UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2017-09-19 15:10

Ketten a mély vízben

Két utánpótláskorú játékos is meghívót kapott a felnőtt női kézilabda-válogatottba a Koszovó és Fehéroroszország elleni Eb-selejtezőre. A dunaújvárosi Klujber Katrint (18) újra, a ferencvárosi Háfra Noémit (18) először válogatta be Kim Ramussen szövetségi kapitány. A válogatott másodedzője, Siti Beáta szerint a két fiatal megszólítása egy folyamat kezdete.

Bruckner Vince Remekül szerepelt a fiatalok a nyári utánpótlás-világversenyeken, kiváltképp igaz ez az U19-es női kézilabda-válogatottra, amely Szlovéniában negyedik helyen végzett, legyőzte többek között a döntőbe jutott oroszokat. A kontinensviadal után várható volt, hogy néhányan az együttesből hamarosan a felnőttek között is bizonyíthatnak, elvégre rendkívül ígéretes korosztályról van szó. Nos, túl sokat nem is kellett várni, hogy ez megtörténjen, hiszen Kim Rasmussen hétfőn kihirdetett keretében két fiatal játékos is helyet kapott: a 18 éves, korábban már a nagyok között bemutatkozott, dunaújvárosi Klujber Katrin és az FTC-ben játszó, abszolút újoncnak számító, szintén 18 esztendős Háfra Noémi. Utóbbi a klubja honlapjának elárulta: Hajdu János említette neki a nyáron, hogy várhatóan meghívót kaphatnak a nagyok közé, a hír mégis kicsit váratlanul érte.

Háfra Noémi a juniorok után a felnőttek között is bemutatkozhat a válogatottban Forrás: fradi.hu
Háfra Noémi a juniorok után a felnőttek között is bemutatkozhat a válogatottban Forrás: fradi.hu
Háfra szeptember 27-én mutatkozhat be a válogatottban az Elek Gyula Arénában, a koszóvóiak ellen, majd négy nappal később Fehéroroszországban léphet pályára. A csoport negyedik tagja a holland együttes, a négyesből az első kettő, valamint a hét selejtezőcsoport legjobb harmadikja jut a 2018-as franciaországi Európa-bajnokságra. A felnőttválogatott másodedzője, Siti Beáta holnapunknak elmondta, régóta figyelték már a két játékost, s az utóbbi időben nyújtott remek teljesítményüknek köszönhetik a meghívót. „Noémi és Katrin válogatottba kerülése folyamat kezdete. Olimpiai ciklusokban gondolkozunk, akadnak posztok amelyeket meg kell erősíteni. Az elmúlt időszakban mindketten komoly rutint szereztek a klubjukban, hatvanperces játékosokká váltak. Emellett Kim Rasmussen figyelte őket a korosztályos világversenyeken is, ahol szintén bizonyítottak.” A 135-szörös válogatott irányító szerint azonban korai még arról beszélni, hogy Háfra és Klujber éles tétmeccsen pályára lépjen, mivel a dán mester a fokozatosság híve. „A szövetségi kapitány lépcsőfokok mentén építi be az új játékosokat. Az első, hogy a legjobbak között eddzenek, szokják a szintet, a tempót. Utána igyekezzenek azonosulni a válogatottban alkalmazott játékrendszerrel, a kapitány gondolataival, amely eltér a magyar klubokban tapasztalhatótól. A cél, hogy legyen negyven-negyvenöt játékos, aki bármikor hadra fogható a kiválások esetén, ezért igen, természetesen lehet számítani további fiatal játékosok integrálására is.”

A magyar női válogatott kerete: Kapusok: Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO) Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Klujber Katrin (Dunaújvárosi KKA), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria) Irányítók, átlövők: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Klivinyi Kinga (Érd), Kovács Anna (Dunaújvárosi KKA), Kovcacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Mazák-Németh Csilla (Siófok KC), Pálos-Bognár Barbara (Budaörs), Szekeres Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szöllősi-Zácsik Szandra (Budaörs), Tomori Zsuzsanna (Győri Audi ETO) Beállók: Kisfaludy Anett (Érd), Mayer Szabina (Alba Fehérvár KC), Sirián Szederke (DVSC-TVP) Balszélsők: Gávai Szonja (Érd), Hársfalvi Júlia (DVSC-TVP), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria) Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen Edző: Siti Bea

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.