UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2017-10-16 18:24

Szélesi-csapat: száz százalék

Pontveszteség nélkül zárta U17-es labdarúgó-válogatottunk a jövő évi Európa-bajnokság kvalifikációjának első szakaszát; Szélesi Zoltán együttese a hollandok és a walesiek után a koszovóiakat is legyőzte a hazai rendezésű minitornán. A vendégek ugyan egygólos vezetéssel vonulhattak szünetre, a mieink a második félidőben nagyobb sebességre kapcsoltak, és Tóth-Gábor duplájának, illetve Csala hosszabbításban lőtt góljának köszönhetően 3-1-re diadalmaskodtak.

Leiner SomaNyugodtan várhatta utolsó Európa-bajnoki selejtezőjét U17-es labdarúgó-válogatottunk, hiszen a walesiek és a hollandok legyőzésével már továbbjutott a tavaszi elitkörbe, mégpedig csoportelsőként. A kérdés az volt, hogy a százszázalékos mérleget az utolsó, koszovóiak elleni mérkőzésen is sikerül-e megtartani.

Három mérkőzésen három győzelem - remekelt a Szélesi-csapat a hazai rendezésű minitornán Forrás: mlsz.hu
Három mérkőzésen három győzelem - remekelt a Szélesi-csapat a hazai rendezésű minitornán Forrás: mlsz.hu
– Agilisan kezdték a mérkőzést a vendégek, és a hatodik percben kis híján a vezetést is megszerezték: Berisha beadását Aliu fejelte közvetlen közelről kapura, az Ásványit helyettesítő Kiss Ágoston bravúrral védett. A koszovóiak azonban továbbra is fölénk nőttek, és a 15. percben könyörtelenül kihasználták Bokor Bence hibáját:a jobbhátvéd a félpályánál vesztett labdát, a végigvitt kontrát Hysenaj mintaszerűen fejezte be (0-1). A gól után azt vártuk volna, hogy Szélesi Zoltán tanítványainak a játéka megélénkül, ám ötlettelen volt a magyar támadójáték: hazai kapura lövés nélkül ért véget az első félidő. A második játékrésznek azonban teljesen más elánnal vágtak a mieink, ez pedig hamar gólt eredményezett: tetszetős akció végén Tóth-Gábor Kristóf lőtt a jobb alsóba, tizenhat méterről (1-1). Az egyenlítés nyugtatólag hatott a fiúkra, akik fokozatosan vették át a mérkőzés irányítását, noha a kékmezesek kontráiban is volt veszély. Gólt azonban ismét mi szereztünk: Nyári beadását követően bizonytalankodtak a vendég védők, Tóth-Gábor nagyot harcolt a labdáért, és magabiztosan lőtt a hosszúba (2-1). Egy perccel később majdnem kettő lett közte, a csereként beállt Beke Péter emelt a kapura éles szögből, Ahmetaj bravúrral védett.  A hosszabbításban a magyar válogatott feltette a koronát egész hetes teljesítményére, Beke kiválóan verte meg az emberét a jobb oldalon, középre tett labdáját pedig Csala Tibor pofozta be (3-1). A második félidei kiváló játéknak köszönhetően Szélesi Zoltán együttese hibátlan teljesítménnyel zárta a hazai selejtezőtornát, és bizakodva várhatja a tavaszi elitkör sorsolását.

U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, 9. SELEJTEZŐCSOPORT Magyarország–Koszovó 2-1 (0-1) Szusza Ferenc Stadion V.: Rumsas (litván) Magyarország: Kiss Á. – Bokor (Papp M. a félidőben), Varju, Nyári, Papp L. – Kocsis, Márton (Beke 61.), Irimiás – Bukta, Tóth-Gábor, Cipf (Csala a félidőben). Szövetségi edző: Szélesi Zoltán Koszovó: Ahmetaj – Demolli, Salihu, Marovci, Berisha – Zyba, Zumberi (Olluri 38.), Hysenaj – Aliu, Prapashtica (Osmani 74.), Uka (Aliaj 77.). Szövetségi edző: Besnik Kollari Gól: Tóth-Gábor (43., 71.) ill. Hysenaj (15.) A csoport másik mérkőzése: Wales-Hollandia 0-4 A 9. csoport végeredménye: 1. Magyarország 9 pont, 2. Hollandia 6, 3. Wales 3, 4. Koszovó 0

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.