UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2017-12-03 20:13

Az esélyesek napja

A tizedik forduló után sincs nagy változás a vízilabdázók utánpótlás-fiúbajnokságaiban. Az élcsapatok nem hibáztak vasárnap, az FTC–BVSC rangadón két korosztályban a vendégek, egyben a hazaiak örülhettek.

Bruckner Vince – utanpotlassport.hu Lejátszották a 10. fordulót a vízilabdázók utánpótlás-fiúbajnokságaiban. Lassan a sorozat feléhez érve a hármas bajnokságban mindössze két veretlen csapat maradt, ami jól jelzi, hogy roppant erős és kiegyenlített a mezőny. A hétvégi játéknapon is több rangadót rendeztek valamennyi korosztályban. Az ifjúságiak mezőnyében a BVSC-Zugló csapata győzött a forduló rangadóján, a Népligetben nyert az FTC vendégeként 10–8-ra, szinte végig vezetve, magabiztosan. Ez volt az utolsó találkozó, amelynek az eredményét természetesen megvártuk, hogy teljes képet adhassunk a hétvégi történésekről. Az élcsapatok nem hibáztak, a KSI SE az OSC ellen nyert hazai pályán, míg az UVSE a Szolnok az Eger pedig a Honvéd vendégeként győzött egyaránt sima mérkőzésen. Az első öt csapat után hatalmas a szakadék a tabellán, ezért – igaz, még sok van hátra – talán kijelenthető, hogy a jelenlegi élmezőnyből alakulhat majd ki tavasszal a négyes döntő mezőnye.

Fiú ifjúsági bajnokság AVUS–Tatabánya 16–17, Honvéd–ZF-Eger 7–16, KSI SE–OSC-Újbuda 19–4, Szolnoki Dózsa–UVSE 7–19, Szentes–Debrecen 8–7, Vasas–Szegedi VPS 11–8, FTC–BVSC-Zugló 8–10 A bajnokság állása: 1. KSI SE 28 pont, 2. UVSE 27, 3. BVSC-Zugló 27, 4. ZF-Eger 22, 5. FTC 21, 6. Vasas 16, 7. Debrecen 14, 8. Szentes 13, 9. Honvéd 12, 10. AVUS 10, 11. Tatabánya 8, 12. Szegedi VPS 3, 13. Szolnoki Dózsa 3, 14. OSC-Újbuda 3

Az UVSE serdülőcsapata a veretlen együttesek egyike Forrás: UVSE
Az UVSE serdülőcsapata a veretlen együttesek egyike Forrás: UVSE
A serdülők között nem a zuglóiak, hanem a zöld-fehérek örülhettek. Az FTC ugyanis 9–5-re győzött a BVSC ellen, s az eredmény még a vendégekre nézve hízelgő, hiszen a Ferencváros már hét góllal is vezetett. Így az FTC beérte pontszámban a riválist. Ami a többi gárdát illeti, az UVSE szolnoki, tizenkét gólos győzelmének köszönhetően továbbra is százszázalékos. Szintén nyert az élbolyban tanyázó KSI SE, valamint a Honvéd ellen aratott sikerével feljött az ötödik helyre az Eger.

Fiú-serdülőbajnokság AVUS–Tatabánya 10–7, Honvéd–ZF-Eger 9–15, KSI SE–OSC-Újbuda 19–2, Szolnoki Dózsa–UVSE 5–17, Szentes–Debrecen 8–9, Vasas–Szegedi VPS 7–6, FTC–BVSC-Zugló 9–5 A bajnokság állása: 1. UVSE 30 pont, 2. FTC 24, 3. KSI SE 24, 4. BVSC-Zugló 24, 5. ZF-Eger 21, 6. Szolnoki Dózsa 19, 7. Vasas 15, 8. Honvéd 13, 9. Debrecen 11, 10. Tatabánya 8, 11. Szentes 6, 12. AVUS 6, 13. Szegedi VPS 4, 14. OSC-Újbuda 2

A gyermekbajnokságban volt talán a legnagyobb tétje az FTC–BVSC csatának, hiszen arról döntött, melyik együttes tudja tartani a lépést az éllovas KSI-vel. Ez végül a vendégeknek sikerült, akik – gólokban igen gazdag mérkőzésen – 17–13-ra győztek. A másik két élcsapat sem hibázott: a KSI SE és az UVSE is magabiztosan nyert. A tabellára tekintve meglepő lehet a Vasas győzelme, hiszen a jelenleg kilencedik piros-kékek 14–13-ra verték az ötödik helyezett Szegedet.

Fiú-gyermekbajnokság AVUS–Tatabánya 13–12, Honvéd–ZF-Eger 10–11, KSI SE–OSC-Újbuda 13–4, Szolnoki Dózsa–UVSE 9–15, Szentes–Debrecen 11–8, Vasas–Szegedi VPS 14–13, FTC–BVSC-Zugló 13–17 A bajnokság állása: 1. KSI SE 29 pont, 2. BVSC-Zugló 27, 3. FTC 23, 4. UVSE 23, 5. Szegedi VPS 18, 6. ZF-Eger 18, 7. Szentes 15, 8. Szolnoki Dózsa 15, 9. Vasas 15, 10. Honvéd 9, 11. Debrecen 6, 12. AVUS 5, 13. OSC-Újbuda 3, 14. Tatabánya 1

További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.