UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2017-11-15 11:38

Régi-új szövetségi edzők

Több változás is történt a korosztályos kosárlabda-fiúválogatottak élén, de egyik szövetségi edző személye sem jelent valódi újdonságot. Az U16-os fiú- és leányválogatott év végi programja szokás szerint zsúfolt lesz.

L. G. – utanpotlassport.hu Honlapunkon beszámoltunk arról, kik vezetik jövőre a korosztályos kosárlabda-leányválogatottakat, most pedig a fiúcsapatok élén dolgozó szakmai stábokat vesszük sorra. Itt már több változás történt a nyári felálláshoz képest, ellentétben a lányokkal, ahol csak az U18-as korosztályban irányít új szövetségi edző.

U20 férfi magyar-spanyol 2
U20 férfi magyar-spanyol 2
Az U20-as válogatott élére egyéves szünet után visszatér Pór Péter, aki a nyáron a felnőttválogatott mellett betöltött másodedzői posztja – és az abból fakadó időpontütközés – miatt nem tudta vállalni az utánpótláscsapat irányítását. A Szolnoki Sportcentrum szakmai igazgatójának munkáját a szintén szolnoki Honti Viktor és a pécsi Juhász Olivér segíti. Az U20-as csapat átmeneti szakvezetője, a korábban Pór Péter segítőjeként dolgozó Forray Gábor kimaradt a legidősebb korosztályt irányító hármasból, mégpedig azért, mert ő veszi át az U18-as válogatott vezetését a leköszönő Ferenczi Tamástól. A kecskeméti szakember egyik segítője a debreceni Horváth Imre lesz, a trió harmadik tagjának kiválasztása folyamatban van. Az U16-os csapat élén nem történt változás, a korosztályos válogatott munkáját továbbra is Váradi Attila irányítja, a szombathelyi szakembert a székesfehérvári Peresztegi Nagy Ákos és a körmendi Hencsey Tamás segíti. A legfiatalabbak a szokás szerint – a Kovács Andrea vezette U16-os leányválogatott társaságában – karácsony előtt részt vesznek a hagyományos, bukaresti Balkán-kupán, a két ünnep között pedig az Olimpiai Reménységek Versenyén lépnek pályára. Egy mérkőzés a Pór Péter vezette U20-asokra is vár még az idén: december másodikán a Kelet–Nyugat All Star-gála előmérkőzését játssza a korosztályos csapat az egyetemi válogatott ellen a Tüskecsarnokban. További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.