UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2018-01-10 10:20

Sikerkorosztály

Négy fiatal, tavaly még utánpótlás-korosztályba tartozott játékos került a felnőtt férfi kézilabda-válogatott Európa-bajnokságra készülő keretébe. A juniorválogatott korábbi szövetségi edzője, Gyurka János elmondta: elégedett a játékosokkal, akiken már a kezdetekkor látszott, hogy sokra vihetik.

Bruckner Vince – utanpotlassport.huGyakran mondják, és nehéz is az állítással vitatkozni, hogy a csapatsportágak utánpótlás-nevelésének a legfontosabb feladata, hogy minőségi játékosokat adjon a felnőttválogatottnak, akik aztán beépülnek az együttesbe.

Bartók Donátot a német Lemgotól hívták haza a felnőttválogatottba
Bartók Donátot a német Lemgotól hívták haza a felnőttválogatottba
Úgy tűnik ezt a feladatot, a korosztályos sportból 2017-ben kiöregedett férfi junior kézilabda-válogatott teljesítette, hiszen a tagjai közül öt játékost is meghívtak a januári felnőtt Eb magyar keretébe. Bartók Donát, Fekete Dávid, Juhász Ádám és Ligetvári Patrik is eljuthat a horvátországi kontinensviadalra, Győri Mátyás csak azért marad le róla, mert az év végén térdsérülést szenvedett. A korosztály nagy sikeréről a korábbi szövetségi edzőt, Gyurka Jánost kérdeztük. A szakvezető honlapunknak elmondta: már a kezdetekkor látta, hogy ígéretes társaság került a keze alá: „Hosszadalmas munka előzte meg azt, ahová most a srácok eljutottak. Még a berlini ifjúsági Európa-bajnoki kvalifikációval kezdtük közös szereplésünket, amelyet nem sokkal később kontinensbajnoki döntő koronázott meg. Már az elején látható volt, hogy nagyon jó szellemű, érett gondolkodású játékos az említett öt fiatal. Az edzésmunkájukban és a mindennapi életben is valamennyien sok áldozatot hoztak.” Persze, a ma már felnőttválogatott játékosoknak sem volt mindvégig zökkenőmentes a fejlődése, Gyurka elmondta, az Eb-döntő utáni évben sok nehézséggel találkoztak.
Ligetvári Patrik a jövőben nagy erőssége lehet a felnőttválogatottnak Forrás: IHF
Ligetvári Patrik a jövőben nagy erőssége lehet a felnőttválogatottnak Forrás: IHF
„Már az első pillanatokban látszott, hogy fizikálisan kissé elmaradtak a nemzetközi élvonaltól, ez már egyébként lassan tendencia Magyarországon, amin változtatnunk kell. Emellett pedig abba a korba léptek, amikor elkezdődött a felfelé versenyeztetés, és a felnőttcsapatokban kevesebb lehetőséghez jutottak, mint korábban az utánpótlásban, ami meg is látszott az eredményeken.” A játékosok természetesen a következő években túllendültek ezen a ponton, ezt jól mutatta a 2017 nyarán Algériában elért világbajnoki ötödik hely, amely bizonyította, hogy a világelitbe tartozik a társaság, hiszen csak hosszabbításban ütötték el az elődöntőtől is. Gyurka azt is kiemelte, nagyon sokat számít, hogy a játékos mit hoz a válogatottba a klubjából, hiszen az építkezés rendszerint közös munka a klubokban dolgozó utánpótlásedzőkkel. Hozzátette: a korábbi játékosai már kellően érettek a felnőtt Európa-bajnokságra is, úgy gondolja, helytállnak Horvátországban. „Egyértelműen a legjobbkor kapják meg a lehetőséget, szerintem kitűnő szakmai döntés született. Ők fel vannak már vértezve azokkal a tulajdonságokkal, amelyek ezen a magas szinten szükségesek. Ezen kívül az Európa-bajnokság után arra kell majd törekedniük, hogy stabil, meghatározó játékosok legyenek klubokban.” Egyéb korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.