UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Úszás

2017-11-29 09:26

Janka választott

Négy világversenyen úszott nyáron Juhász Janka. Két nyílt vízin és két medencésen. Bár az edzője, Novotny Attila figyelmeztette az ezzel járó nehézségekre, visszatartani semmiképpen nem szerette volna. A 17 éves kiskunhalasi leány levonta nyári nagy menetelésének tapasztalatait, és jövő évben a medencés feladatokra összpontosít.

Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.hu A nyílt vízen semmi sem biztos. A befektetett munka sem, bármikor jöhet egy kis csetepaté, és már ki is zárták, aki vízi bunyóba keveredett. Többnyire a tapasztalatlanokat, hiszen tanulhatóak a trükkök, amelyekkel a természetes vizek hosszútávú versenyein boldogulni lehet. A medence egészen más világ. Az úszók rendíthetetlenül és jól kiszámíthatóan róják a hosszakat, s közben legfeljebb a csempézetben gyönyörködhetnek. Igaz, abban legalább senki sem háborgatja őket. De mit tegyen az, aki az úszás mindkét válfajához egyformán vonzódik. Mint például Juhász Janka, a Kiskunhalasi ÚGYE 17 esztendős, ifjúsági Európa-bajnok úszója. Természetesen úszik. Medencében és nyílt vízen egyaránt. Pedig azt ő is tudja, hosszútávon választania kell. „Azon kívül, hogy mindkettőben tempózom, más hasonlóságot nem tudok elmondani a két szakágról. Mintha nem is ugyanaz a sportág lenne. Mindig medencés úszónak tartottam magam, aztán egyszer csak szerettem volna kipróbálni a nyílt vizet is. Olyan jól sikerült a kirándulás, hogy tavaly ifjúsági Európa-bajnok lettem hét és fél kilométeren Olaszországban. Érthető, hogy megszerettem. A szívem mélyén azonban továbbra is medencésnek tartottam magam, s bár idén ismét örömmel indultam a maratoni távokon, legbelül éreztem: nem ez az én utam. A belső bizonytalanság végül az eredményeimen is meglátszott. De rengeteget okultam ebből a kalandból, szükségem volt rá” – mondja a leány, aki maga vállalt be négy világversenyt, két medencést és két nyílt vizit. Viszont életre szóló tapasztalatokkal lett gazdagabb. Tudja, amit sokan nem, milyen a napi 12 kilométerekről a 4x50-ekre átállni. S bármilyen sokat is edzett az indianapolisi ifjúsági világbajnokság előtt, törvényszerű volt, hogy a számában, a 200 méter gyorson ne jusson döntőbe. Fizikai képtelenség volt maratonból sprintszámra felkészülni. Pedig a mestere, Novotny Attila, a Kiskunhalasi ÚGYE vezetőedzője figyelmeztette a veszélyre: „A biológiát nem lehet átverni. Tudtam, hogy sok lesz neki, de úgy gondoltam, jobb, ha megtapasztalja a saját korlátait. Hiba lett volna erőszakkal visszatartani, inkább tisztességesen felkészítettem az erőpróbára. Nekem a gyerek érdeke a legfontosabb, mindent megbeszélünk, és végül közösen döntünk. Amikor Janka belevágott az őrült szezonba, azt mondtam neki: vigyázz, ne dőlj a kardodba! Beledőlt. Azóta csak azt kell mondanom neki, kard, s ő már tudja, mit gondolok. Egyébként nagyszerű gyerek, hatalmas akaratereje van, egyre céltudatosabban dolgozik, és legfőképpen hatalmas szívvel. Úgy gondolom, hogy az eddig elvégzett munka benne van, de még nem jött ki eredményekben. Bízom benne, hogy a következő már az áttörés éve lesz.”

Juhász Janka a medence mellett döntött. Egyelőre...
Juhász Janka a medence mellett döntött. Egyelőre...
Janka tehát válaszúthoz érkezett, és az edzőjével összhangban meghozta a döntését. Gyönyörű kaland volt a nyílt vízi, de már a múlté. A jövő a medencében vár rá, két kedvenc számában, a 200 és a 400 méteres gyorsúszásban. Azt mondja, nem akar még egy évet elpazarolni, most már az eredményekre koncentrál. Van hová fejlődnie, mondatja vele az örök elégedetlen természete. S amikor arról kérdezem, melyik volt a legszebb nyári emléke, nagyon éretten azt mondja, mind a négy világversenyen volt valami különleges, ami gazdagabbá tette, és amit sohasem fog elfelejteni. De ha csak egyet említhet, akkor mégis valami nagyon furcsát mond: „Kiskunhalason tizenkilenc méteres kismedencében edzünk. Amikor nyáron megnyitották a strandot, két hónapon át kint gyakorolhattam az edzőmmel. A többiek már szabadságra mentek, ketten voltunk csak, no és a fürdővendégek. Rengeteget viccelődtünk, csak rám figyelt, kísért a parton, ahogy róttam a hosszokat. Minden reggel örömmel mentem edzeni, annyira jó volt” – emlékezik az ifi Eb-t, vb-t és felnőtt vb-t is megjárt versenyző. A 4x200-as korosztályos gyorsváltóval kétszer is Európa-bajnoki címet nyert Gyurinovics Fannival, Barócsai Petrával és Késely Ajnával. Novotny Attila szerint ők négyen lassan átveszik a stafétát a felnőttektől, és hosszú évekre a magyar úszósport meghatározó egyéniségei lesznek. Jankára tehát valóban szép jövő vár a medencében. Egyetlen kaput sem szabad azonban véglegesen bezárni. Ha ismét kalandozni lesz kedve, ő biztosan nem fogja visszatartani. Az már más kérdés, hogy kalandért amúgy sem kell túl messze menniük. A kiskunhalasi 19 méteres ugyanis már rég nem méltó az úszóklub eredményeihez. S bár év végig minden nap átjárhatnak Kecskemétre, s ott jobb körülmények között edzhetnek, senki sem tudja, mit hoz a jövő év. Mármint az eredményeken túl, hiszen ez az egy az, amit 2018-ban is biztosan szállítanak a halasi úszók. További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.