UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2017-11-20 23:51

Rajt a majdnem felnőttek világbajnokságán

Kedden 10 órakor a lengyelországi Bydgoszczban sporttörténelmi jelentőségű birkózóverseny kezdődik: az első U23-as világbajnokság. Az első napon, négy kötöttfogású súlycsoportban négy magyar esélyes lép szőnyegre. A viadal sztárja Németh Zsanett lehet, ha a két Eb-aranya mellé most megszerzi a korosztály világbajnoki koronáját is.

Szekeres István – utanpotlassport.hu Miközben hétfőn este az U23-as világbajnokság sorsolására várva ránéztünk a nemzetközi szövetség megújult honlapjára, bepillanthattunk a technikai előkészületekbe is. Alighanem a tévések is főpróbát tartottak, mert élőben lehetett látni, amint elhelyezik és takarítják a három szőnyeget a lengyelországi Bydgoszczban, az Artego Arénában. Ott, ahol kedden tíz órakor megkezdődik a történelmi, első U23-as világbajnokság, mégpedig négy kötöttfogású súlycsoport küzdelmeivel. Az nekünk azonnal csúcsnap lesz. Szőnyegre lép ugyanis Lévai Zoltán, aki junior Európa-bajnok és az idei U23-as Eb győztese, Szilvássy Erik, a tavalyi U23-as bajnok, továbbá Török Zsolt, aki tavaly bronzot és Fritsch Róbert, aki az idén ezüstöt nyert a korosztály kontinensbajnokságán. A helyzet világos: feljebb tolódott az utánpótlás-korhatár a birkózásban is. U23-as világversenyek vezetik át a fiatalokat a felnőttkorba. Az eddigi Európa-bajnokságok után most először rendeznek a korosztályban vb-t is, az az utánpótlás utolsó, nagy erőpróbája. Az előző évek junior kiválóságaitól kezdve a már felnőtt, noha életkorban még ide illő bajnokokig mindenki belefér. Az első sorsolásban érintett mezőnyt látva ez azonban nem a felnőtt nagy nevek, hanem a feltörekvő, majdnem felnőttek nagy erőpróbája lesz.

Németh Zsanett a korosztály kétszeres Európa-bajnoka most teheti fel a koronát az utánpótlás-korszakára Fotó: MBSZ
Németh Zsanett a korosztály kétszeres Európa-bajnoka most teheti fel a koronát az utánpótlás-korszakára Fotó: MBSZ
U23-as Európa-bajnokságot már 2003-ban rendeztek Budapesten, az akkori Atlétikai Csarnokban. Kísérleti jelleggel, így nem sorolták a hivatalos világversenyek közé, és – bár sikeres volt – folytatása sem lett. Egészen 2015-ig, amikor a lengyelországi Walbrzychban már jegyzett kontinensbajnokságra került sor. 2016-ban a bulgáriai Rusze, az idén pedig Szombathely adott otthont az Eb-nek; az eddigi átlagos indulói létszám 350 volt. A vb-rendezésben is Lengyelország az úttörő, keddtől vasárnapig zajlanak a küzdelmek a bydgoszczi Artego Arena három szőnyegén. Maratoni versenynapokra készülhetünk, hiszen az indulók száma várhatóan a félezret is meghaladja. Négy súlycsoport küzdelmeire kerül sor naponta, kedden és szerdán kötöttfogásban, csütörtökön és pénteken a női szakágban, majd szombaton és vasárnap a szabadfogásé a terep. Magyar csúcsnapnak az esélyek alapján a már emlegetett, keddi kötöttfogású rajt mellett a csütörtök ígérkezik. Akkor következik Németh Zsanett és Galambos Ramóna versenye. Zsanett mindhárom U23-as Eb-n indult, 2015-ben bronzérmes volt, a másik kettőt viszont megnyerte. A még csak 21 éves Ramóna már két bronzot gyűjtött be, hogy a többi, jelentős sikeréről ezúttal ne ejtsünk szót. A bydgoszczi magyar csapat tagja lett – a 2015-ben harmadik helyen végzett Sándor Klaudia kivételével – az U23-as Európa-bajnokságok összes érmese, akik a junior- és a kadétversenyeken is számos trófeát szereztek. Többnyire egyesélyes volt a vb-válogatottságért folyt hazai csatározás, sok súlycsoportban meg sem kellett rendezni. A legnagyobb küzdelmet a női 48 kg két jelöltje vívta. A két tatabányai, Réczi Bianka és Kyparssi Vasiliki között az ukrajnai Sztadnik-emlékversenynek kellett döntenie. Vasiliki negyedik, Bianka ötödik lett. A kettőjük összecsapása hihetetlen akcióözönt hozott, Kyparissi 20–16-ra nyert. A női szakág két, sporttörténelmet írt kiválósága most búcsúzik az utánpótláskortól. Dénes Mercédesz, a női birkózás első magyar aranyérmese (2010 kadét-Eb, Szarajevo), akinek az egészségügyi pokoljárásáról a napokban emlékeztünk meg – és Németh Zsanett, az első női világbajnokunk (2011, kadét-vb, Szombathely). Zsanett a verseny egyik legnagyobb egyénisége a két Eb-aranyával. Ha megszerezné melléjük a világbajnokit is, igen ékes koronát kapna az utánpótláskortól búcsúztában.

A magyar versenyzők programja Kötöttfogás: kedd-szerda Kedd. 71 kg: Fritsch Róbert (Pénzügyőr SE). 75 kg: Lévai Zoltán (Budapesti Honvéd SE). 85 kg: Szilvássy Erik (Pénzügyőr SE). 98 kg: Török Zsolt (FTC) Szerda. 59 kg: Torba Erik (BHSE). 66 kg: Losonczi Ottó (ESMTK). 80 kg: Nagy Péter (ESMTK). 130 kg: Almási Ferenc (Csepeli BC) Női birkózás: csütörtök-péntek Csütörtök. 55 kg: Galambos Ramóna (Pécsi EAC). 75 kg: Németh Zsanett (UTE) Péntek. 48 kg: Kyparissi Vassiliki (Tatabányai SC). 53 kg: Dénes Mercédesz (Érdi Spartacus) Szabadfogás: szombat-vasárnap Szombat. 57 kg: Román Tamás (Kecskeméti TE). 86 kg: Tóth Bendegúz (ESMTK). 125 kg: Nagy Mihály (Sziget SC) Vasárnap. 70 kg: Vida Csaba (Csepeli BC). 74 kg: Ligeti Richárd (Haladás VSE). 97 kg: Juhász Balázs (Kőbánya SC)

Az első, kötöttfogású versenynap sorsolása 71 kg (22 induló). Az idei U23-as Eb ezüstérmese, Fritsch Róbert (12-es rajtszám) – a sorsolás szeszélye folytán – selejtezőt birkózik a lengyel Mateusz Nowak ellen. A vetélytárs legjobb eredménye 5. hely a tavalyi egyetemi világbajnokságon. Nem számít a komolyabban jegyzett birkózók közé. A következő ellenfél Rinat Ahmedov, az idei orosz bajnokság bronzérmese lehet. Az ág legnagyobb esélyese – papírforma szerint – a grúz Ramaz Zoidze, az idei U23-as Eb aranyérmese. Ha vele a Pénzügyőr SE versenyzője az elődöntőben találkozik, nagy baj már nem lehet…
A színhely, a bydgoszczi Artego Arena Fotó: UWW
A színhely, a bydgoszczi Artego Arena Fotó: UWW
75 kg (25). A junior és U23-as Eb aranyérmese, Lévai Zoltán (17-es rajtszám) ugyancsak a selejtezőben kezd a jegyzett nemzetközi eredménnyel még nem rendelkező, üzbég Muhitdinov ellen. Ha legyőzi, a finn Tero Halmesmäki jöhet, akinek szerény az eddigi eredménylistája. De aki ismeri a sportágat, valamint az üzbég és a finn birkózás erejét, aligha dől hátra most kényelmesen. Lévai ágán három, már jegyzett ász is helyet kapott: az orosz Ahmed Kajcukov, az idei U23-as Eb bronzérmese (korábban a junior-vb ezüst- és bronzérmes), az azeri Naszir Haszunov, az idei junior-vb bronzérmese és a török Fatih Cengiz, aki a felnőttvébén úgy lett ötödik, hogy Lőrincz Tamás legyőzte. Ha a BHSE kiválósága erről az ágról döntőbe jut, a fináléban már csak könnyebb dolga lehet. 85 kg (25). A 15-ös rajtszám birtokában a két éve U23-as Eb-t nyert Szilvásy Erik is selejtezővel kezd, a litván Eividas Stankevicius, az idei U23-as kontinensbajnokság 7. helyezettje ellen. Utána jöhet a ma még ismeretlen iráni Falahhamida vagy a háromszoros junior Európa-bajnok, azeri Iszlam Abbászov. Csupa erős ország képviselője szerepel még a Pénzügyőr SE versenyzőjének ágán, noha kirobbanóan nagy eredményt eddig egyikük ért el. A kazah Huszejn Mutszolgov emelkedik ki közülük az eddigi eredményei alapján, aki Ázsia kadét- és juniorbajnoka. 98 kg (23). A sorsolás szeszélye folytán Török Zsolt (11) sem kerülhette el a selejtezőt, ő azonban igen kemény ellenfelet kapott elsőre a grúz Kukuri Kirtszhaila személyében, aki az eddigi U23-as Eb-ken ezüstöt és bronzot is nyert a súlycsoportban. A ferencvárosi kiválóság további lehetséges ellenfelei között található amerikai, kubai és iráni birkózó is, de miután Európán kívül még nem rendeztek U23-as kontinensbajnokságot, nekik nincs jegyzett, korosztályos eredményük. Zsolt ágára került azonban az orosz Alekszandr Golovin, akiről legalább annyit tudunk, hogy az idei U23-as Eb-n ötödik lett. Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.