UtánpótlásSport
2024. április 16.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2017-12-28 13:12

Bálint dupla váltása

Vátzi Bálint kadét Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes, az év utánpótlás kötöttfogású birkózója volt idén. Januártól már a juniorok között bizonyíthat. De nem csak ez a változik a pályafutásában: az új esztendőre ugyanis visszatér a régi egyeületébe, a Dorogi Nehézatlétikai Clubba.

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu A Budapesti Honvéd SE birkózószakosztályának versenyzője, Vátzi Bálint januártól már a juniorok között bizonyíthat, csakúgy, mint azt tette kadét korában, hiszen rendkívül sikeres két évet tudhat maga mögött. 2016-ban, a korcsoport újoncaként, kötöttfogásban szerette volna megmérettetni magát nemzetközi porondon, viszont ez akkor nem sikerült , ugyanis a 85 kilogramm kiválósága, Szőke Alex legyőzte a válogatókon, aki akkor felállhatott a világbajnoki dobogó legfelső fokára. Bálintnak az a lehetősége maradt, hogy a szabadfogásra váltson. Habár nem tetszett neki a fogásnem felkészülési módszere, mégis elindult az Európa-bajnokságon, ahol hatodik lett. Az Eb-t követően megfogadta: addig edz, amíg nem követel helyet magának a kötöttfogású válogatottban. Ez 2017-ben sikerült neki, a 100 kg-ban. Mivel a súlycsoportba a rövid idő alatt teljesen beleerősödni nem tudott, 91 kilósan mérlegelt a mázsások közé minden idei versenyén. Ez mégsem jelentett hátrányt, hiszen Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes lett. Így értékeli évét: „Az Európa-bajnokságot megelőzte hat nemzetközi felkészülési viadal, amelyeken négyszer tudtam nyerni, egyszer ezüst- és egyszer bronzérmes voltam. Két versenyzőtől kaptam ki: orosztól és amerikaitól. Ezt követően jött az Eb, ahol utolsó évesként nagyon szerettem volna valamit letenni az asztalra, és dobogóra állni. Edzőim a harmadik-nyolcadik hely közé vártak, de én tudtam, hogy képes vagyok érmet is szerezni. Ehhez, mint kiderült, adott volt a jó sorsolásom. Lengyel, ukrán, és nagyon kellemetlen litván ellenfelet győztem le.. A döntőbe a török Mehmet Atci érkezett, akit már egyszer legyőztem felkészülési versenyen – igaz, csak az utolsó öt másodpercben. Nagyon erős volt, de rá tudtam erőltetni az akaratomat, így kétség sem férhetett ahhoz, hogy őt intsék meg a második menetben, és az eldöntötte az aranyérem sorsát. Nekem szólt a himnusz, és nem tudtam mit tenni: sírtam. Egy hónapra rá, megkezdődött a világbajnokság. A verseny napján minimum tíz kilóval erősebb volt mindenki, éreztem is, viszont csak a dobogó lebegett a szemem előtt, semmi más. Tunéziait, ukránt, románt legyőzve kiderült, hogy a döntőben az az amerikai Cohlton Schultz lesz az ellenfelem, akitől idén egyszer már vereséget szenvedtem. Csak az járt a fejemben, hogy én vagyok a jobb, én vagyok a jobb. Le kell győznöm, le kell győznöm. három perc, negyvenkilenc másodpercig jól bírtam az iramot, csakhogy végül levitellel a maga javára fordította a mérkőzést, és ő lett a világbajnok.”

A pillanat, amikor Vátzi Bálint elvesztette világbajnoki döntőjét.
A pillanat, amikor Vátzi Bálint elvesztette világbajnoki döntőjét.
Európa ifjú bajnoka nehezen tudta feldolgozni, hogy nem kétszer szólt neki a himnusz nyáron. Mai napig bevillan neki a kép: mi lett volna, ha… Ennek ellenére csakis a jövőjére fókuszál, és arra, hogy bizonyítani tudjon, már első évesként is, a juniorok között. Ehhez előbb meg kell nyernie a magyar válogatókat, ahol jó barátja, Érsek Róbert igyekszik megállítani őt. Bálint igyekezett felmérni a helyzetét: „Egyszer birkóztunk egymás ellen. Ősszel, a juniorbajnokságon. Akkor ő bizonyult jobbnak, az utolsó pillanatokban szaladtam a csípődobására. Azt gondolom, képes vagyok legyőzni, mi több muszáj, hiszen én szeretnék indulni a kilencvenhét kilóban a világversenyeken, ahova tökéletesen fel fogom erősíteni magam súlyban. A szabályváltozás, miszerint az összes versenynap reggelén be kell mérlegelnie minden versenyzőnek, nekem kedvez. A verseny mindkét reggelén tökéletes formában leszek, hiszen nem kell fogyasztanom.” Bálint januártól visszatér előző klubjába, a Dorogi Nehézatlétikai Clubba, nem tartja elképzelhetetlennek azt sem, hogy a legjobb öt között végez a nyári világversenyeken.  Az eredményességért mindent megtesz, heti tíz edzése van, ebből kettőt pluszban vállal fel hét végén. Olimpiai bajnok szeretne lenni. Nem az a típus, aki tud veszíteni, és ezt kifejezetten előnyeként tartja számon. Úgy gondolja, ez az ő motorja. Azt érzi, még mindig nem tud teljes mértékű alázattal dolgozni, ezen pedig változtatna, hogy mindent alá tudjon rendelni szeretett sportágának. Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.