UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2018-01-03 15:49

Miskolcon az Eb-ért

Európa-bajnoki selejtezőtornán szerepelnek az elkövetkező napokban az U17-es leány és az U18-as fiú röplabdázók. A fiúk ukrajnai versengése a B csoportban csütörtökön kezdődik, a mieinknek a törökök ellen, majd az ukrán és a grúz vetélytárs következik. Az U17-es leányválogatott (a G csoportban) Miskolcon péntektől vasárnapig a portugálok, a szlovákok, majd a törökök ellen játszik.

Munkatársunktól – utanpotlassport.huA röplabda-utánpótlás legjobbjai megkezdik küzdelmüket az Európa-bajnoki részvételért. Az U18-as fiúk csütörtöktől az ukrajnai Cserkasziban vívják a küzdelmüket, az első napon a törökökkel találkoznak. Az U17-es leányválogatott a miskolci Generali Arénában lép pályára, és az első összecsapását pénteken, Portugália legjobbjai ellen vívja. Mindkét együttes nehéz csoportba került, a továbbjutáshoz bravúrra lenne szükség.

Összejön az Eb? Forrás: hunvolley.hu
Összejön az Eb? Forrás: hunvolley.hu
Az ifjú hölgyek tehát hazai környezetben játszanak, ami remélhetőleg feldobja őket. Az ő esélyeik amúgy is kedvezőbbnek látszanak. Noha nemcsak a csoportelsőség eredményez továbbjutást (mivel a három legjobb csoportmásodik is Eb-szereplő lesz), de a lányok vélhetően nem másokra és számolgatásra szeretnék bízni a sorsukat. A kulcsmérkőzés alighanem a szombati, a szlovákok elleni találkozó lesz. Ők a napokban, a MEVZA-tornán ugyan negyedikként, egy hellyel előttünk zártak, de nem szabad elfelejteni, hogy a csoportmérkőzések során mi viszont legyőztük azokat a szlovénokat, akik harmadikok lettek, és megfogták a végső győztes horvátokat. Ezek tükrében nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szlovákok nagyjából azonos erőket képviselnek velünk, ezért is lenne ellenük különösen fontos a minél nagyobb különbségű győzelem. Végül a törökök ellen lépünk pályára, és ha addig megmarad az esélyünk a továbblépésre, azon, a legnehezebbnek látszó találkozón okvetlenül szükség lesz a bravúrra. A fiúknak vélhetően még ennél is jóval nehezebb feladatuk lesz Ukrajnában. Őszintén szólva nekik nincs reális esélyük, hiszen a házigazdák ellen is játszanak. A csoport zárómeccse a Grúzia elleni lesz. A győzelem minden körülmények között kötelező, de az értéke akkor lenne igazán nagy, ha előzőleg az egyik nagyágyút sikerülne megfogni.

KOROSZTÁLYOS EB-SELEJTEZŐ TORNÁK U18-AS FIÚK, B CSOPORT, CSERKASZI (UKRAJNA) A torna programja Január 4., csütörtök 17.30 (helyi idő szerint): Grúzia–Ukrajna 20.00: Törökország–Magyarország Január 5., péntek 17.30: Ukrajna–Magyarország 20.00: Grúzia–Törökország Január 6., szombat 17.30: Ukrajna–Törökország 20.00: Magyarország–Grúzia U17-ES LEÁNYOK, G CSOPORT, MISKOLC, GENERALI ARÉNA A torna programja Január 5., péntek 15.00: Szlovákia–Törökország 17.30: Magyarország–Portugália Január 6., szombat 15.00: Törökország–Portugália 17.30: Szlovákia–Magyarország Január 7., vasárnap 15.00: Portugália–Szlovákia 17.30: Törökország–Magyarország

Egyéb korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.