UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Úszás

2017-11-03 10:39

Figyelmet a fiataloknak!

A Héraklész-válogatott 13 úszója két héten át edzőtáborozott Debrecenben. Az őszi iskolaszünetet kihasználva magas színvonalú szakmai programot követtek a legfiatalabbak. Jancsik Árpád, a szövetség utánpótlás-programjainak a koordinátora szerint ezek a táborozások szakmai szempontból sokat lendítenek a gyerekeken, de a személyre szabott figyelem is fontos.

Gy. Szabó CsillaKéthetes debreceni edzőtáborozás végéhez érkezik szombaton reggel a Héraklész-programban részt vevő legfiatalabb úszók, vagyis a 12-14 évesek tizenhárom fős csoportja. Az őszi iskolai szünet kínálta lehetőséget kihasználva, Jancsik Árpád vezetésével négy edző gondoskodott arról, hogy a kiválasztottak a lehető legmagasabb színvonalú munkát végezhessék. A MOB utánpótlás-nevelési programjának teljes kerete egyébként negyvenkilenc, 2000 és 2005 között született versenyzőből áll, közülük kerültek ki a debreceni felkészülésben részt vettek. A szövetség utánpótlás-programjainak összefogásával az új elnökség Jancsik Árpádot bízta meg, aki elégedetten számolt be honlapunknak a tábor eredményeiről: „A fiatal úszóink fejlődésében mind mennyiségileg, mind minőségileg fontosak az ilyen évközi edzőtáborok. A múlt hétre szövetségi kikérővel tettük szabaddá a gyerekeket, így összesen két hét állt rendelkezésünkre. Év közben az időbeli korlátok miatt sem tudunk ilyen intenzíven készülni, de az is meglátszik a versenyzőkön, hogy most az úszáson kívül semmi másra sem kellett koncentrálniuk. Szárazföldi és vízi edzések egyaránt szerepeltek a programban, köztük alapos pihenő, de akiknek szükségük volt rá, azokkal esténként azért tanultunk is kicsit. Minden gyereket megdob a fejlődésben az ilyen intenzív szakasz, amiből hosszútávon lehet csak igazán hasznot húzni."

A Héraklész-válogatott fiataljai Debrecenben edzőtáboroztak Fotó: Derencsényi István
A Héraklész-válogatott fiataljai Debrecenben edzőtáboroztak Fotó: Derencsényi István
A debreceni edzőtábornak csak egyik előnye volt az, hogy a fiatalok két hétig a szokásosnál többet edzhettek. A szövetségnek köszönhetően gyúró is csatlakozott a csapathoz, aki nemcsak a fiatalok fáradt izmainak kilazításában segédkezett, de speciális segítséget is nyújtott azoknak, akik kisebb sérülésekkel küzdöttek. Ha kellett, kinezológiai tapasz szakszerű alkalmazásával enyhítette a kezdődő problémákat. A most még csak reménységnek számító úszópalánták legnagyobb örömére, akik a nagyoknak kijáró törődéshez hasonlót érezhettek a két hét alatt. Jancsik Árpád szerint nagyon fontos a fiatalokra szánt figyelem, amely hosszú távú motivációt jelenthet számukra. „A gyerekek esetében gondosan ügyelni kell arra, hogy már most önálló személyiségként kezeljük őket, és megbecsüljük azokat a részeredményeket, amelyeket ilyen fiatalon elérnek. Nagyszerű dolog, hogy példaképül állíthatjuk eléjük a felnőtt bajnokainkat, de a saját fontosságukat is érezniük kell” – vélekedik Jancsik Árpád. Szakmai szempontból az volt a debreceni edzőtábor másik nagy előnye, hogy az itt összejött tizenhárom úszó hasonlóan erős színvonalat képvisel, így egymást is jobb eredményekre tudta sarkallni. Megfelelő edzőpartnerekben tehát nem volt hiány. „Minden gyerek edzőjével előzetesen egyeztettem a programunkat. Megbeszéltük, kinek milyen típusú fejlesztésre vagy gyakorlásra van szüksége. S bár a többség alapvetően valamennyi úszásnemet gyakorolta, bizonyos esetekben, ha arra volt szakmai igény, természetesen kivételt tettünk. Rugalmasan alkalmazkodtunk a fiatalok alkati és fejlődésbeli különbségeihez. Mindenki legnagyobb megelégedésére” – mondta befejezésképpen a szakember. További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.