UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Tollaslabda

2017-11-28 19:24

Második és ötödik hely

Miközben a „nagyok” Prágában hajtanak az U17-es Európa-bajnoki címért, addig itthon a „kicsik” sem vesztegelnek. Pécsett rendezték a Nation to Nation elnevezésű nemzetközi csapatversenyt az U15-ös korosztálynak, ahol a magyarok a második, illetve az ötödik helyet szerezték meg.

K. A. – utanpotlassport.hu Remek hangulatban telt a hétvége Pécsett, a Multi Alarm SE csarnokában, ahová kilenc ország tollaslabdázói gyűltek össze a már hagyománnyá vált nemzetközi vetélkedőre. Magyarország két csapattal vett részt. Az egyik a piros, a másik a zöld jelzőt kapta a megkülönböztetésül.

Forrás: Facebook.com
Forrás: Facebook.com
Két ötös csoportban kezdődtek a küzdelmek, az első két helyen végzettek az elődöntőbe kerültek, a harmadik és negyedik helyezettek az 5–8. helyért folytatták, míg a két csoportutolsó a 9. helyért játszhatott. Két alakulat összecsapása kilenc mérkőzésből állt: három fiú egyéni, három leány egyéni, egy fiú páros, egy lány páros, egy vegyes páros. A magyarok közül a pirosak legyőzték mind a négy ellenfelüket, így megnyerték az A csoportot, még a nagy esélyes belgákat is felülmúlták 5:4-re. Az elődöntőben tovább folytatták menetelésüket, 6:3-ra legyőzték Ukrajnát, a döntőben pedig újra a belgákkal találkoztak. Ezúttal már az esélyesebb vendégek voltak a jobbak, 7:2-re megnyerték a finálét, a mieink az ezüstérmet vehették át. A zöld formáció a B csoportban harmadik, összesítésben pedig ötödik lett. Bozsogi Anna lett a legjobb magyar játékos, aki a tíz mérkőzéséből nyolcat megnyert. – Sokat segített, hogy mögöttem volt az edzőm, aki azt tanácsolta, hogy mindig figyeljek a következő pontra, ne törődjek vele, ha hibázok. Szükség volt erre, mert ha rontok, képes vagyok kétségbe esni – fogalmazott a Tisza TSE játékosa. Csorba József, a sportági szövetség elnöke elismerően nyilatkozott a versenyről: – Bravúr, hogy a csoportban megvertük a belgákat, a második helyet előre aláírtam volna. Habár, ha bejut a csapat a döntőbe, az ember szíve megdobban, és felcsillan a remény, hogy meglehet az arany is, de két-három játékosnak nem jött ki a lépés. Ám egyáltalán nem szomorkodunk, ez a realitás. Az pedig feltette az i-re a pontot, hogy a második csapatunk ötödik lett. A hangulat a résztvevők szerint fantasztikus volt, szeretnek idejönni a gyerekek, van ország, amelynek a delegáltjai már most bejelentkeztek a jövő évi viadalra. A mieink teljesítményével a magyar utánpótláscsapatok skót szövetségi kapitánya, Gregor McVean is elégedett volt: – A csapataink jól szerepeltek, mindenki száz százalékot nyújtott, ennél többet nem is kérhetek tőlük. A belgáknak erősebb csapatuk van, megérdemelten lettek elsők. A zöld csapatunk is remekül küzdött, végig buzdították egymást a játékosok, nagyszerű volt a csapatszellem. Természetesen nem bánkódott a tornagyőztes belgák vezetőedzője sem. Marijn Put a pécsi viadalt dicsérte: – Mindig jó hangulatú verseny részesei vagyunk, ha eljövünk, a gyerekek sok mérkőzést játszhatnak a szintjüknek megfelelő ellenfelekkel. Nem kvalifikációs tornáról van szó, így teher nélkül, a játékot élvezve tollasozhatnak. Ugyanakkor jó alkalom arra is, hogy felkészüljenek az U15-ös Európa-bajnokságra, felszínre kerülnek az esetleges hibáik, amelyeknek a kijavításán a következő hetekben dolgozhatnak.

NATION TO NATION NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS-CSAPATVERSENY, PÉCS A végeredmény: 1. Belgium, 2. MAGYARORSZÁG PIROS CSAPAT (Kollár Tamás, Könczöl Ádám, Tóth Levente, Kis-Kasza Miklós, Bereczkei Anna, Mészáros Petra, Bozsogi Anna, Vetor Nikol), 3. Csehország, 4. Ukrajna, 5. MAGYARORSZÁG ZÖLD CSAPAT (Kígyós Keán, Mucsi Benedek, Szentpáli Marcell, Donáczi Gergő, Pandur Boglárka, Orosz Tekla, Szalai Kíra, Radó Gyöngyvér), 6. Szlovénia, 7. Szlovákia, 8. Horvátország, 9. Bulgária, 10. Románia