UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2017-10-17 14:58

Nincs ok szégyenkezni

Vegyes érzésekkel zárult a fallabdázók nemzetközi junior-körversenyének magyarországi megméretése: a fiúk remekeltek, négyből három korosztályban is első helyet ünnepelhettek, a lányok között azonban mindössze Chukwu Hannának sikerült kemény meccs árán az élen végeznie. Farkas János szövetségi kapitány szerint így sincs okunk szégyenkezésre.

Krecsik Adrienn Budapesten rendezték meg a fallabdázók nemzetközi junior-körversenyének magyarországi állomását, amelyre tizenhét országból száz versenyző nevezett. A magyar fiatalok komoly esélyekkel vágtak neki a megméretésnek. Az U19-es fiúk mezőnyében magyar finálét hozott a hazai pálya, ráadásul klubtársak döntötték el az első hely sorsát. A Squashberek Sportegyesület játékosai, Kamocsai Bendegúz és Dévald Péter számtalanszor játszottak már egymás ellen, heti kétszer együtt edzenek, jól ismerik egymás játékát. Ezúttal nagy tétje volt küzdelmüknek. A mérkőzésen sokáig fej fej mellett haladtak, majd a végén Bendegúz nagyot hajrázott, így 11-5, 11-5, 11-9-es eredménnyel megszerezte első nemzetközi győzelmét. A 17 éves Bendegúz boldogan elemezte a mérkőzést honlapunknak.

Kamocsai Bendegúz barátságos meccset vívott
Kamocsai Bendegúz barátságos meccset vívott
„Nem gondoltam volna, hogy három-nullra nyerek. Próbáltam minél kevesebb hibát ütni, és a lehető legpontosabban játszani, nem sürgetni a labdameneteket. A továbbiakban ebben a szellemben játszom, mert ez bejött. Öt-ötig fej fej mellett haladtunk, majd úgy éreztem, Peti egyre türelmetlenebb, talán a fáradtság okozhatta. Így tudtam ellépni tőle. Boldog vagyok, mert ez a győzelem nagy lendületet adott a folytatáshoz.” A tatai tinédzser először viccesen megjegyezte, soron következő célja, hogy legközelebb is megverje klubtársát, majd komolyra fordította a szót. „Rendkívüli motivációt ad a győzelem, bátran indulok az U19-es országos bajnoki címért, de minél több felnőtt versenyen is szeretnék tapasztalatot szerezni, diadalmaskodni” – számolt be terveiről. Ám térjünk vissza a jelenlegi versenyre, mert akad még kiemelkedő eredmény, mely mellett nem szabad elmennünk szó nélkül. Az U17-es korosztályban Péter testvére, Dévald Tamás nem talált legyőzőre, a katari Rasid Al-Haribot 12-10,11-3, 11-6-ra múlta felül a döntőben. Az U15-ös fiúk mezőnyében szintén magyar sportoló állhatott a dobogó legtetejére Simon Dániel személyében, aki csupán a döntőben bukott szettet az egyiptomi Mohamed Uda ellen, a találkozó 11-7, 14-12, 4-11, 11-2-vel ért véget. Az U13-as fiúk mezőnyében Komlódi Regőtől, illetve Pikler Csanádtól lehetett várni jó szereplést, ez azonban elmaradt: mindkét fiú kiesett a második körben. Farkas János utánpótlás szövetségi kapitány nem repesett az örömtől, elmondása szerint a fiúk által mutatott játék hagyott kívánnivalót maga után, szembetűnő volt a lemaradás a nemzetközi mezőny élvonalához képest. A továbbiakban az ütőerőn és a gyorsaságon kell javítaniuk. A lányok mezőnyének elején elvétve láttunk csak hazai színeket képviselő tinédzsereket, a tizenhárom éven aluli korosztályban például nem is volt magyar induló. Az U15-ös kategóriában Chukwu Hannah hatalmas csatában, 11-5, 11-6, 10-12, 11-13, 11-6-ra kerekedett felül szlovák ellenfelén, így megszerezte az első helyet.
Chukwu Hannah az első helyen végzett
Chukwu Hannah az első helyen végzett
„A szlovák Ella Galova nagyon erős küzdőtárs, igencsak megizzasztotta Hannah-t. Sokat hibázott, nem játszott túl jól, de annál nagyobb szívvel. Úgy vélem, ez arra sarkallja, hogy a későbbiekben még inkább odategye magát. Legközelebb Ausztriában lehet a visszavágó, Hannát ismerve erőt tud meríteni a hétvégéből, biztos vagyok benne, hogy már nagyon várja a lehetőséget” – nyilatkozta Farkas János. Hannah osztja az edző véleményét, valóban azonnal az edzőterembe siet, hogy „pontosodjon” és  javítson hibáin, így az állóképességén. „A szlovák lány sokat fejlődött az utóbbi találkozásunk óta, a saját teljesítményemtől pedig nem ájultam el, tudok én ennél jobban is játszani. Már a második játszma után elfogyott az oxigén a szervezetemből, ezért fejlesztenem kell a kondimat” – tette hozzá az afrikai felmenőkkel rendelkező, 14 éves lány. Az U17-es lányok között körmérkőzésekkel dőlt el a helyezések sorsa, Laskai Vanda a harmadik helyet szerezte meg. Az U19-es mezőnyben szintén ez volt a helyzet, Nagy Sára is a dobogó legalsó fokára ért föl. „Összességében nézve nincs szégyenkeznivalónk” – zárta értékelését Farkas János utánpótlás szövetségi kapitány. További korosztályos hírek SQUASHBAN a sportági aloldalunkon.