UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2017-12-28 14:51

Ipari méretű éremtermelés

Az utánpótláskorú versenyzők idei eredményeit elnézve kijelenthetjük: nem kell aggódni a kajak-kenu hazai jövőjéért. A hat korosztályos versenyen összesen 141 érmet nyertek a fiatalok. Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány büszkén vallja: ilyen utánpótlással nincs nehéz dolga, sok fiatalt tud beépíteni a nagyok közé. Dónusz Éva utánpótlás-kapitány szerint a kiváló eredmények a klubokban folyó munkát dicsérik.

Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.hu A korosztályos világversenyeken, illetve a legjelentősebb nemzetközi megméretéseken összesen 141 érmet szereztek a magyar egységek 2017-ben. A gyorsasági, valamint a maratoni világ- és Európa-bajnokságokon, az Olimpiai Reménységek Versenyén és az EYOF-on 62 arany, 47 ezüst és 32 bronz volt a termés. Az országok közötti pontversenyt mind a hat alkalommal a magyar küldöttség nyerte. Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány azon túl, hogy csillagos ötösre értékelte a fiatalok éves teljesítményét, a számok mögé is nézett, és fontos következtetést vont le:

Gazsó Alida Dóra lett az év legjobb utánpótláskorú kajakos lánya  Forrás: kajak-kenu.hu
Gazsó Alida Dóra lett az év legjobb utánpótláskorú kajakos lánya Forrás: kajak-kenu.hu
„Valamennyi szakágban jók voltak a gyerekek, ami ritka, hiszen hol itt, hol ott mindig akadhatnak foghíjak. A lányok különösen meggyőző teljesítményt nyújtottak, közöttük ráadásul alkatilag és technikailag is kiemelkedő versenyzőink vannak. Nagy öröm volt a Slihoczki Ádám, Szőke Attila kenupáros szerepelése, az idén végre azt hozták a fiúk, amit tudnak, sokat várok tőlük jövőre, a huszonhárom éven aluliak között. A leány kenuban már most látszik, mekkora motivációt jelent az, hogy olimpiai szám lett, egyre több a jó versenyző. Nagy Biankát és Molnár Csengét külön is ki kell emelnem. A kajakos lányok mezőnyében Gazsó Dorka, valamint a Bakó Olga, Biben Karina kettős nőtt a többiek fölé. A fiú kenusok versengésében Zombori Dominik, Zupkó Balázs és Kocsis Ádám zárt nagyszerű évet. Mondhatnám, hogy a kajakos fiúk kicsit halványabbak voltak a megszokottnál, de Varga Ádám például egyéni világbajnokságot nyert, így ez a kritika megalapozatlan lenne. Ha nemzetközi trendeket nézzük, kifejezetten örülök annak, hogy a mi versenyzőink testfelépítése is megváltozott az utóbbi időben. Korábban számos alacsony, de nagyon jó mozgású kajakosunk volt, míg a mostaniak ugyanolyan erősek és magasak, mint a külföldiek. Szerencsére, a jó magyar technika megtartásával. Ilyen utánpótlással könnyű dolgom van, sok fiatalt tudtam beépíteni a felnőttválogatottba.”
Varga Ádám egyéni világbajnok lett az ifjúságiak között Forrás:  MKKSZ
Varga Ádám egyéni világbajnok lett az ifjúságiak között Forrás: MKKSZ
A kapitány szavait bizonyítja az a tény, hogy a racicei felnőttvébén szerzett tíz magyar aranyéremből ötben volt szerepük fiataloknak. S bár a 23 éven aluliak egy részének jövőre már koránál fogva is a felnőttek között lesz a helye, az idei teljesítményük valóban megnyugtató. A felnőttválogatott eredményességét is garantálják, hiszen koruknál fogva még sokáig lehet számítani rájuk. És akkor még nem említettük Kopasz Bálint szerencsétlen sebesülését, amely miatt Dónusz Éva utánpótlás-kapitány szerint két teljesen biztos érmet veszítettünk el. A felnőttek között. A maratoni világbajnokság különleges színfoltja volt az idei versenyévnek. A magyar fölény itt volt igazán szembetűnő. Az ifjúsági és U23-as korosztályok versenyében egy híján minden aranyérmet magyar egység nyerte. S ezt az egyet is váratlan betegség miatt nem tudta a nagy esélyes Györgyjakab Máté belapátolni. A maratoniszakág szövetségi kapitánya, Weisz Róbert a Dél-Afrikában megrendezett világbajnokságot követően elismerte, mindig sok aranyat szoktak nyerni, ám az idén minden várakozást felülmúltak. A többi ország versenyzői és edzői is csodájára jártak a magyar teljesítménynek. A szakember szerint azon túl, hogy a sportág tradicionálisan erős Magyarországon, a motiváció az, ami a többiektől megkülönbözteti versenyzőinket. A hosszú síkvízi szezon után ugyanis a mieink folytatták a felkészülést, s ennek a munkának gyümölcsét aratták le a maratoni világbajnokságon. Amikor Dónusz Éva korosztályos szövetségi kapitánnyal beszélgettünk az idei eredményekről, ő is a statisztikát hívta segítségül. Nem is tehetett másként, hiszen a számok önmagukért beszélnek. Az utánpótlás világversenyein 64 ország legjobbjai vettek részt, és mindössze négynek sikerült valamennyi szakágban érmet szereznie. Az egyik természetesen a magyar. „A válogatott eredményessége a klubokban folyó magas színvonalú, kemény munkát dicséri. De nem ülhetünk a babérjainkon, a mezőny egyre kiegyenlítettebb, ezért nyerni is nehezebb. A legfiatalabbak esetében az idei versenyek alapján látható, hogy a leányok kajaknégyesében nagy rivalizálás várható, kiélezett csaták lesznek a válogatókon. De ez viszi előbbre a sportágat, mindenkinek a javára válik, hogy ilyen sok jó versenyzőnk van. Szerencsére, van miből építkeznünk, széles és biztos alapokon áll az utánpótlásunk” – vélekedett a szakvezető, aki azt is elmondta: a hazai sportági utánpótlás olyan erős, hogy még a második vonalból is ütőképes csapatot képesek kiállítani. A jövő évi ifjúsági Európa-bajnokságra éppen ezért nagy valószínűséggel a B válogatott utazik, megkímélve ezzel a legjobbakat a kiégéstől, a túlterheléstől. Könnyű annak, aki ezt megteheti… Egyéb korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.