UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2017-10-02 09:13

Orosz iskola junioroknak

Natalja Taraszova szövetségi kapitány vezetésével kemény munkába kezdett a jövő évi, hazai rendezésű, szinkronúszó junior-világbajnokságra kijelölt, tizenkilenc fős keret. A rövid programokra koreográfia készült, és a zenére is van már pár ötlet. Árkovics Petra szövetségi edző beszélt honlapunknak a válogatási szempontokról, a felkészülésről és a meglepetésvendégükről.

Krecsik Adrienn 2018. július 18. jeles dátum a junior szinkronúszók naptárában. Aznap kezdődik ugyanis a korosztályos világbajnokság Budapesten, így hazai medencében, magyar közönség előtt mutathatják be kemény munkával betanult kűrjeiket. Addig is rengeteg dolguk van. Natalja Taraszova szövetségi kapitány kéthetes válogatótábor tapasztalatai alapján választotta ki azt a tizenkilenc leányt, akit első körben meghívott a juniorkeretbe.

Árkovics Petra szövetségi edző, korábbi válogatott Forrás: mszusz.hu
Árkovics Petra szövetségi edző, korábbi válogatott Forrás: mszusz.hu
– Natalja felmérte a kondicionális állapotukat és a koordinációs képességüket. Tanulmányozta, ki mennyire fejlődőképes, mennyire tanulékony, és milyen könnyen teremt kapcsolatokat. Fontos, hogy gyorsan sajátítsák el a koreográfiát, és hamar beilleszkedjenek a csapatba. Előnyt jelentett a lazaság és a hajlékonyság – fogalmazott Árkovics Petra szövetségi edző, aki által honlapunk is betekintést nyerhetett a leányválogatott szorgos mindennapjaiba. A válogató délutáni edzésekből állt. A lányok az első egy órában szárazföldi, tornatermi gyakorlatokat végeztek, majd további két órára medencébe ugrottak. Általánosabb, de improvizatív feladatokat is meg kellett oldaniuk. Az edzők a medence széléről minden mozdulatukat figyelemmel kísérték. A fiatalokon érezhető volt a feszültség, az azonban nem szorongásban vagy esetlen mozdulatokban mutatkozott meg, sokkal inkább remek munkában. – Jól érzékelhető volt, ki az, akinek abból adódik a hiányossága, hogy eddig nem volt lehetősége teljesíteni a válogatottsághoz szükséges óraszámot. Főleg az új lányok esetében fordult elő, hiszen a klubokban nincs lehetőség napi öt-hat órás edzésre, ellentétben azokkal, akik kétezer-tizenöt második fele óta válogatottak. Ugyanazt várjuk a mostani generációtól: dolgozzanak ők is száz százalékos erőbedobással – érzékeltette az edző. Már munkához is láttak. Első lépésként az új kűröket, rövid programokat koreografálják, s gőzerővel folyik a zeneválasztás is, és különleges segítséget kapnak. Nagy szakértelemmel rendelkező, olimpiai bajnok orosz koreográfus érkezik hozzájuk. Nevét babonából, egyelőre nem szeretnék megosztani a nagyérdeművel. – Óriási presztízs és sportdiplomáciai szempontból is kulcsfontosságú az ő jelenléte és segítsége a magyar szinkronúszásban. A csapat- és a duókűr koreografálásában vállal szerepet. Boldogok vagyunk, hogy világszerte elismert koreográfussal dolgozhatunk – tette hozzá Árkovics.
Készül a smink és a haj Forrás: mszusz.hu
Készül a smink és a haj Forrás: mszusz.hu
Természetesen nemcsak a kőkemény edzéseknek, hanem a sokkal könnyedebb, nőies elemeknek is van létjogosultságuk a vízibalettben. Ilyen a dressz, a haj és a smink. A dressz minden esetben harmonizál a zenével és a koreográfiával. A csapat vezetői megálmodják a stílust, a színösszeállítást, majd a grafikus megrajzolja a kitalációt. Habár nincs könnyű dolga, mert a női agy nem ismer határokat a ruhakompozíciókat illetően! A sminkre viszont szigorúbb szabályok vonatkoznak. Nem lehet teátrális, és arcfestés sem engedélyezett. A lányok általában maguknak készítik, a lényege, hogy kifejező és erős legyen. Hajukat kontyba rakják, majd letűzik és étkezési zselatinnal bekenik, hogy egészen biztosan a fejtetőn maradjon a hideg vízben. A válogatott célja, hogy a jövő évi világbajnokságon döntőbe juthasson. A biztos középmezőny a minimum elvárás. Ám, ha olyan közönségük lesz, mint a nyári budapesti vizes vb-n, a szurkolás és a feléjük áradó szeretet is egészen biztosan hozzáad majd egy-két plusz pontot, esetleg tovább is repítheti őket néhány pozícióval. – Bízom benne, hogy a hazai pálya előnye ezúttal is sokat nyom a latban. A budapesti vébén Kiss Szofi rövid szólóban egy hellyel maradt le a döntőről, rövid csapatban pedig a tizenötödik helyen végeztünk. Tehát nem elérhetetlen a finálé – szögezte le Petra, aki szerint a „régi lányok”, akik átélték a vizes vb forgatagát, és a mostani válogatottban is jelen vannak, sokkal tudatosabban készülnek, sokat tudnak segíteni az újonnan érkezett társaiknak. A 2018-as szinkronúszó junior-világbajnokságnak Budapest ad otthont július 18-tól 22-ig.