UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2017-12-02 13:07

Irány a nyolc!

Vasárnap kezdődik a gyermek kézilabda-bajnokság második szakasza, amelyre a fiúk mezőnyében a PLER-Budapest és az Éles Kézisuli együttese, a lányok között pedig az FTC csapata érkezik hibátlan mutatóval. A cél a nyolcas döntőbe kerülés.

B. V. – utanpotlassport.huLezárult az alapszakasz a kézilabda gyermekbajnokságokban, sok pihenőt azonban nem kaptak a fiatalok, vasárnap már kezdődik az úgynevezett középszakasz, azaz a felső- és alsóházi csoportok küzdelme. No, de hogyan is jutottak el idáig a csapatok? Szeptemberben az U14-es fiú- és az U13-as leánybajnokságban is négy-négy hat együttesből álló csoportban kezdték meg a versengést a csapatok. Valamennyi régióból az első három társaság a felső-, a többi pedig az alsóházba került. A következő állomás − már tavasszal − a nyolcas döntő lesz, ahova Nyugatról és Keletről is négy-négy társaság kerülhet be. Ami a fiúkat illeti, két gárda maradt százszázalékos az alapszakasz során, a Keleten szereplő PLER-Budapest, illetve a veszprémi Éles Kézisuli csapata. Így ők a maximálisan nyolc ponttal kezdik meg felsőházi küzdelmeket, de jó pozícióból indul a Pick Szeged, az FTC és a Grundfos Tatabánya együttese is. Az első, fővárosi fordulóban mindjárt Tatabánya–Ferencváros és PLER–Szeged rangadót rendeznek.

FIÚ U14-es BAJNOKSÁG AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE Kelet, A csoport: 1. PLER-Budapest 20 pont, 2. Gyöngyösi KK 16, 3. Szent István SE 9, 4. Dabas KC 7, 5. Debreceni SC 6, 6. Gyömrői KA 2. B csoport: 1. Pick Szeged 18, 2. Békés KC 14, 3. Békéscsaba DKSE 14, 4. Orosházi FKSE 8, 5. Kecskeméti SI 6, 6. Gézengúz UKC 0 Nyugat, C csoport: 1. FTC 18, 2. Budaörs 16, 3. Pénzügyőr SE 12, 4. Elektromos SE 9, 5. Komló 6, 6. Budakalász 0. D csoport: 1. Éles KISE 20, 2. Grundfos Tatabánya 12, 3. SZESE Győr 12, 4. Alsóörs 8, 5. Tatai AC 7, 6. Telekom Veszprém 1 A KÖZÉPSZAKASZ ELŐTTI HELYZET Kelet, felsőház: 1. PLER-Budapest 8, 2. Pick Szeged 6, 3. Békés KC 4, 4. Gyöngyösi KK 4, 5. Békéscsaba DKSE 2, 6. Szent István SE 0. Alsóház: 1. Orosházi FKSE 8, 2. Debreceni SC 6, 3. Dabas KC 5, 4. Kecskeméti SI 4, 5. Gyömrői KA 1, 6. Gézengúz UKC 0 Nyugat, felsőház: 1. Éles KISE 8, 2. FTC 6, 3. Grundfos Tatabánya 4, 4. Budaörs 4, 5. Pénzügyőr SE 2, 6. SZESE Győr 0. Alsóház: 1. Elektromos SE 6, 2. Komló 6, 3. Alsóörs 6, 4. Tatai AC 5, 5. Telekom Veszprém 1, 6. Budakalász 0

A lányok mezőnyében már csak az FTC hibátlan a gyermekbajnokságban Forrás: Facebook
A lányok mezőnyében már csak az FTC hibátlan a gyermekbajnokságban Forrás: Facebook
A leánybajnokságban már kizárólag az FTC százszázalékos, így  maximumponttal érkezik a bajnokság második szakaszába. Nem panaszkodhat a szintén csoportgyőztes Győr Audi ETO, a Szegedi KKSE valamint a Debreceni Sportiskola sem, ennek a hármasnak is nagy esélye van a nyolcas döntőbe kerülésre. A lányok első fordulóját a Nyugati csoportban a népligeti Elek Gyula Arénában tartják, a keleti régió nyitóküzdelmeit pedig Törökszentmiklóson bonyolítják le.

LEÁNY U13-AS BAJNOKSÁG AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE Kelet, A csoport: 1. Szeged KKSE 18 pont, 2. Békéscsaba 14, 3. Törökszentmiklósi KE 13, 4. Hódmezővásárhelyi LKC 9, 5. Kecskeméti SI 6, 6. Orosházi NKC 0. B csoport: 1. Debreceni SC 19, 2. EURONOVEX USE 15, 3. Gödöllői SE 11, 4. Gyömrői KA 9, 5. Kisvárdai KC 6, 6. Vác 0 Nyugat, C csoport: 1. FTC 20, 2. Szigetszentmiklós FKSE 16, 3. XVI. kerületi KMSE 10, 4. Budaörs 10, 5. Angyalföldi SI 4, 6. Érd 0. D csoport: 1. Győri Audi ETO KC 19, 2. Kozármisleny SE 16, 3. Szombathely 13, 4. Dunaújvárosi KKA 8, 5. Alba Fehérvár KC 2, 6. Tatabányai SC 2 A KÖZÉPSZAKASZ ELŐTTI HELYZET Kelet, felsőház: 1. Debreceni SC 7, 2. Szeged KKSE 6, 3. EURONOVEX USE 5, 4. Törökszentmiklósi KE 4, 5. Békéscsaba 2, 6. Gödöllői SE 0. Alsóház: 1. Gyömrői KA 6, 2. Hódmezővásárhelyi LKC 6, 3. Kecskeméti SI 6, 4. Kisvárdai KC 6, 5. Orosházi NKC 0, 6. Vác 0 Nyugat, felsőház: 1. FTC 8, 2. Győri Audi ETO KC 7, 3. Szigetszentmiklósi KSE 4, 4. Kozármisleny SE 4, 5. Szombathely 1, 6. XVI. kerületi KSE 0. Alsóház: 1. Dunaújvárosi KKA 8, 2. Budaörs 8, 3. Angyalföldi SI 4, 4. Tatabányai SC 2, 5. Alba Fehérvár KC 2, 6. Érd 0

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.