UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2017-11-19 09:37

Pokoljárás után, Tokió felé

Nem mindennapi évet tud maga mögött Dénes Mercédesz, a magyar női birkózás egyik nagy értéke. Tavaly októberben súlyosan megsérült a válla, az orvosok egész sora nem tudott pontos diagnózist adni, aztán műtéti várólistára került… De nemrég Ukrajnában rangos versenyt nyert, azzal lélekben is megerősödve tért vissza. A jövő héten indul az U23-as világbajnokságon.

Szekeres István – utanpotlassport.hu Dénes Mercédesz már beírta a nevét birkózásunk történelmébe: ő szerezte a női szakág első magyar aranyérmét. 2010-ben Szarajevóban – tizenhat évesen – megnyerte a kadét Eb-t az 52 kg-ban. A sikeres folytatás közben egyszer már elbúcsúztattuk a honlapunkon, hiszen a zágrábi junior-világbajnokságon nyert ezüstjével kilépett az utánpótláskorból. Csakhogy a nemzetközi szövetség váltott: felvette az U23-as korosztályt is. Mercédesz a tavalyi Európa-bajnokságon, a bulgáriai Ruszéban bronzérmes lett. Az ideit, az elméletileg utolsó utánpótlás-világversenyét a súlyos sérülése miatt kihagyta. De még mindig nem ért véget a korszak. Kedden ugyanis megkezdődik a lengyelországi Bydgoszczban az első ízben kiírt U23-as világbajnokság. Mercédesz is indul. A kórtörténetének az ismeretében ez kész csoda. Mert az a kórtörténet egészségügyi kriminek is beillik. Orvostól orvosig Tavaly októberben, kondiedzésen sérült meg a válla. Két nappal később birkózott, és rásérült. Másnap már a karját sem tudta felemelni. Fél éven át járt orvostól orvosig, de egyik sem tudott biztos diagnózist adni. Csak jótanácsot: ne erőltesse, egy ideig pihentesse a vállát. Hogy mégse töltse tétlenül az idejét, decemberben kivették a manduláját.

Csüggedt-csalódottan
Csüggedt-csalódottan
Ami a vállát érinti, januárban végül eljutott dr. Kiss Jenő főorvoshoz. Ő mondta meg a tutit: „Megtört a porcgyűrű a vállamban, operálni kell. Három hónapos várólistára kerültem, márciusra kaptam műtéti időpontot.” Csak hogy el ne felejtsék: történt ez a 21. század második évtizedének a közepén… Március 13-án operálták. Úgy tudta, hogy a műtét után vagy három hetet vagy három hónapot kell kihagynia. De harmadik változat jött be: „Kiderült, hogy nemcsak a porcgyűrű tört szét, hanem a bicepsz eredése is félig leszakadt. Kaptam két csavart, és a végső ítéletet: biztos, hogy fél évig nem versenyezhetek, és legalább négy hónapig egyáltalán nem birkózhatok.” Hogy Merci milyen sportember, arról csak annyit: egy héttel később, a varratszedés után már elkezdtem edzegetni. Szeptemberben megnyerte az egyetemi-főiskolai bajnokságot. Mert amúgy az egri Eszterházy Károly Főiskolán végzős, ahol testnevelő-edző diplomát szerez. Jött a nemzetközi próbatétel is. Nem akárhol, Ukrajnában, a Sztadnik-emlékversenyen. Három ukrán lányt kellett legyőznie, hogy felálljon a dobogó legfelső fokára. Kettőt 5–0-ra, egyet technikai tussal, 10-re vert meg. Az idei U23-as Európa-bajnok, Lilija Horisna nem volt köztük, de a vébén sem indul, mert anyai örömök elé néz. Visszatérés – Kedves Merci, sok ideje volt gyakorolni a fejben birkózást… – Nem esett nehezemre. Minden látszat és tévhit ellenére a mi sportágunkban minden fejben dől el. Edzeni csak néhány órát lehet naponta, de gondolkodni a birkózásról akár éjjel-nappal. Egy példa… Az olimpia után videóról végignéztem a súlycsoportom, az 53 kiló összes riói mérkőzését. Természetesen: ülve. – Igaz az a régi tapasztalat, hogy a kényszerpihenőn lévő sportoló képes újragondolni, átértékelni az egész addigi pályafutását? – Igaz. Én is mindent rendbe tettem, továbbgondoltam magamban. – Voltak, akik nem nagyon hittek abban, hogy visszatérhet a csúfos állapotból? – Többen. Nem mondták, csak érzékeltem. – Mégis, kik? – Mindegy. – Miután ismerem a történetét, helyes, ha azt mondom, hogy a gyógyulás soha nem csak az orvos és a sérült sportoló belügye? – Helyes, mert nagyon sokan segítettek, mindenki a maga speciális tudásával. – Mondom a neveket, amelyeket egy interjújában felsorolt. Kiss Jenő főorvos… – Ő volt az egyetlen, aki megadta a pontos diagnózist. Dr. Molnár Szabolcsnak, a válogatott orvosának a tanácsára végül hozzá mentem el. Magánklinikára. – Nem olcsó mulatság… – Főleg úgy, hogy a vállamba helyezett két csavarnak is húzós ára van. Kiss főorvos úrhoz elkísért Gulyás István, a szabadfogású szakág kapitánya. – A műtétjein is akadt szurkolója? – Az édesanyám. Erőt adott azzal is, hogy azt mondta, mellettem áll, akár abbahagyom, akár újrakezdem a birkózást. Persze, az utóbbiért szorított. – Moldvai Ildikó gyógytornász. – Tíz esztendeje fél évet kellett kihagynom térdsérülés miatt. Akkor hetente találkoztam vele, és neki köszönhetem, hogy elkerültem a műtétet. A vállsérülésem után is ő foglalkozott velem. Most azzal adott reményt és lendületet, hogy a karomat egyáltalán fel tudtam emelni. – Balassa Levente sportpszichológus. – Vele a 2013-as vb-felkészülés alatt találkoztam először, sokat segített abban, hogy beilleszkedjek a felnőttmezőnybe. Most pedig a műtétre való lelki felkészülésben segített sokat, szakszerűen. – Demeter Gábor személyi-erőnléti edző. – Nagyon tud motiválni, a holtpontok áthidalásában egyenesen pótolhatatlan.
Ismét lendületben
Ismét lendületben
– Südi Gábor, aki a mestere a klubjában, az Érdi Spartacusban. – Jaj, hát ő mindenben profi! Ért a birkózáshoz, mégpedig nagyon, ért hozzám, és tökéletesen ismeri a nemzetközi mezőnyt, az ellenfeleimet. Vakon megbízom benne. – Most milyen a közérzete, Merci? – A lehető legjobb. A verseny és a birkózásom megnyugtatott. Egyébként már szeptemberben eljutottam odáig, hogy nem volt bennem szorongás, féltettem a vállamat. Az ukrán verseny előtt volt bennem némi félsz, hiszen egy évet kihagytam, nem birkóztam külföldi ellenféllel. De a versenyen immár teljesen visszatértem, nagyon jól éreztem maga a szőnyegen. – Hogyan tovább? – Gőz erővel irány a tokiói olimpia! Jön a nyolcadik? Dénes Mercédesz érmei az utánpótlás-világversenyeken: • 2010 Szarajevó Kadét Európa-bajnokság, 52 kg – arany • 2011 Varsó Kadét Európa-bajnokság, 49 kg – bronz • 2012 Pattaya Junior-világbajnokság, 48 kg – bronz • 2013 Szófia Junior-világbajnokság – bronz • 2014 Katowice Junior Európa-bajnokság, 51 kg – bronz • 2014 Zágráb Junior-világbajnokság – ezüst • 2016 Rusze U23-as Európa-bajnokság – bronz Hét érem. És az egyéves kihagyás után jön a nyolcadik? Mi is örömmel vennénk, követelménynek állítani azonban méltánytalan lenne. Ha magabiztos, jó birkózással – akár érem nélkül is – végez Bydgoszczban, megalapozza az útját Tokió felé. Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.