UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tekvondó

2017-10-24 18:07

Reszkess, Amerika!

A mindössze tizenkét esztendős Molnár Bendegúz megnyerte a budapesti kadet Európa-bajnokságot. A BHSE taekwondósa (aki a napokban már 13 lett) a koránál jóval érettebb, ugyanakkor szorgalmas is. Edzője, Galambos Bence szerint ritka az ilyen versenyző. Eddig csak Európában versenyzett, februárban azonban Las Vegasban indul az amerikai nyílt bajnokságon.

Gy. Szabó Csilla Molnár Bendegúz személyében a sportág legfiatalabb magyar Európa-bajnokát avatták a budapesti kadet-kontinensbajnokságon. A korábbi csúcstartó Berei Béla volt, aki már a tizennégyet is betöltötte, amikor két évvel ezelőtt Strasbourgban, ugyanennek a korosztálynak lett az Eb-aranyérmese. A Budapesti Honvéd ifjú taekwondósa az elmúlt napokban tizenhárom éves lett, ám még így is sokáig korrekorder maradhat. A sportág ugyanis olyan erényeket vár el a művelőitől, amelyek elengedhetetlen összetevője az érettség. A többségében tizenkét-tizenhárom éveseket felvonultató magyar válogatott ennek ellenére a kontinensviadal egyik legfiatalabb csapata volt az U14-es mezőnyben. A 33 kilogrammos kategória ifjú Európa-bajnoka azonban nemcsak technikailag, mentálisan is készen állt a megméretésre. „Bendegúz a korát meghazudtolóan értelmes és érett gyerek. Tizenöt-tizenhat évesnek gondolnám, ha nem ismerném. Ezt a mentális erőt koronázza meg a hihetetlen szorgalmával és a tehetségével. Azt szokták mondani, ha ez a három dolog összeáll, abból születhet meg az igazi nagy versenyző. Benne egyértelműen minden adott, s az Európa-bajnoki cím ennek a szerencsés együttállásnak köszönhető” – fedi fel az aranyérem megszerzésének titkait Bendegúz edzője, Galambos Bence.

Molnár Bendegúz a Budapesten lett kadet Európa-bajnok
Molnár Bendegúz a Budapesten lett kadet Európa-bajnok
A szakember szerint tizenkét évesen korai egyetlen eredményből messzemenő következtetéseket levonni. Akkor is, ha éppen Európa-bajnoki címről van szó, s akkor is, ha a fiatal versenyző messze tehetségesebb, szorgalmasabb és érettebb a társainál. Utóbbira Bendegúz maga szolgáltatta a legjobb példát azzal, ahogyan döntő előtt nyilatkozott. „Ki tudja, lesz-e valaha hasonló lehetőségem az életben? Európa-bajnokságot nyerni a szüleim, a csapattársaim és a barátaim szeme láttára. Csináljuk meg!” – mondta. És megcsinálta! Szoros meccsen, edzői tanácsára az utolsó pillanatban videóbíróhoz folyamodva, 4–3-ra felülmúlta az ukrán Olekszandr Oganovot, akivel korábban már háromszor találkozott, és kétszer is alulmaradt. „Ott és akkor el sem hittem, hogy ez velem történt. Nagyon boldog voltam, de napok kellettek ahhoz, hogy megértsem: Európa-bajnok lettem. Most érzem csak, mennyi erőt ad ez a folytatáshoz. Szeretnék eljutni egyszer az olimpiára. S ha ott dobogóra állhatnék, az lenne az igazán nagy szám!” A Honvéd taekwondósa a magánéletben is elüt kortársaitól. A lehető legkevesebb időt tölti a számítógép előtt, az edzések mellett a kevés szabadidejében inkább házuk kertjében bóklászik. Vagy biciklizik. Üldögélni csak akkor látják a szülei, amikor tanul. Merthogy az iskolában is kiválóan teljesít. A soroksári önkormányzattól már többször kapott elismerést a kiváló tanulmányi és sporteredményeiért. A napok, hetek múlása Bendegúzt hamarosan újabb feladat elé állítja. Súlycsoportot kell váltania, jövőre már a 37 kilogrammosok között versenyez. Edzője szerint az a négy kiló sokat számít, még akkor is, ha már a kontinensviadalt követően felkapott magára hármat. Az új fizikumához azonban alkalmazkodnia kell az ifjú Európa-bajnoknak, ahogyan a mind jelentősebb versenyekhez is. Eddig a kontinensen belül mozgott csak, jövőre azonban az egész világ megnyílik előtte. Az első komoly tengerentúli próbája az amerikai nyílt bajnokság lesz februárban Las Vegasban. Vagyis újabb nagy élmény, nagy lehetőség előtt áll. De a felfogásán nem kell változtatnia. Ha továbbra is csak annyit mondogat magában pástra lépés előtt, hogy „Csináljuk meg!”, nagy baj nem lehet… Egyéb korosztályos hírek TAEKWONDÓBAN a sportági aloldalunkon.