Ha felnőnek a gyerekek…

Kényes kérdés, és rendszeresen felvetődik, ha utánpótlás-nevelésről esik szó: mi a fontosabb, a fiatalkori eredményesség vagy a klasszis felnőttsportolók képzése? Nincs ez másképpen a tradicionálisan legeredményesebb hazai csapatsportágban, a vízilabdában sem. A közelmúltban az FTC szakmai igazgatója, az olimpiai bajnok Gerendás György éles kritikával illette az itthoni helyzetet, megemlítve, hogy komoly hiányt lát kapus-, illetve centerposzton. Neves szakemberek véleményét kértük Gerendás véleményéről...

Bruckner Vince − utanpotlassport.hu Természetesen akadhatnak problémák a hazai vízilabda-utánpótlásban, ám ez nem azt jelenti, hogy a korosztályos válogatottak ne lennének sikeresek: a fiú és leány ifjúsági válogatott egyaránt bronzérmet szerzett a tavalyi Európa-bajnokságon, míg a junior férfiak világbajnoki negyedik helye is elismerésre érdemes eredmény. De vajon mi kellene ahhoz, hogy az eredmények még jobbak legyenek, na meg ahhoz, hogy a sikeres fiatalok még sikeresebb felnőttekké váljanak?

A hazai szövetség elnöke, Kemény Dénes először kollégája kijelentésére reflektált: „Gerendás megállapítása tökéletes, azaz vitathatatlan, hogy a kapusé és a centeré a két legfontosabb poszt a vízilabdában. Magam a legfontosabb problémának azt tartom, hogy sok edző túlzottan hangsúlyt helyez a kezdeti sikerességre. Szerintem az jár jó úton, aki az eredményességet képes összehangolni a játékosok képzésével úgy, hogy az előbbi sosem kerülhet az utóbbi elé. Persze az eredményekről sem szabad lemondani, hiszen azok hatalmas lelki energiákat kölcsönöznek a gyerekeknek.” A szövetségi kapitányként háromszoros olimpiai bajnok szakember úgy ítéli meg: a nevelés sikerének a fokmérője az, hogy az utánpótlás minél több kiemelkedő játékost adjon a felnőttválogatottnak. Ám nem mindegy, hogy mikor, milyen módon kerülnek a fiatalok a felnőttcsapatba. „A válogatott keretnek folyamatos vérfrissítésre van szüksége. Kapitányságom alatt rendre úgy kaptak szerepet a csapatban az ifjabb játékosok, hogy tudásukkal kiszorították az idősebbeket, nem pedig valamiféle öncélú fiatalítás jegyében. Mindenképpen ez a jó irány, és semmit nem érnek a korosztályos érmek, ha a felnőttek közé lépve nem lesznek eredményes játékosaink.” Keményt megkérdeztük arról is, milyennek ítéli a magyar vízilabda jövőjét: „Minden attól függ, hogy az egyesületek hogyan gazdálkodnak a vízfelülettel. A korosztályos válogatottak havonta mindössze egy-két napot töltenek együtt, ezért a minőségi munkát a klubokban kell elvégezni. Ma már rendkívül magas az igazolt játékosok száma, ezért a nagy kérdés az, hogy az edzők mennyit tudnak külön is foglalkozni a kiemelkedő képességű gyerekekkel, akiknek extra egyéni képzésre van szükségük. Ha jut erre akarat és vízfelület, akkor minden rendben lesz; ha nem, akkor a tömeg elnyomja a tehetséget.”

A férfiválogatott jelenlegi szakvezetője, Märcz Tamás túlnyomórészt szintén egyetért Gerendás György gondolataival, ugyanakkor a kapuskérdést nem tartja aggasztónak: „A kétezerhúszas tokiói olimpiáig a mostani klasszis kapusaink mellé két-három fiatalt még fel tudunk hozni, így szerintem nem lesz gond. Az viszont baj, hogy a védő- és a centerneveléssel – illetve eleve az úgynevezett posztképzéssel – keveset foglalkoztak az elmúlt időszakban. Ezen mindenképpen változtatni kell.”  Ami az eredménykényszert illeti, Märcz szerint természetes, hogy már az utánpótlás-korosztályokban elvárják a jó eredményt az edzők, a szülők, a gyerekek, ám a magas szintű képzésre mindenképpen figyelni kell: „Ebből a szempontból amúgy kényszerhelyzetben van a póló, hiszen más csapatsportágakban már egészen fiatalon a versenyeztetés felé tolják a gyerekeket, minek nyomán a vízilabda is rákényszerül erre a pályára. Ezzel együtt a sikerek hajszolása nem mehet a hosszabb távú tervek rovására, mivel nem feltétlenül abból lesz a felnőttválogatott, aki nyolc-kilenc évesen kiemelkedik a mezőnyből.”

A női válogatott szövetségi kapitánya, Bíró Attila szintén a fokozatosan építkező utánpótlás-nevelés pártján áll: „Egyetértek azzal, hogy sokkal többet kellene képezni a játékosokat az eredményességre törekvés helyett. És ezt nem azért mondom, mert a felnőttválogatottat vezetem. A sportág hazai hagyományai miatt persze, hogy helyt kell állni az utánpótlás-világversenyeken is, de a legfontosabb, vagyis a végcél a felnőtt olimpiai, világ- és Európa-bajnoki szereplés.” Bíró szerint persze nem szabad lemondani a fiatalkori sikerességről sem, de az utánpótlás-eredmények nem feltétlenül állnak összefüggésben azzal, hogy a korosztályból később hány játékos kerül majd a felnőttválogatottba: „A legutóbbi nyarat megelőző négy évben egyetlen érmet sem sikerült szerezni a lányok utánpótlás-világversenyein, a felnőttválogatottban mégis jó néhány fiatal helyet követelt magának. A kedvező folyamat a mostani szezonban sem szakadt meg, a múlt évi vébéhatodik juniorválogatott játékosai közül Vályi Vandával, Kuna Szonjával és Farkas Tamarával is elégedett vagyok.” Egyéb korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.