UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2017-09-27 15:30

EYOF-örökség az új terem

Többször foglalkoztunk már a Győrött júliusban megrendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) utózöngéivel, például azzal, hogy hány győri fiatal kopogtatott azóta, bebocsátásra várva, a különböző sportágak ajtaján. A birkózás nem szerepelt az EYOF programjában, most mégis köze lett hozzá: új edzőtermet kapott a nagy eseményre elkészült létesítményekben.

Szekeres István A birkózás nem szerepelt a júliusi győri EYOF programjában, a megyeszékhelyen a sportág azonban kiemelkedő eredmény emlékét idézhette fel: éppen fél évszázada, 1967-ben kötöttfogású világbajnokságot nyert Bukarestben Sillai László, a Győri Dózsa versenyzője (aki éppen tíz éve, 64 évesen hunyt el). Később ő volt – két évtizeden át – a tíz szakosztályt működtető egyesület elnöke, a birkózásban pedig, a szövetség elnökségi tagjaként, nagyszerű, országos utánpótlás-nevelési és tehetséggondozó programot dolgozott ki, amelynek a legfontosabb elemei helyet kaptak a jóval későbbi sportágfejlesztési koncepcióban is.

Éppen fél évszázada nyert kötöttfogású világbajnokságot a győri birkózás kiemelkedő alakja, Sillai László Forrás: Internet
Éppen fél évszázada nyert kötöttfogású világbajnokságot a győri birkózás kiemelkedő alakja, Sillai László Forrás: Internet
Sillai mellett fontos megemlékezni a győri nevelésű Klauz Lászlóról, aki mindkét fogásnemben kiváló nehézsúlyúként volt ismert, világbajnoki ezüst- és bronzérmet nyert (2003-ban, 42 évesen hunyt el), valamint Orbán Józsefről, a szabadfogás vb-bronzérmeséről, aki – Klauzhoz hasonlóan – csepeli színekben érte el a legnagyobb sikereit. Hát, ennyit a birkózás győri gyökereiről… Ezt a sportágat segítette meg most a győri EYOF-örökség: a júliusi eseményre elkészült létesítményekben önálló edzőtermet kapott. A minap lezajlott átadási ünnepségen Kozalk Tibor, a Győri Atlétikai Club szakosztályának vezetője elmondta, mekkora örömöt jelent az új létesítményben dolgozni. A megnyitót nyílt edzéssel fűszerezték, amelyen a saját versenyzőkön kívül tatabányai és dorogi versenyzők is szőnyegre léptek, sőt, határon túlról érkezett komárnói és dunaszerdahelyi fiatalok is részt vettek az ünnepi eseményen. A szakosztályvezető – a szövetség honlapján – kiemelte a klub edzőinek, Csonka Csabának és Gyurasits Csabának a munkáját, akik különös gondot fordítanak a serdülők képzésére, mi több, a korosztályos válogatott szakmai munkájában is részt vesznek. (Gyurasits fia, Máté az idén először megrendezett serdülő Európa-bajnokságra is eljutott).
Az idei diákolimpia győri versenyzőkerete Forrás: Internet
Az idei diákolimpia győri versenyzőkerete Forrás: Internet
Hatvan-hetven birkózó edz az újonnan birtokba vett teremben. Nem kis létszám, de igyekeznek növelni – úgy, hogy az iskolákkal még szorosabbra fűzik a kapcsolatukat. A hajdani Dózsa utódja a Győri Birkózó Klub SE, 2011-ben alakult meg, Rigó Attila vezetésével, majd integrálódott az AC szakosztályai közé. 2016-ban az országos egyesületi pontversenyben – a 120 vetélytárs sorában – a 48. helyet szerezte meg. Az új, korszerű edzéslehetőséget kiaknázva, a szakemberek megszokottan elhivatott munkája révén nyilván feljebb vezet az út. Sillai László nyomdokain. Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.