlabda Európa-bajnokság. A torna meglepetésre a mindössze kétmillió lakosú Szlovénia sikerével zárult. Előzetesen szenzációnak számított volna a szlovén győzelem, de ahogyan haladtunk előre, úgy vált egyre nagyobb esélyessé a lélekszáma alapján mindössze Budapest méretű ország válogatottja. Amiért utánpótlással foglalkozó honlapunkon a felnőtt-kontinensbajnokságról írunk, annak nem más az oka, mint hogy a szlovén válogatott egyik vezére a mindössze 18 éves Luka Doncic volt. A Real Madrid játékosa a szerbek elleni döntő tragikus hőse volt, hiszen a harmadik negyedben megsérült, de a csapattársai nem hagyták cserben, és nélküle is megszerezték az aranyérmet (93-85). Ez volt a legkevesebb, amit tehettek fiatal társukért, aki addig nemegyszer a hátán cipelte a válogatottat.

Luka Doncic
Luka Doncic
Luka Doncicról sokáig csak első csapata, az Union Olimpija szakemberi tudták, micsoda ígéret. Aztán amikor Rómában a hagyományos U13-as tornán elképesztő tripla-duplát ért el a Lazio elleni fináléban – 54 pont, 11 lepattanó, 10 gólpassz volt a mérlege –, az egész európai kosárlabda-társadalom felkapta a fejét. A leggyorsabbnak a Real Madrid bizonyult, amely rögtön ötéves szerződést kínált az akkor 13 éves ígéretnek, aki alá is írta a kontraktust. Madridban aztán villámgyorsan vette az akadályokat az ifjú szlovén bedobó, akinek képességeiről a magyar közönség is meggyőződhetett, hiszen többször is szerepelt Székesfehérváron a hagyományos, U16-os Szent István-kupán. Három év alatt eljutott a királyi gárda U16-os együttesétől a felnőttcsapatig, amelyben 16 évesen, 2 hónaposan és 2 naposan mutatkozhatott be, ami természetesen klubrekordnak számít. A 2015/16-os bajnokságban már állandó tagja volt a tizenkettes meccskeretnek, a 2016/17-esben pedig már helyet kapott a madridiak rotációjában, és alkalmanként a kezdőötösben is számított rá a szakvezetés. Mindkét évben bekerült a spanyol élvonal legjobb fiatal csapatába, nyáron pedig a legjobb fiatalnak járó díjat is kiérdemelte. És nem mellesleg: a klubcsatákban is eredményes volt a madridiakkal. Sokan a legnagyobb európai tehetségnek tartják, aki a felnőtt Eb-n is igazolta a szakemberek véleményét. A szlovén válogatottban a sérüléséig a csodatininek nevezett játékos töltötte a legtöbb időt a pályán, összességében 14,3 pontot, 8,1 lepattanót és 3,6 gólpasszt átlagolt. Egyértelműen vezér tudott lenni a pályán, a csapat messze legfiatalabb tagjaként (utána a húszéves Vlatko Cancar következik a sorban). Megkérdőjelezhetetlen szerepe volt a szlovének első nagy kosárlabdasikerében. És hogy mit hozhat a jövő? Minden bizonnyal az NBA-t, amelynek draftján akár 1/1-es játékos is lehet az újdonsült Európa-bajnok. Hogy ez mekkora szó, azt jól jelzi, hogy a sorozat 1947 óta íródó történetében mindössze egyetlen európai játékos volt első választott (2006-ban az olasz Andrea Bargnani mellett döntött a Toronto Raptors). Az Egyesült Államokban mindenesetre már most ismerkednek a kosárlabdabarátok Lukával, akitől azt várják, hogy hosszú évekre meghatározó szereplője legyen a világ első számú bajnokságának. Ha valaki, akkor ő képes rá.

Az új Larry Bird? Az Európa-bajnokságon többen már az amerikai legendához, Larry Bird-höz hasonlították Lukát. A fiatalember annyit mondott, hízelgő az összehasonlítás, de még sokat kell dolgoznia, hogy érdemes legyen arra. Mérkőzésről mérkőzésre halad, és talán ez is a titka, ennek köszönhetően nem roppan össze a hatalmas elvárások súlya alatt.