UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2018-01-02 17:08

Csúcsrangadók előtt

A csoportkör lezárult a Buffalóban zajló U20-as A csoportos világbajnokságon, amelyen még valamennyi nagy esélyes versenyben van. Ebből következik, hogy már a negyeddöntőben igazi presztízscsatákra van kilátás, azok közül is kiemelkedik az amerikai–orosz összecsapás.

B. V. – utanpotlassport.huÉppen egy hete zajlik az U20-as A csoportos jégkorong-világbajnokság, amelyen a legszűkebb elit szerepel. Azért is fontos ezt hangsúlyozni, mivel a sportágban az utánpótlás-versenyrendszer sajátja, hogy a legjobbak között nem tizenhat, hanem mindössze tíz együttes szerepel majd. Így fordulhatott elő, hogy a decemberben az I/A divízióból kiesett magyar válogatott mindaddig a világ tizenhat legerősebb együttese közé tartozott, azaz a felnőttek szisztémája szerint A csoportosnak számított.

usa hoki
usa hoki
No, de vissza az elithez, hiszen hatalmas mérkőzéseket vívnak Buffalóban a világ legjobbjai. Természetesen mindkét ötös halálcsoportnak számított a vb előtt, hiszen az egyikben Kanada, az Egyesült Államok és Finnország válogatottja, míg a másikban Svédország, Csehország és Oroszország együttese találkozott; kivétel nélkül akár a végső győzelemre is esélyes csapatok. A csoportkör végére kialakult a papírforma, de közben meglepő eredmények születtek. Mindenképpen közéjük tartozik a szlovák válogatott amerikaiak felett aratott sikere, amely akkor a negyeddöntőbe kerülést jelentette északi szomszédunknak. De persze azt sem sokan tippelték volna meg, hogy az oroszok a svédektől, majd a csehektől is kikapnak, s csupán a harmadik helyen lépnek tovább. Azonban minden esélyes továbbjutott, így már a negyeddöntőben igazi csúcsmeccsek várhatóak. Az Egyesült Államok–Oroszország és a Csehország–Finnország összecsapás is hatalmas csatát ígér, ahogyan a svédek is megizzadhatnak a nagy meglepetésekre képes szlovákok ellen. Kanadának lehet talán valamelyest egyszerűbb dolga a svájciak ellen. A bennmaradásért vívott találkozó is szoros lehet a dánok és a fehéroroszok között.

U20-AS A CSOPORTOS VILÁGBAJNOKSÁG, BUFFALO (EGYESÜLT ÁLLAMOK) A csoportkör végeredménye A csoport: 1. Kanada 10 pont, 2. Egyesült Államok 8, 3. Finnország 6, 4. Szlovákia 6, 5. Dánia 0 B csoport: 1. Svédország 11, 2. Csehország 9, 3. Oroszország 7, 4. Svájc 3, 5. Fehéroroszország 0 A negyeddöntő párosítása Kanada–Svájc, Csehország–Finnország, Svédország–Szlovákia, Egyesült Államok–Oroszország

További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.