UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2018-01-05 21:26

Északi csapás

Nagy különbségű vereséggel nyitotta a balatonboglári Négy Nemzet-tornát a fiú ifjúsági kézilabda-válogatott. A magyar csapat a norvég válogatottól kapott ki kilenc góllal, 35–26-ra, szombaton pedig a horvátokkal találkozik.

UP-info – utanpotlassport.hu Ahogy már megírtuk, péntektől vasárnapig rangos, háromnapos nemzetközi tornán vesz részt a fiú ifjúsági kézilabda-válogatott. A norvég, a horvát és a szlovén korosztályos együttes érkezett a balatonboglári Négy Nemzet-tornára, amely a nyári Európa-bajnokságra való felkészülést szolgálja.

Sima vereséget szenvedett a balatonboglári torna első napján a fiú ifjúsági válogatott
Sima vereséget szenvedett a balatonboglári torna első napján a fiú ifjúsági válogatott
A mieink a skandinávokkal találkoztak a nyitónapon, a mérkőzésen pedig már az első néhány percben kiderült: a magyar csapat ezúttal még nehezebb feladat előtt áll, mint a lengyelországi Olimpiai Reménységek Versenyén. Ugyan az első két gólt Gyurka János együttese szerezte, de tíz perc után már az ellenfél vezetett. Onnan kezdve azonban a norvég előny folyamatosan nőtt, harminc perc után, a félidőben már háromgólos hátrányban vonultak pihenőre a mieink. A második játékrészben tovább nyílt az olló: a vendégek az 50. percben már tizenhárom góllal is vezettek, a mérkőzés végére azonban valamelyest visszatornázta magát a magyar csapat, legalább tíz gól alá. 35–26-ra győztek a norvégok. Az ellenféltől feltétlenül ki kell emelni Ola Romsaas teljesítményét, aki tizenegy góllal a találkozó legeredményesebb játékosa lett. A magyar csapatból Bálint Bence és Kovács Gergő egyaránt hét-hét gólt szerzett. Folytatás szombaton 18 órától a horvát válogatott ellen, amely az első napon legyőzte a szlovénokat 28–25-re. Egyéb korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.