UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2017-12-13 17:41

Minden szinten szinte minden

A KSI SE a legelhivatottabb utánpótlás-nevelő egyesületeink egyike. Hivatásánál fogva a fiatalok képzésére fekteti a hangsúlyt, nem feltétlenül az eredményeket, hanem a tizenévesek fejlődését tekinti éljának. A fővárosiak zászlóshajóinak sorában – hagyományosan – a fiúvízilabdázókat is megtaláljuk. S hogy ez mennyire igaz, arra éppen a korosztályos bajnokságok őszi szezonjában történtek szolgálnak bizonyságul.

Zsámboki Titusz – utanpotlassport.hu  A nemrég zárult pólóidényben a KSI SE az ifjúsági és a gyermekkorosztály tabelláját is magabiztosan vezeti, s a serdülőket is csupán az UVSE együttese előzi meg. További adalék: a legkisebbek között, vagyis a gyermeksorozatban még pontot sem vesztett a gárda. A sikerek titkáról, a klubban folyó szakmai munkáról Székely Bulcsút, Sydney olimpiai bajnokát, a gyermekkorosztály vezetőedzőjét kérdeztük. Ő úgy véli: az eredményességnek több összetevője is van. Ilyen a kiváló csapatszellem, a hagyományosan megkövetelt morál, a nyugodt, kellemes légkör. És elengedhetetlen a srácokat támogató szülők szerepvállalása is. Székely hozzáteszi: a stáb szintén remek összhangban működik, ugyanakkor rendszeresen érkezik az edzői garnitúrába új szakember is.

A 14 éves Pető Attila már a felnőttbajnokságban is lőtt gólokat Forrás: facebook.com
A 14 éves Pető Attila már a felnőttbajnokságban is lőtt gólokat Forrás: facebook.com
A KSI-ben magasan van a léc, s ezt támasztja alá az is, hogy az általa vezetett – és amint azt említettük, eddig hibátlan produkciót nyújtó – gyermekcsapattal kapcsolatban sem csak pozitívumokról beszél Székely: „Centerposzton kicsit lemaradtunk a riválisainktól. De nem aggódom, biztos vagyok benne, hogy hamarosan ott is felvehetjük a versenyt a vetélytársainkkal, mert jó néhány olyan ígéret játszik nálunk, aki előtt szép jövő áll.” Ha már itt tartunk, az U14-es csapat legeredményesebb játékosa, egyben a korosztály – Székely szerint is – legtehetségesebbnek tartott pólósa az a Pető Attila, aki mindössze 14 esztendős, de már valamennyi felsőbb évjáratú együttesben is helyet kap. Mi több, az ősszel az OB I B-s felnőttcsapatban szintén vízbe szállt öt mérkőzésen, s a legkevésbé sem csak lubickolt, hiszen négy gólt is szerzett... A gyermek- mellett a serdülőkorosztálynak ugyancsak húzóembere; az előbbiek között 75-ször, a serdülők mezőnyében 26-szor volt eredményes. Alighanem érdemes megjegyezni a nevét. A sportiskolások az ifjúságiak sorozatában is élen állnak, ám annak a bajnokságnak a kimenetele – az eltérő lebonyolítás miatt – még bizonytalan: az alapszakaszt ugyanis a négy legjobb részvételével tartandó rájátszás követi. Hogy mit hoz a tavasz, még nem tudhatjuk, annyi azonban biztos: az őszi szezon tabelláit jó szívvel betehetik a fiúk a karácsonyfa alá. További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.