UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2017-12-12 18:47

Siker szokatlan közegben

Tornagyőzelemmel debütált az új szövetségi edzővel, Gyurka Jánossal a fiú ifjúsági válogatott a lengyelországi Olimpiai Reménységek Versenyén. A szakvezető szerint a viadal elején túlságosan is megilletődötten játszott a csapata, az utolsó mérkőzésen mutatott produkcióval ugyanakkor már elégedett volt.

Bruckner Vince – utanpotlassport.hu Első közös megméretésén van túl új szövetségi edzőjével, Gyurka Jánossal az  ifjúsági fiúválogatott. A magyar csapat a lengyelországi Olimpiai Reménységek Versenyén szerepelt, amelyen a házigazda mellett a cseh és a szlovák korosztályos együttest is megelőzte. A viadal első két meccsén mutatott visszafogottabb teljesítmény (egy győzelem, egy vereség) után a társaság a zárónapon hét góllal és remek játékkal győzte le a lengyeleket.

Gyurka János szerint sok hasonló tornára van szüksége a csapatnak Forrás: NEKA
Gyurka János szerint sok hasonló tornára van szüksége a csapatnak Forrás: NEKA
Gyurka az első közös fellépés után nem volt maradéktalanul elégedett, ugyanakkor, mivel még az út elején járnak, a gondokat a rutintalanság számlájára írja: „A torna előtt közös összetartáson vettünk részt, amelyen hasonló impulzusok érték a játékosokat, mint a korábbi gyakorlásokon. Ezt követően utaztunk el Lengyelországba, és az első két találkozón zárkózottság, feszélyezettség érződött a csapaton. A játékosok nem merték felvállalni magukat. Az előző, általam vezetett korosztályban erre nem volt példa, ezen még dolgozunk kell. Az utolsó meccsen aztán megfelelő mentalitással kézilabdázott a csapat, megvillantak a vezéregyéniségek. Ki kell emelni a kapusunk, Győri Kristóf, illetve a gólkirály Bálint Bence nevét, de végül a többiek is felnőttek a feladathoz.” Miután felkészülési tornáról van szó, annak ellenére, hogy a csapat az első helyen végzett, természetesen az eredményesség helyett a tapasztalatszerzés és az összehangolódás volt a fontosabb: „Minden ilyen eseménynek a legfontosabb feladata, hogy a játékosok szokják a nemzetközi légkört, s képesek legyenek téthelyzetben egyre jobb döntéseket hozni. Persze, ebben a korban már az eredmény sem utolsó szempont, fontos, hogy az edzéseken gyakorolt elemek minél többször visszaköszönjenek a mérkőzéseken.” A szakvezető elmondta: rendkívül elégedettek a viadal körülményeivel. Kifogástalan ellátásban volt részük, közvetlenül a csarnok mellett, az olimpiai edzőtáborban laktak. Az ORV után további, hasonló viadalokat terveznek az Eb-felkészülés jegyében.
Elsőként zárt a lengyelországi ORV-n a fiú ifjúsági válogatott Forrás: MKSZ
Elsőként zárt a lengyelországi ORV-n a fiú ifjúsági válogatott Forrás: MKSZ
„Természetesen tervezünk még tornákat. Decemberben is lesz néhány napos összetartásunk, amelyen minél több játékost szeretnénk kipróbálni, hogy teljesebb képet kapjunk a mezőnyről. Amellett már januárban magas szintű tornát rendezhetünk, amelyre a szlovén, a horvát és a norvég korosztályos válogatott érkezik hozzánk. Ezek egytől egyig jó erőt képviselő, elitkategóriás csapatok.” Az utánpótlásban dolgozó szövetségi edzőként Gyurka is hosszabb távra tervez, a juniorkor végére elérendő célt pedig már kitűzte: „A legfontosabb feladatunk, hogy minél több jó játékost adjunk a felnőttválogatottnak. Ehhez minden körülmény rendelkezésre áll, érezhetően a hazai szövetségnek is fontos az utánpótlás ügye. Években gondolkodunk, de természetesen a klubedzőkkel koordinálva szeretnénk a lehető legjobb eredményt elérni az augusztusi Európa-bajnokságon is."

OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE, LENGYELORSZÁG A magyar csapat eredményei: Magyarország−Szlovákia 29−27, Magyarország−Csehország 23−25, Magyarország−Lengyelország 34−27 A végeredmény: 1. Magyarország, 2. Csehország, 3. Lengyelország, 4. Szlovákia

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.