UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kerékpársportok

2017-11-17 19:35

Útban a World Tour felé

Karl Ádámnak, a Tipográfia 18 éves kerékpárosának az élete gyökeres fordulatot vesz. Hosszú évek múltán nemcsak klubjától, hanem Magyarországtól is búcsúzik, ugyanis az UC Monaco együttesében kezdi meg januártól az U23-as korosztályt. Edzője, Rusovszki Gábor támogatja, maga Ádám pedig rendkívül kíváncsi és eltökélt.

Krecsik Adrienn – utanpotlassport.hu A Tipográfia TE 18 esztendős országúti kerékpárosa, Karl Ádám nagy lehetőséget kapott: a monacói versenyzőiskolában kezdheti meg a 2018-as szezont, és azzal együtt az U23-as korosztályba lép. Remek lehetőség a fejlődére, ami kétlaki élettel jár. Az edzője továbbra is Rusovszki Gábor marad, aki külföldi trénerekkel karöltve állítja össze a fiú versenynaptárát, edzéstervét, így ideális körülmények között edzhet.

Karl Ádám már várja az új szezont Forrás: Facebook.com
Karl Ádám már várja az új szezont Forrás: Facebook.com
– Az az elsődleges, hogy Ádám kedvező feltételek között készüljön, mindig is a fejlődést preferáltam, nem tartom vissza egyetlen versenyzőmet sem, ha máshol többet tud kihozni magából – mondta Rusovszki Gábor mester. A fiatal kerékpáros több ajánlat közül válogatott, mielőtt a Monacóra voksolt. Úgy érzi, ott alapozhatja meg jövőjét. Leginkább a versenynaptárba illesztett, rangos spanyol, olasz, francia és belga viadalok hozhatnak áttörést. Nem utolsó sorban pedig Monaco domborzata is kedvező: a környékbeli hegyek kiváló gyakorlási lehetőséget kínálnak. A csapat pedig számos profiversenyzőt tudhat soraiban, akiktől csak tanulni lehet. Ádám kifejtette honlapunknak, hogyan is alakul a pályafutása ezután: – Ugródeszkaként tekintek a lehetőségre. A csapat most építi a tízfős U23-as bázisát, internacionális alakulatban töltöm el a következő évemet. Jön brit, ír, francia, de kolumbiai srác is. Együtt edzünk, versenyzünk, egymást erősítjük, sőt, a csapat lakást is biztosít, ahol mindannyian lakhatunk, akik nem tudunk minden nap hazamenni. Kíváncsian várom, milyen lesz a külföldi élet.
Karl Ádám országúti kerékpáros Forrás: velo.hu
Karl Ádám országúti kerékpáros Forrás: velo.hu
Rusovszki tulajdonképpen nem veszteségként éli meg Ádám távozását, elmondása szerint magasabb szintű iskolának tekinti. Már csak egy dologra kívánnak megoldást találni: – Szeretnénk, ha nem szakadna el teljesen tőlünk, és például a nagyobb UCI versenyeken, mint a Tour de Hongrie, a magyar színeket képviselné. Persze, ha a szervezők nem engedélyezik, légiósként vesz részt, de egyelőre nem tudni, lehet-e két versenyengedélye. Szeretnénk továbbra is köldökzsinórként kapcsolódni hozzá, a magyar válogatottban a későbbiekben is számítunk rá, nincs sok kiemelkedő kerékpárosunk a juniorkorosztályban. Rusovszki ragaszkodása a fentiek tükrében érthető. Rendkívül tehetségesnek tartja Ádámot, akiben – állítja – megvan minden: szorgalmas, ügyes, rátermett, céltudatos és intelligens. Jó sprinter, hegyi szakaszon és a mezőnyben is jól helyezkedik. Egyszóval ideális versenyző: – A képességei a World Tourba repíthetik. Erre pedig remek felkészítő állomás a monacói nevelőcsapat, amelyet Tam Csillának és Somogyi Miklósnak köszönhetünk. Tehetség ide, vagy oda, Ádámnak hozzá kell szoknia a megnövekedett versenytávhoz, mivel U23-as kategóriában a százharminc helyett száznyolcvan kilométert kell tekernie a távokon. Már el is kezdte a könnyed alapozást, hogy többet dolgozhasson, mint az átlagos, korosztályt váltó bringás. Fokozatosan emeli a terhelést, napi kétórás edzéseket teljesít, programjába építve az úszást is. Az igazán komoly munka decemberben kezdődik. Miután befejezi tizenegyedik osztályos, első féléves tanulmányait, magántanulónak áll, s január végén utazik el. Februárban már az új klubban edz, a versenyszezon márciusban indul. – Jó helyre kerül Ádám, érzem. Azért nagyon fog hiányozni… – érzékenyült el az edző egy pillanatra. Egyéb korosztályos hírek KERÉKPÁRSPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.